Ragyog még a bosnyák gyémánt – Edin Dzeko 35 évesen is nagyüzemben termeli a gólokat

Senki sem csodálkozhatott azon tavaly augusztus 14-én, hogy Edin Dzeko gólt szerzett az Internazionale–Dinamo Kijev nyári felkészülési mérkőzésen, miközben az AS Roma játékosa volt. Aki született gólvágó, annak így is megy. Sajtóhírek már szóltak arról, hogy elhagyja a fővárosi együttest, és a Romelu Lukakut elveszítő milánói címvédőhöz távozik, de a transzfert még egyik klub sem jelentette be. Dzekót azonban ez nem érdekelte, ha már felvette az Inter mezét, csak azt tette, amihez a legjobban ért: a kapuba talált.

Nem ez volt a legextrémebb helyzet, amellyel a futballpályán találkozott. A délszláv háború legforróbb színhelyén, Szarajevóban nőtt fel, ifistaként egyszer az édesanyja parancsolta le a pályáról, és ha nem teszi, ma aligha rugdosná bárhol a gólokat – a következő percben bombatalálat érte a pályát. Máig nem képes beszélni arról az 1992 és 1995 közötti időszakról, amikor a felbomló Jugoszlávia borzalmas belharcában az egymást gyilkoló szerbek és a horvátok csak egy célban értettek egyet: Bosznia-Hercegovina etnikai „megtisztításának” fontosságában. A kis Edin mindennap sírt halálfélelmében.

1986 tavaszán született a bosnyák fővárosban. Egy évvel azután, hogy a város futballcsapata, a Zeljeznicar máig legnagyobb sikerét aratta, s az UEFA-kupa Videotonnal szemben vívott elődöntőjében két percre volt a Real Madrid elleni finálétól (ám akkor érkezett Csuhay József...). Dzeko is a Zeljeznicarban nevelkedett, a felnőttcsapatban 2003-ban mutatkozott be. Nem az őt manapság jellemző mutatókat produkálta: az ott töltött két idényben 35 meccsen mindössze háromszor volt eredményes. Nem találta a helyét: irányító középpályásként játszatták, és hamar elkönyvelték, hogy 193 centis magassága ellenére borzalmas a fejjátéka, és nem is elég technikás. Első évében a cseh Jirí Plísek volt az edzője, akinek 2004-ben távoznia kellett, ő volt egyedül meggyőződve róla, hogy a 18 éves játékosban jóval több van, mint amennyit addig mutatott. Beajánlotta hát a Teplicének, és a cseh egyesület szerződtette is, azzal a feltétellel, hogy Plísek az első évre kölcsönveszi az ő csapatához, az Ústí nad Labemhez. Mindössze 25 ezer eurót kellett érte fizetni, és a bosnyák klub egyik igazgatója utólag elismerte: akkor ezt az összeget úgy könyvelték el, mintha megnyerték volna a lottófőnyereményt. Ehhez képest két évvel később 4 millió eurót fizetett érte a Wolfsburg, újabb négy év elteltével pedig 32 millió eurót a Manchester City...

A csehországi kitérő nagyon jót tett neki, ott kezdte el fejleszteni a fejjátékát, középpályás helyett vérbeli csatárt faragtak belőle, és abban a két évben annyit fejlődött, hogy szinte rá sem lehetett ismerni. Teplicében szúrt szemet a Wolfsburg megfigyelőinek, de még a németek sem sejtették, hogy csiszolatlan gyémántra leltek a Gambrinus Ligában, még ha 13 góljával a második helyen is végzett a cseh góllövőlistán.

Felix Magath csapatában az első idényben nyolc bajnoki gólt jegyzett, a Német Kupában pedig egyszer volt eredményes. Nem rossz mutató a topligában bemutatkozó újonctól, ám a következő, 2008–2009-es évadban nem is szintet, hanem szinteket ugrott: megháromszorozta idénybeli góljainak számát, 26 találattal a cseh után a német élvonalban is második lett a góllövőlistán. Csupán brazil csapattársa, Grafite előzte meg, aki 28 találattal lett gólkirály, de ami még fontosabb, kettejük fantasztikus termékenysége révén csodát láthattak a Bundesliga rajongói: a Wolfsburg megnyerte története első – és mindmáig utolsó – német bajnoki címét!

Dzeko és Grafite együttesen 54 gólt szerzett, és átadta a múltnak a Bayern München legendás csatárkettőse, a Gerd Müller, Uli Hoeness páros 1972–1973-as évadban felállított 53 gólos csúcsát.

Amikor pedig másfél évvel később elhagyta az egyesületet, a bajnokságban szerzett 66, az összes tétmeccsen termelt 85 góljával a klubtörténet valaha volt legeredményesebb góllövőjeként távozott a „Bosnyák Gyémántnak” is becézett játékos (Marjan Mijajlovic bosnyák kommentátor nevezte így először 2009-ben, azóta rajta ragadt).

Mert várta Roberto Mancini és a nagyság felé vezető úton az első lépéseket akkor megtevő, Manszúr sejk által anyagilag felvirágoztatott Manchester City, amely 32 millió eurót sem sajnált a gólokat megbízhatóan szállító ballábas támadóért 2011 januárjában. Pedig sztárokban nem volt hiány a posztján: a középcsatár pozícióra már ott volt Carlos Tévez és Mario Balotelli, majd a nyáron még érkezett a támadósorba Sergio Agüero és Samir Nasri is. Első fél idényében, 2011 tavaszán máris belopta magát a szurkolók szívébe, amikor az FA-kupa negyedik körében, a Notts County otthonában a 80. percben egyenlített, a csapat ezzel kiharcolta a megismételt meccs lehetőségét, amelyet aztán már 5–0-val abszolvált, és ez a gól elengedhetetlen volt ahhoz, hogy végül a sorozatot is megnyerje a City, amely az 1976-os Ligakupa-győzelem után először tehetett be trófeát a vitrinjébe.

Ezzel az öt csatárral a Citynek nem is lehetett más a célja a 2011–2012-es idényre, mint a 44 év után, az 1968-as aranyérmet követő újabb bajnoki cím megszerzése. Nem volt könnyű ennyi csatárcsillag között a folyamatos játéklehetőséget kivívni, Dzeko mégis csak 8 bajnoki mérkőzésről hiányzott, és 14 góllal vette ki a részét a sikerekből. Mancini tréfásan meg is jegyezte:  „Edin kiváló futballista, csak egy baj van vele: minden meccsen játszani akar, és rögtön megsértődik, ha a kispadra kerül.”

A bajnokság utolsó fordulójában, a Queens Park Rangers elleni ikonikus mérkőzésen lett meg aztán a bajnoki cím. A Citynek győznie kellett, de 2–1-es hátrányban volt még a hosszabbításban is, és bár mindenki Agüero 95. percben szerzett góljára emlékszik, az argentin találata semmit sem ért volna, ha a 92. percben nem egyenlít ki Dzeko.

A Cityben töltött négy és fél éve alatt a 2013–2014-es idényben volt a csúcson: a bajnokságban 16-szor, valamennyi versenysorozatban 26-szor volt eredményes, a csapat ismét bajnok lett, közben pedig a selejtezősorozatban tíz gólt szerző Dzeko vezérletével Bosznia-Hercegovina kijutott története első világbajnokságára.

Ezek után némiképp meglepő volt, hogy 2015 nyarán a még mindig csak 29 éves csatárt a City előbb egy évre kölcsönadta az AS Romának, majd végleg el is engedte, mindössze 11 millió eurót kért érte. Erősen dolgozott benne a vágy, hogy bizonyítsa, harmincévesen sem lehet őt leírni, és bár a kölcsönben töltött idényében csupán nyolc gólt ért el a Serie A-ban, ugyanaz történt vele, mint Wolfsburgban: második olasz évadában megtriplázta góljai számát, 29 találatával a bajnokság gólkirálya lett! A különbség csak annyi a wolfsburgi és a római „farkasok” között, hogy utóbbiakkal a bajnokságban arany- helyett csak ezüst- és bronzérmeket tudott gyűjteni.

Folyamatosan felfelé lógott ki a Romából, nem csoda, hogy lényegében minden átigazolási időszakban a távozásáról cikkeztek. Bejárta a sajtót a kép, hogy beteszi a bőröndjeit egy reptéri transzferbuszba, és a rajongók már a repülőgépes alkalmazásokat kezdték figyelni, merre indul a gépe – aztán mégis maradt, hat éven át szolgálta a bordó-sárgákat. A csúcs saját elmondása szerint is a 2018-as Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágója volt a Barcelona ellen, amikor az első meccs 4–1-es zakója után az Olimpicóban győztek 3–0-ra Lionel Messiék ellen, és a négy közé jutottak. A visszavágó 6. percében egy Dzeko-gól adta meg az alaphangot. „A Romával kiejteni a Barcelonát nagyobb tett volt, mint két bajnoki címet nyerni Angliában a Manchester Cityvel” – értékelt Dzeko.

A Roma aztán 2021 nyarán elkövette ugyanazt a hibát, mint korábban a City: útilaput kötött az idősnek és lassúnak titulált bosnyák talpára, ingyen átengedve az Internek. Még a milánói drukkerek is nevettek, „a szegény ember Lukakujának” nevezték, mivel a 115 millió euróért a Chelsea-hez távozó belga center helyére érkezett ingyen.

Ám Dzeko Inter-mezben is azt teszi, amit mindenhol, amerre csak megfordult: szerzi a gólokat. A bajnokságban nyolcnál, a BL-ben háromnál jár, húzóembere az éllovas Internek. A „Bosnyák Gyémánt” 35 évesen is fényesen ragyog.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. január 22-i lapszámában jelent meg.)