Serie A: neves klubok szerződtetnék az Újpest korábbi játékosát

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.07.26. 13:54
null
Enisz Bardi iránt a Torino és a Milan is érdeklődik (Fotó: AFP)
Olasz lapértesülések szerint a Serie A-ban szereplő Milan és a Torino is átigazolná az Újpest FC korábbi játékosát, a 15 millió euróra taksált Enisz Bardit, aki jelenleg a spanyol Levante labdarúgója.

 

Enisz Bardi 2014-ben csatlakozott az Újpesthez, melynek színeiben 97 tétmérkőzésen lépett pályára és 22 gólt szerzett. 2017-ben a La Ligában szereplő Levantéhoz igazolt – a Transfermarkt adatai szerint – 700 ezer euró fejében.

Bardi olyannyira kinőtte magát, hogy a spanyol bajnokság egyik legjobb középpályásának gondolják, és a Levantéban 130 meccsen 21 gólnál jár.

A Sky Sport Italia információi szerint az északmacedón játékos a Torino, illetve a Milan figyelmét is felkeltette, ugyanakkor előbbihez nagyobb eséllyel csatlakozhat az állandó játéklehetőség reményében.

Az olasz sportlap hozzáteszi, a középpályás nem szeretné meghosszabbítani a 2022 júniusában lejáró szerződését.

Bardi az idén megrendezett Európa-bajnokságot is megjárta: Észak-Macedónia mindhárom mérkőzésén pályára lépett.

Legfrissebb hírek

Robbie Keane mesterhármast lőtt a Milan legendáinak – videó

Minden más foci
2025.03.24. 15:01

„Intenzív időszak volt” – Thiago Motta rideg búcsút vett a Juventustól

Olasz labdarúgás
2025.03.24. 13:05

Thiago Mottát meneszthetik, korábbi Juventus-játékos ülhet le a kispadra – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.03.23. 13:53

Paulo Dybala évadjának vége

Olasz labdarúgás
2025.03.20. 14:01

A Paris fontos meccset nyert meg a Milan ellen a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.03.18. 22:50

Ultimátumot kapott Thiago Motta a Juventus vezérkarától – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.03.17. 11:18

Gasperini bírózott, Inzaghi a kritikusoknak válaszolt a vasárnap esti rangadó után

Olasz labdarúgás
2025.03.17. 10:30

Bergamói győzelmével egyedül áll a tabella élén az Inter – nagy lehetőséget szalasztott el az Atalanta

Olasz labdarúgás
2025.03.16. 22:47
Ezek is érdekelhetik