Olaszország: a harmadosztályba igazolt a szupertehetség

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2019.10.22. 15:35
Az olasz harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban (Serie C) szereplő Reggina hivatalos honlapján jelentette be Hasim Masztur szerződtetését.

A 21 esztendős Masztur 2014 és 2018 között a Milannál játszott, ám a piros-feketék rendre kölcsönadták a középpályást, akit tiniként a világ egyik legnagyobb tehetségének tartottak.

Hasim Masztur azonban nem tudott megfelelni az elvárásoknak, s a milánói egyesület nem is hosszabbította meg a szerződését. Az egyszeres marokkói válogatott futballista ezt követően szerencsét próbált a görög élvonalban, de idén márciusban felbontották a felek a megállapodást.

A játékos az elmúlt hónapokban így szabadon igazolható volt, most pedig a Serie C-ben szereplő Reggina hivatalos honlapján tudatta, hogy Masztur hároméves megállapodást írt alá a klubhoz.


 

Legfrissebb hírek

„Intenzív időszak volt” – Thiago Motta rideg búcsút vett a Juventustól

Olasz labdarúgás
2025.03.24. 13:05

Visszavonult az 54-szeres olasz válogatott szélső

Olasz labdarúgás
2025.03.19. 16:53

Serie A: hiába vezetett, a végén kikapott a Milan Bolognában

Olasz labdarúgás
2025.02.27. 22:44

Kiesett a címvédő: a Juventus tizenegyesekkel búcsúzott az Olasz Kupától

Olasz labdarúgás
2025.02.26. 23:08

Egy gól és más semmi – Vlahovics góljával győzött a Juventus a Cagliari otthonában

Olasz labdarúgás
2025.02.23. 22:40

Serie A: Lookman duplával üzent Gasperininek, az Atalanta kiütéssel győzött

Olasz labdarúgás
2025.02.23. 20:05

Kapitális hibája után kikapott a Comótól a Napoli

Olasz labdarúgás
2025.02.23. 16:58

Hajrágólokkal nyert a Genoa a Venezia ellen

Olasz labdarúgás
2025.02.17. 22:59
Ezek is érdekelhetik