A végén csattant a Juventus ostora a Roma ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.11. 17:48
null
Pogba ünnepli a Juve kései győzelmét (Fotó: Reuters)
Az olasz labdarúgó-bajnokság 37. fordulójában a már bajnok Juventus látogatott a már biztosan ezüstérmes Roma otthonába. A meccs a presztízsen kívül az égvilágon semmi téttel nem terheli meg a csapatokat, tehát akár egy remek kis rangadót is láthattunk volna. Nem így történt, mert a Juventus szinte a teljes második félidőt védekezéssel töltötte. Mivel azonban a Roma nem tudott betalálni, a futball örök törvénye érvényesült, és a hosszabbítás utolsó pillanatában a Juve megnyerte a meccset.

Úgy kezdődött a mérkőzés, hogy egyik csapatnak sem volt már tétje. A Juventus már megnyerte a bajnokságot, a Roma pedig betonbiztosan állt a második helyen. Egyedül a presztízs volt az, amiért küzdhettek a csapatok, a hazaiak szerették volna elvenni a Juventus hosszú ideje tartó veretlenségi sorozatát.

A Romából kikerült a Catania ellen betliző De Sanctis, viszont egy találgatásnak véges szakadt, mivel Miralem Pjanic 2018 végéig aláírt a Romához.

A Roma ragadta magához a kezdeményezést, a Juventus behúzódott a kapuja elé, onnan akart a vendégcsapat támadásokat indítani. Ebből azonban hosszú ideig semmi sem sikerült, viszont az első félóra végén átvetté az irányítást a torinóiak.

Llorente többször is gólt lőhetett volna, de vagy elpackázta a helyzetet, vagy Skorupski védett szépen. A másik oldalon Gervinho nyargalhatott tisztán a kapu felé, csakhogy Storari remekül védett. Az utolsó percben Pogba lőtt még egy kapufát, így tehát gól nélküli döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok. 0–0

A második félidőt lényegében átalibizte a Juventus. Támadott a Roma, többet birtokolta a labdát a bordó-sárga csapat, de Storari jól állt a lábán. Teljesen beszorult a bajnok, de remekül védekezett. A meccsnek nem tett jót ez az egyoldalúság, nagyon kellett volna egy gól.

De az a gól csak nem akart jönni, egyre töményebb unalomba fulladt a bajnokság két élcsapatának találkozója. Az utolsó percekre még egy hatalmas rohamot indított a Roma, és úgy tűnt, változás már nem történik.

Aztán mégis történt, mert a 94. percben valamiért – talán először a félidőben – támadást indított a Juventus, és ennek gól lett a vége. Lichtsteiner futott el a jobb oldalon, remekül adott a túloldalra, ahol Osvaldo 11 méterről, kissé balról kapta a labdát, majd óriási gólt ragasztott a bal felső sarokba. 0–1

A meccsen látottak alapján a Juventus nem érdemelte meg a győzelmet, mert ha a Roma belövi a helyzeteit, akkor simán nyer. Olyan simán, ahogy a Juve nyerte idén az olasz bajnokságot. Megérdemelten.

OLASZORSZÁG, SERIE A
37. FORDULÓ
AS Roma–Juventus 0–1 (Osvaldo, 94.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 37 32 3 2 77–23 +54 99
2. Roma 37 26 7 4 72–24 +48 85
3. Napoli 37 22 9 6 72–38 +34 75
4. Fiorentina 37 19 7 11 63–42 +21 64
5. Internazionale 37 15 15 7 61–37 +24 60
6. Torino 37 15 11 11 56–46 +10 56
7. Parma 37 14 13 10 56–46 +10 55
8. Milan 37 15 9 13 55–48 +7 54
9. Verona 37 16 6 15 61–63 –2 54
10. Lazio 37 14 11 12 53–54 –1 53
11. Atalanta 37 15 5 17 42–49 –7 50
12. Sampdoria 37 12 8 17 45–59 –14 44
13. Udinese 37 12 7 18 43–54 –11 43
14. Genoa 37 10 11 16 40–50 –10 41
15. Cagliari 37 9 12 16 34–50 –16 39
16. Sassuolo 37 9 7 21 42–70 –28 34
17. Chievo 37 9 6 22 32–53 –21 33
18. Catania 37 7 8 22 32–65 –33 29
19. Bologna 37 5 14 18 28–57 –29 29
20. Livorno 37 6 7 24 39–75 –36 25
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik