Aranyat ér a keze – Gianluigi Donnarumma, a tökéletes sportoló

Szinisa Mihajlovics nagyot húzott 2015. október 25-én. Az AC Milan szerb vezetőedzőjének főtt a feje: 8 forduló telt el az olasz bajnokságból, már 4 vereség éktelenkedett csapata neve mellett, és a tréner mutatója rosszabb volt, mint nagyot bukó elődeié, Clarence Seedorfé és Filippo Inzaghié. A 8 meccsen 14 gólt kapott együttese, amelynek két kapusa közül az egyik az előző évben szerződtetett spanyol Diego López volt, aki a Real Madridnál a legendás Iker Casillast szorította kispadra, a másik pedig a 38 éves Christian Abbiati. Az instabil kispadon ülő szerb mester tizenkilencre lapot húzott: a 9. fordulóban, a Sassuolo elleni meccsen nem a Napoli elleni hazai 0–4 alkalmával meggyötört Lópezt, és nem is Abbiatit jelölte a kezdőcsapatba, hanem az akkor mindössze 16 éves és 242 napos Gianluigi Donnarummát – ezzel ő lett a második legfiatalabb kapus a bajnokság történetében, mindössze 13 nappal elmaradva Giuseppe Sacchi rekordjától.

Első szereplése a Serie A-ban még nem volt meggyőző: a rövid sarokba kapta Domenico Berardi jól eltalált szabadrúgását, bár az AC Milan így is győzött 2–1-re. A meccset figyelő López így nyilatkozott: „Nyugodt vagyok, bízom magamban. Az biztos, hogy visszatérek a pályára, és kiállok magamért.”   A következő idényben már az Espanyolban szerepelt kölcsönben...

Mert a tinédzsert többé nem lehetett kirobbantani az AC Milan kapujából. Chuck Berry ötvenes évekbeli dala, a Sweet Little Sixteen (Édes kis tizenhat éves) újra sláger lett Milánóban.

Három nappal később megvolt az első hibátlan találkozója: a piros-feketék az Olasz Kupában kiejtették a Chievót. Egyet beengedett a Lazio ellen is, amelyen csapata három gólt lőtt, majd kiválóan szerepelt az Atalantával szembeni gól nélküli mérkőzésen. A bajnokság végén a La Gazzetta dello Sport úgy írt róla, mint „az egyetlen színfolt egy ilyen szörnyű idényben”.

Ritka az olyan futballista, még a latin világban is, aki ennyire gyorsan érő típus, és már fiatalon kifejlett karakter. Igaz ez rá testileg és lelkileg is. U17-es kapusedzője, Bruno Tedino egyszer azt mondta, már 16 évesen is úgy nézett ki, mintha 30 lenne. Tizenegy évesen 188 centi magas volt, édesanyja mindig magánál hordta a születési anyakönyvi kivonatát, mert elsőre nem hitték el neki a fiú életkorát. 2015 februárjában, amikor a Cesena elleni meccsen először ült a felnőttcsapat kispadján, 15 évesen 195 centi volt, s lehagyta magasságban kilenc évvel (!) idősebb bátyját, Antoniót, aki most a Serie C-ben szereplő Padova kapusa. A Nápoly melletti Castellammare di Stabiában született, a helyi csapatban, a Castellammare di Stabia Asd Club Napoliban kezdett futballozni, amelytől 14 évesen vitte el az AC Milan, amely korábban a bátyját is szerződtette. Édesanyja csak nevet, amikor arról kérdezik, mivel etette a gyerekeit, hogy 190 centi fölé nőttek.

De egyáltalán nem csak a magasságának köszönheti a gyerekkora óta Gigiónak becézett fiú a sikereit. Ő maga a rendíthetetlen nyugalmát emeli ki. Amikor először lett korosztályos válogatott, 40-es pulzust mértek nála. „A nyugalom az erősségem, a játék küzdelmes pillanataiban is – mondta önmagáról az AC Milanban játszott harmadik mérkőzése után. – A kapus feladata biztonságot sugallni a csapattársainak. Az első Milan-meccsemen idegesnek kellett volna lennem, de nem voltam az. Folyamatosan kommunikálok a védőkkel, nem zavar a korkülönbség. Hiszen elengedhetetlen, hogy a védők megbízzanak a kapusukban.”  A Milan ifjúsági edzője, Filippo Galli sohasem látta búslakodni.

„Mindig elfelejti a baklövéseit, ez az egyik erőssége – mondta 2017-ben a brit FourFourTwo-nak. – Kölyökkora óta minden hiba után tiszta fejjel folytatta. Az ő korában és posztján előfordul, hogy egy rossz mozdulat megzavarja az embert, de az ő személyisége ezt nem engedi.”

A nyugalma mellé persze nem árt a fizikai ereje, a ruganyossága, az atletikus képességei, az érett védési technikája és a koordinációs készsége sem. Olyan az alkata, mint az NBA-játékosoké, akikről a termetük alapján nemigen feltételezik, mennyire gyorsak és erősek.

A Milannál töltött csaknem hat éve alatt azonban nem volt esélye értékes trófeát nyerni, a klub finoman szólva sem 2015 és 2021 között élte a fénykorát, miközben két tulajdonosváltáson esett át, és az anyagi gondok mellett az identitását is kereste. Bajnoki címről csak Donnarumma utolsó idényében álmodhatott, de arról is lecsúszott. A fiatal kapus a Bajnokok Ligájában sem mutathatta meg magát, a rossoneri színeiben mind­össze az olasz Szuperkupát emelhette magasba, de azon a meccsen sem a bajnok vagy a kupagyőztes jogán vett részt a Milan, csupán a kupadöntő veszteseként, mert mindkét sorozatot a Juventus nyerte meg. Viszont a dohai Szuperkupa-találkozón már megvillantotta tudását a tizenegyespárbajban, miután Mario Mandzukic és Paulo Dybala lövését is védte, csapattársai pedig csak egyszer hibáztak.

A 2020-ról idén nyárra halasztott Európa-bajnokságon is főként ezzel, a tizenegyesek hatékony hárításával került reflektorfénybe – de már csak papíron a Milan játékosaként. Szinte az első milánói évétől rebesgették, hogy el fogja hagyni a klubot, és akinek a dörzsölt Mino Raiola az ügynöke, az ritkán rendezkedik be sokáig egy helyen. Tudni lehetett, hogy azt a pénzt, amit megérdemel, a Milan aligha tudja megadni neki. Amikor először tűnt úgy, hogy nem hosszabbít szerződést, a szurkolók a szájukra vették, átkeresztelték Dollarrummára, és voltak meccsek, amelyeken a kapuja mögött ülő „drukkerek” játékpénzzel szórták tele a füvet. Többször is rájuk cáfolt, és tanúbizonyságot tett hűségéről, bátyja, Antonio is hangoztatta, hogy Gigio mindig is Milan-drukker volt, gyerekkorában Kaká-poszter díszítette a falát, és 14 évesen majdnem az Inter szerződtette, de a szívére hallgatva választotta inkább a vörös-feketéket. Az idén nyáron azonban eljött a szakítás ideje: nem hosszabbította meg a szerződését, így a Milan kénytelen volt ingyen elengedni, miközben a becsült értéke a Transfermarkt szerint már akkor 60 millió euró volt – és még csak azután következett tündöklése az Európa-bajnokságon. Igaz, hogy párizsi szerződését csak a döntő után, július 14-én írta alá, már a torna előtt elköszönt a Milantól, nem volt titok, hogy a PSG-ben folytatja.

Természetesen az is rekordot jelentett, amikor 2016. szeptember elsején, a franciák elleni mérkőzésen Gian Piero Ventura szövetségi kapitány 17 évesen és 189 naposan pályára küldte – a squadra azzurra történetének legfiatalabb kapusa lett. Akkor még csak percekre váltotta Gianluigi Buffont a nemzeti csapat kapujában, de 2018 szeptemberétől már ő volt az első számú kapus Roberto Mancininél. A bizalmat finoman szólva is meghálálta az Eb-n, amelynek 7 összecsapásán összesen 4 gólt kapott, és a spanyolok elleni elődöntőben, valamint az angolok elleni döntőben az ellenfelek által elvégzett kilenc tizenegyesből csak négyet engedett be. Így aztán az Eb-győztes csapatban szintén fantasztikus teljesítményt nyújtó Leonardo Bonuccit, Giorgio Chiellinit vagy Jorginhót is megelőzve neki ítélte az UEFA a torna legjobb játékosának járó díjat.

Egyelőre arra nem kaptunk választ, hogy megérte-e Párizsba szerződnie, hiszen az Eb ünnepelt hőseként is csak a második számú kapusnak számít a 35 éves Keylor Navas mögött, a bajnokságban mindössze nyolcszor kapott szerepet, a Francia Kupában egyszer sem, a BL-ben háromszor – bizonyára ennél többre számított. Ugyanakkor még csak 22 éves, és az idő kétségkívül neki dolgozik. Az olasz sajtó gyakran emlegeti Predestinato, vagyis a „Sors kegyeltje” néven. Gigio mindig nyugodt. Biztos benne, hogy a Teremtő Párizsban sem engedi el aranyat érő kezét.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. december 24-i lapszámában jelent meg.)