Magyar legenda is bekerült az Olasz Labdarúgó Hírességek Csarnokába

Vágólapra másolva!
2023.03.18. 15:33
null
Egri-Erbstein Ernő (középen)
Az Olasz Labdarúgó-szövetség a hivatalos honlapján jelentette be, hogy többek között Zinédine Zidane és José Mourinho mellett a legendás magyar edző, Egri-Erbstein Ernő is bekerült az Olasz Labdarúgó Hírességek Csarnokába.

 

Egri-Erbstein Ernő az amerikai Brooklyn Wanderersben fejezte be játékoskarrierjét 1928-ban, majd Olaszországban többek között a Bari és a Lucchese csapatát irányította, mielőtt 1938-ban Torinóban kötött volna ki. A második világháború kitörése előtt visszatért Magyarországra, ahol bátyjával fogott közös vállalkozásba.

Zsidó származásuk miatt feleségével és két lányával együtt veszélybe kerültek, de csodával határos módon sikerült megmenekülniük. Erbstein egy régi ismerősnek köszönhette jobb sorát a koncentrációs táborban, majd – többek között Guttmann Bélával együtt – egy Németországba induló vonatból kiugorva szökött haza a családjához, ezután a svéd diplomata, Raoul Wallenberg segített rajtuk.

1945-ben visszatértek Torinóba, ahol Erbstein – előbb tanácsadóként és technikai vezetőként, majd újra vezetőedzőként – bajnoki címeket (1946, 1947, 1948, 1949) szerzett a focicsapattal, amelynek elnökével távolléte alatt is tartották a kapcsolatot. 1949. május 4-én egy Benfica elleni felkészülési meccsről tartott haza az együttes, amikor gépe az észak-olasz városhoz közeli Superga dombján álló bazilikának csapódott, mindenki életét veszítette.

Az 1900-ban alapított, 2018-ban újjáalakult Budapesti Atlétikai Klub 2019-ben nemzetközi tornasorozatot indított egyik leghíresebb korábbi játékosa, Egri-Erbstein Ernő emlékére.

Az olasz szövetség e hét közepén tíz legendát iktatott be az Olasz Labdarúgó Hírességek Csarnokába, Egri-Erbstein Ernő mellett a játékosként világ- és Európa-bajnok, aranylabdás és BL-győztes, míg edzőként háromszoros Bajnokok Ligája-győztes Zinédine Zidane, valamint a vezetőedzőként két BL-trófeát elhódító José Mourinho is bekerült.

Legfrissebb hírek

Kylian Mbappé: Boldoggá tenne, ha Zidane lenne a következő szövetségi kapitány

Francia labdarúgás
2025.03.22. 11:13

Mourinho: Remélem, hogy csak véletlenszerű, ami velem történik a budapesti döntő óta

Európa-liga
2025.03.14. 07:53

„Fáradt vagyok ehhez, ember…” – Mourinho alvást színlelt a Rangerstől elszenvedett El-vereség után

Európa-liga
2025.03.07. 09:59

Mourinho: Nem voltak okosak, akik megtámadtak, mert nem ismerték a múltam

Minden más foci
2025.03.06. 17:48

Nincs vége az isztambuli szappanoperának, a Fenerbahce is feljelentette a Galatát

Minden más foci
2025.02.28. 17:21

José Mourinhót négy meccsre eltiltották a Galata–Fener után történtek miatt

Minden más foci
2025.02.27. 22:13

Didier Drogba védelmébe vette a rasszizmussal vádolt José Mourinhót

Minden más foci
2025.02.26. 16:51

Folytatódik a cirkusz: Mourinho a török játékvezetőket kritizálta, mire a Galata rasszizmussal vádolta meg a portugál trénert

Minden más foci
2025.02.25. 10:32
Ezek is érdekelhetik