A Milan nyert Veronában, de újabb kulcsember dőlt ki

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2024.12.20. 22:47
Reijnders (elöl) szerezte a mérkőzés egyetlen gólját (Fotó: Getty Images)
A Milan 1–0-s győzelmet aratott a Hellas Verona vendégeként az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 17. fordulójának nyitó mérkőzésén.

A Milan a legutóbbi öt bajnokijából csak egyet nyert meg, és Paulo Fonseca sérülésektől és betegségektől sújtott együttese most ahhoz a Veronához látogatott, amely az előző fordulóban zárta le a négymeccses vereségsorozatát.

A portugál szakvezető Christian Pulisicre, Ruben Loftus-Cheekre, Yunus Musah-ra, Noah Okaforra, Luka Jovicsra, Iszmael Bennaszerre és Alessandro Florenzire sem számíthatott sérülés miatt, Álvaro Morata pedig mandulagyulladás miatt hiányzott. Théo Hernandez ezúttal is a kispadon kapott helyet, Álex Jiménez került be a balhátvéd helyére. Érdekes húzás volt Fonsecától, hogy az amúgy szélsőhátvéd Filippo Terraccianót a középpálya közepére tette.

Az első félóra komoly helyzetek nélkül pergett le, Tomás Suslov lövése okozta a legnagyobb izgalmat, ezt viszont védeni tudta Mike Maignan. A Milan sérüléshulláma tovább folytatódott, a 32. percben Rafael Leaót kellett lecserélni, s érkezett Théo Hernandez, aki elfoglalta a balhátvéd helyét, Jiménez így előrébb került.

Nem sokkal később Terracciano is a földön maradt, ő azonban folytatni tudta, és az első félidő legszebb Milan-jelenete az ő nevéhez fűződött, Lorenzo Montipo tolta kapu fölé a távoli bombáját.

Az 56. percben némileg a semmiből szerezte meg a vezetést a Milan: Youssuf Fofana remekül futtatta lyukra Tijjani Reijnderst, a holland középpályás pedig állítgatás nélkül tekert a bal sarokba 17 méterről (0–1).

A folytatásban egy Jiménez-lövés okozott némi veszélyt, de az eredmény már nem változott. A Verona a veresége következtében kieső helyre csúszhat a forduló végén, míg a Milan a harmadik idegenbeli győzelmét ünnepelhette.

LABDARÚGÁS
SERIE A, 16. FORDULÓ
Pénteki mérkőzés
Hellas Verona–Milan 0–1 (Reijnders 56.)

 

   
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
1. Atalanta16121339–17+2237
2. Napoli16112324–11+1335
3. Internazionale15104140–15+2534
4. Fiorentina1594228–11+1731
5. Lazio16101530–23+731
6. Juventus1661026–12+1428
7. Milan1675425–16+926
8. Bologna1567221–18+325
9. Udinese1662819–25–620
10. Empoli1647514–16–219
11. Torino1654717–20–319
12. Roma1644818–23–516
13. Genoa1637613–24–1116
14. Lecce1644810–27–1716
15. Parma1636723–28–515
16. Como1636718–28–1015
17. Verona1751221–40–1915
18. Cagliari1635815–26–1114
19. Monza1617814–21–710
20. Venezia16241015–29–1410

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik