Gála: Détári Lajos is pályára léphet a Real ellen Bolognában

CS. P.CS. P.
Vágólapra másolva!
2019.10.07. 16:19
null
Bolognai küldöttség: Détári Lajos 1990-ben Herbert Waasszal és Gigi Radice edzővel (jobbra) (Fotó: AFP)
A tervek szerint Détári Lajos is pályára lép a Bologna alapításának 110. évfordulója alkalmából rendezendő gálamérkőzésen, amelyen a Serie A-s klub hírességei a Real Madrid-legendák fantázianevű csapattal játszanak szerda este a Stadio Renato Dall'Arában.

A többnapos ünnepségsorozat részeként meghirdetett találkozón a bolognai együttesben az 56 éves magyar középpályás mellett szerepet kap többek között Roberto Baggio, Gianluca Pagliuca, Marco Di Vaio, a spanyol klub színeiben Roberto Carlost, Clarence Seedorfot, Christian Karembeut is figyelheti a közönség.

„Ezerkilencszázkilencvenben szerződtem a csapathoz, és két idényen keresztül futballoztam itt, olyan tehetségek mellett, mint Antonio Cabrini, Massimo Bonini, Roberto Tricella – idézte a tuttobolognaweb.it Détári Lajost a jeles tízesekről készített összeállításában. – Csodálatos kapcsolatot ápoltam Luigi Corini elnök úrral, és nem csak azért, mert mindkettőnknek negyven és feles volt a cipőmérete. Nem felejtem el az első gólomat sem, amelyet a Sampdoriának lőttem Bonini beadásából.”

A bolognai futballünnep keretében tematikus kiállítás nyílt a városban, a látogatók a csapatot kétszer, 1936-ban és 1937-ben is bajnoki címig vezető Weisz Árpád történetét is megismerhetik.

Legfrissebb hírek

Egygólos előnyt szerzett az Atlético elleni párharc első felvonásán a Real Madrid

Bajnokok Ligája
2025.03.04. 23:00

Mbappé mesterhármasával odahaza is győzött a Real Madrid, és kiütötte a BL-ből a Cityt

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 23:00

Frankfurt magyar hősei: Détári Lajos és Sztáni István

Képes Sport
2025.02.08. 08:59

Vinícius Júnior ügynökei elkezdték a tárgyalásokat a Real Madriddal

Spanyol labdarúgás
2025.02.07. 17:54

Détári Lajos és Sztáni István találkozott az Eintracht Frankfurt–FTC El-meccs előtt – kép

Európa-liga
2025.01.23. 21:13

Búcsút mondhat Daviesnek a Real, marad Münchenben a sztárvédő – sajtóhír

Minden más foci
2025.01.21. 13:42

Real Madrid: még az idén összeül a vezérkar Ancelottival

Spanyol labdarúgás
2024.12.16. 17:09

Szavazzon a XX. század góljára! – Détári Lajos, 1987. május 17., Magyarország–Lengyelország 5–3

Magyar válogatott
2024.12.12. 18:04
Ezek is érdekelhetik