Inter: „A Juventus nagy rivális, szinte mindenki veszített már ellene"

Vágólapra másolva!
2017.12.09. 17:55
Ma este az Internazionalét fogadja a Juventus az olasz futballtörténelem egyik, ha nem a legnagyobb (múltú) összecsapásán, a Derby d'Italián. A meccset megelőzően a vendégek edzője, Luciano Spalletti vázolta fel az esélyeket.

A két együttes közül jelenleg az Inter áll előkelőbb helyen a tabellán, ami a milánóiak esetében ezúttal azt jelenti, hogy vezetik a bajnoki pontvadászatot. A harmadik helyezett Juventus hátránya viszont mindössze két pont, így ha hazai győzelem születik szombat este, riválisuk elé kerülnek a „zebrák".Inter áll előkelőbb helyen a tabellán, ami a milánóiak esetében ezúttal azt jelenti, hogy vezetik a bajnoki pontvadászatot. A harmadik helyezett Juventus hátránya viszont mindössze két pont, így ha hazai győzelem születik szombat este, riválisuk elé kerülnek a „zebrák".

Természetesen a vendégek edzője, Luciano Spalletti számára is különleges ez a csata, de az olasz szakember leszögezte: nem akármiért utaznak Torinóba.

„Nagy történelme van ennek a találkozónak, ahogyan az érzések is különlegesek a rajongók, valamint a két klub számára – mondta Spalletti. – Ez azt jelenti, hogy az eredmény egyedülálló lesz, bármelyikünk is szerzi meg a három pontot. Viszont úgy kell Torinóba mennünk, hogy a lehető legjobb eredménnyel jöhessünk haza."

„A Juventus mindenki számára nagy rivális, hiszen szinte mindannyian veszítettünk már ellene. Nem szabad elbíznunk magunkat a tabellán elfoglalt helyezéseket látva, hiszen nem az ellen a csapat ellen játszunk, amelyik csak a harmadik helyen áll, hanem az ellen, amelyik megnyerte a bajnokságot az elmúlt hat szezonban" – szögezte le a vendégek vezetőedzője.

Legfrissebb hírek

A Verona elleni győzelmével a Juventus a forduló nyertese

Olasz labdarúgás
13 órája

Meghosszabbította Reijnders szerződését a Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
15 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
19 órája

Visszatérhet a pályára Moise Kean – hivatalos

Olasz labdarúgás
19 órája

BL: Dimarco nem játszhat a Feyenoord ellen

Bajnokok Ligája
19 órája

Serie A: a Lazio a 98. percben belőtt 11-essel verte meg a Milant

Olasz labdarúgás
2025.03.02. 22:53

Serie A: a Como ráijesztett a Romára, de kikapott

Olasz labdarúgás
2025.03.02. 19:57

Serie A: Orsolini megfordította a Bologna meccsét; két góllal nyert a Torino

Olasz labdarúgás
2025.03.02. 17:01
Ezek is érdekelhetik