Lautaro Martínez közel két hónap után talált be, az Inter simán nyert a Cagliari vendégeként

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.12.28. 19:52
A második félidőben darálta be ellenfelét az Inzaghi-csapat (Fotó: Getty Images)
Az Inter 3–0-ra nyert a Cagliari otthonában az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 18. fordulójában.

Az első játékrészt a várakozásoknak megfelelően a címvédő uralta, de gólt nem tudott szerezni – a legnagyobb helyzetet Lautaro Martínez hagyta ki, aki az üresen tátongó kapu torkából képtelen volt a hálóba fejelni a labdát.

A fordulás után Alessandro Bastoni egy kifejezetten szép fejessel törte meg a szardíniaiak ellenállását (VIDEÓ ITT). Davide Nicola vezetőedző kettős cserével reagált a kapott gólra, de ezzel sem javult fel komolyan a Cagliari játéka. A fekete-kékek a továbbiakban is magabiztosan diktálták a játék ritmusát, majd az első félidőben ordító helyzetet kihagyó Lautaro Martínez fejesével eldöntötték a lényegi kérdéseket (VIDEÓ ITT). Az argentin támadó kis híján két hónap szünet után volt eredményes, a Cagliari ellen tizedszer.

Hét perccel később Hakan Calhanoglu tizenegyesből megszerezte a címvédő harmadik találatát, beállítva a végeredményt (VIDEÓ ITT). Az Inter győzelmével pontszámban beérte az Atalantát, amely a nap utolsó mérkőzésén a Lazio otthonában lép pályára. 0–3

FRISSÍTÉS: AZ ATALANTA PONTSZERZÉSÉVEL AZ INTER MARADT A MÁSODIK HELYEN

Olasz labdarúgás
2024.12.28. 22:49

Megszakadt az Atalanta győzelmi sorozata, de így is az élen zárja a 2024-es évet a Gasperini-csapat

Sokáig őrizte egygólos előnyét a Lazio, de Brescianini gólja visszaröpítette a bergamóiakat az első helyre.

OLASZ SERIE A
18. FORDULÓ
Cagliari–Internazionale 0–3 (Bastoni 53., L. Martínez 71., Calhanoglu 78. – 11-esből)

Később
Lazio–Atalanta 1–1 (Dele-Bashiru 27., ill. Brescianini 88.)

Korábban
Empoli–Genoa 1–2 (Esposito 74., ill. Badelj 46., Ekuban 68.)
Parma–Monza  2–1 (Hernani 56. – 11-esből, Valenti 90+8., ill. P. Pereira 85.)
Kiállítva: Marí (Monza, 54.)

Vasárnap
12.30: Udinese–Torino
15.00: Napoli–Venezia (Tv: Match4) 
18.00: Juventus–Fiorentina (Tv: Match4) 
20.45: Milan–Roma (Tv: Match4) 

Hétfő
18.30: Como–Lecce (Tv: Match4)
20.45: Bologna–Verona (Tv: Match4)

A SERIE A ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Atalanta18132343–20+23 41 
2. Internazionale17124145–15+30 40 
3. Napoli17122326–12+14 38 
4. Lazio18112533–25+8 35 
5. Fiorentina1694329–13+16 31 
6. Juventus1771028–13+15 31 
7. Bologna1677223–18+5 28 
8. Milan1675425–16+9 26 
9. Udinese1772821–26–5 23 
10. Roma1754823–2319 
11. Empoli1847717–21–4 19 
12. Torino1754817–22–5 19 
13. Genoa1847716–27–11 19 
14. Parma1846825–34–9 18 
15. Lecce1744911–29–18 16 
16. Como1736818–30–12 15 
17. Verona1751221–40–19 15 
18. Cagliari18351016–31–15 14 
19. Venezia17341017–30–13 13 
20. Monza18171016–25–9 10 

 

Legfrissebb hírek

A Verona elleni győzelmével a Juventus a forduló nyertese

Olasz labdarúgás
1 órája

Meghosszabbította Reijnders szerződését a Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
4 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
7 órája

Visszatérhet a pályára Moise Kean – hivatalos

Olasz labdarúgás
7 órája

BL: Dimarco nem játszhat a Feyenoord ellen

Bajnokok Ligája
8 órája

Serie A: a Lazio a 98. percben belőtt 11-essel verte meg a Milant

Olasz labdarúgás
2025.03.02. 22:53

Serie A: a Como ráijesztett a Romára, de kikapott

Olasz labdarúgás
2025.03.02. 19:57

Serie A: Orsolini megfordította a Bologna meccsét; két góllal nyert a Torino

Olasz labdarúgás
2025.03.02. 17:01
Ezek is érdekelhetik