A Napoli győzte le először Mihajlovics Sampdoriáját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.06. 12:26
null
A duplázó Dries Mertens főszerepet vállalt (Fotó: Reuters)
Győzelemmel kezdte a 2014-es évet a Napoli miután az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 18. fordulójában hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Sampdoriát. A nápolyiak mindkét gólját Dries Mertens szerezte,míg a Samp először kapott ki Szinisa Mihajlovics vezetőedzővel.

 

A MÉRKŐZÉS ONLINE TUDÓSÍTÁSÁT ITT TALÁLJA MEG!


A Napoli első 2014-es bajnokiján azt a Sampdoriát látta vendégül a San Paolóban, amelytől ebben a stadionban még gólt sem kapott legutóbbi öt ligameccsén, melyek közül négyet ráadásul meg is nyert. Igen ám, de akkor még nem Szinisa Mihajlovics vezényelte a genovai klubot, a tréner kinevezése óta ugyanis a Samp még nem kapott ki a Serie A-ban (2 győzelem, 3 döntetlen).

Az első félidőben azért érezhető volt a bajnoki címért folytatott versenyben kissé lemaradó Napoli tudásbeli fölénye, de a helyzeteket tekinte a Sampdoriának sem kellett szégyenkeznie. Nenad Kriszticsics például egyszer be is talált Rafael kapujába (pechjére lesről), egyszer pedig ki is cselezte a brazil kapust, csak épp hosszan tolta meg a labdát utána.

A nápolyiaknál a Gonzalo Higuaín, José Callejón, Dries Mertens, Lorenzo Isinge négyes felelt a látványos, gyors támadásokért, amelyek végén viszont rendre elmaradtak a kaput eltaláló veszélyes lövések. A gólszerzéshez a legközelebb Higauín járt, még a játékrész 11. percében, amikor az argentin kapásból lőhetett az ötösről, de épp a középen helyezkedő Da Costa kapust bombázta telibe. A Real Madrid korábbi kiválósága még a szünet előtt jobb külsővel adott egy nagy passzt, de Callejón centikkel lemaradt a labdáról az ötösön.

A hivatalos statisztikák szerint az első negyvenöt perc során többet volt a labda a vendégeknél, akik ráadásul többet is passzoltak pontosan. A Napoli tizenegy lövésére pedig nyolccal válaszolt a Samp.

Aztán fordulás után már beindult a Napoli, s összejött a gól is. Az 53. percben mutatós támadás során Higuaín szépen centerezett Mertenshez, aki egyből a kapuba lőtt. A Samp igyekezett gyorsan válaszolni, de Manolo Gabbiadini balos bombája a lécet forgácsolta szét. Samp-gól helyett viszont ismét a Napoli talált be, Mertens ezúttal szabadrúgásból volt eredményes, s megszerezte negyedik gólját is a bajnokságban – mindezt a 63. percben. 2–0

Mertens ezzel az első belga, aki egy Serie A-idényben legalább négy gólig jutott Luís Oliveira óta (1999–2000, Cagliari).

A hajrára elemében maradt a Napoli, Insigne ritka látványos támadás végén lőhetett volna könnyű gólt, de az égbe bombázott. A Sampnak pedig még szerencséje sem volt: a csereként beállt Gianluca Sansone ballal szépen csavart, de a labdája a jobb kapufát eltalálva a gólvonal mentén átpattogott a bal oldali kapufára...

A Napoli tehát győzelemmel kezdte otthon a 2014-es évet, a Sampdoria pedig először kapott ki Mihajloviccsal.

SERIE A
18. FORDULÓ

Napoli–Sampdoria 2–0 (Mertens 53., 62.)
Catania–Bologna 15.00
Genoa–Sassuolo 15.00
Milan–Atalanta 15.00 (Tv: Sport Klub)
Parma–Torino 15.00
Udinese–Hellas Verona 15.00
Lazio–Internazionale 18.30 (Tv: Sport Klub, élőben az NSO-n)

 

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 18 16 1 1 42–11 +31 49
2. Roma 18 12 5 1 35–10 +25 41
3. Napoli 18 12 3 3 38–20 +18 39
4. Fiorentina 18 11 3 4 33–20 +13 36
5. Internazionale 17 8 7 2 37–21 +16 31
6. Verona 17 9 2 6 31–26 +5 29
7. Torino 17 6 7 4 30–24 +6 25
8. Cagliari 18 4 9 5 18–24 –6 21
9. Parma 17 4 8 5 23–25 –2 20
10. Genoa 17 5 5 7 17–19 –2 20
11. Lazio 17 5 5 7 22–26 –4 20
12. Udinese 17 6 2 9 17–22 –5 20
13. Milan 17 4 7 6 25–26 –1 19
14. Atalanta 17 5 3 9 18–25 –7 18
15. Sampdoria 18 4 6 8 19–27 –8 18
16. Chievo 18 4 4 10 13–23 –10 16
17. Bologna 17 3 6 8 17–31 –14 15
18. Sassuolo 17 3 5 9 17–36 –19 14
19. Livorno 18 3 4 11 16–30 –14 13
20. Catania 17 2 4 11 10–32 –22 10

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik