Az olasz sportlap szerint a torinói klub sportigazgatója, Cristiano Giuntoli a csapatot sújtó sérülések (Juan Cabal, Bremer – a szerk.), valamint Danilo küszöbön álló távozása nyomán két védőt is szeretne szerződtetni a téli átigazolási időszakban. Giuntoli egyik kiszemeltje a Barcelonában légióskodó Ronald Araújo, aki – miután a tavaly nyári Copa Américán súlyosan megsérült – szinte a teljes őszi szezont kihagyta, s csupán a Barbastro elleni kupameccsen tért vissza a katalán együttesbe. Mivel a Barca véglegesen biztosan nem engedné el az elmúlt évek egyik alapemberét, a Juventus számára a kölcsönszerződés is járható út lenne, hiszen a 25 éves védő azonnali, minőségi opciót jelentene Thiago Motta vezetőedzőnek – feltéve, hogy Joan Laportáék rábólintanak egy ilyen lehetőségre.
Giuntoli ezzel együtt nem csupán az uruguayi játékos megszerzésén ügyködik: a Gazzetta szerint a sportigazgató már egy jó ideje dolgozik a Feyenoordot erősítő David Hancko megszerzésén. A ballábas, a védelem szélein is bevethető szlovák védő szívesen visszatérne az olasz élvonalba (korábban a Fiorentinát erősítette – a szerk.), viszont a holland klub 30 millió eurót kér érte, így komoly alkudozás vár a korábban Nápolyban is dolgozó sportvezetőre.
A már említett forrás további célpontokként említi még meg a Lens osztrák válogatott játékosát, Kevin Dansót, valamint a Benfica meglepő módon kevés lehetőséget kapó, portugál válogatott védőjét, a 21 éves António Silvát is.
1. Napoli | 19 | 14 | 2 | 3 | 30–12 | +18 | 44 |
2. Atalanta | 18 | 13 | 2 | 3 | 43–20 | +23 | 41 |
3. Internazionale | 17 | 12 | 4 | 1 | 45–15 | +30 | 40 |
4. Lazio | 19 | 11 | 2 | 6 | 33–27 | +6 | 35 |
5. Juventus | 18 | 7 | 11 | – | 30–15 | +15 | 32 |
6. Fiorentina | 18 | 9 | 5 | 4 | 31–18 | +13 | 32 |
7. Bologna | 17 | 7 | 7 | 3 | 25–21 | +4 | 28 |
8. Milan | 17 | 7 | 6 | 4 | 26–17 | +9 | 27 |
9. Udinese | 19 | 7 | 4 | 8 | 23–28 | –5 | 25 |
10. Roma | 19 | 6 | 5 | 8 | 26–24 | +2 | 23 |
11. Torino | 19 | 5 | 6 | 8 | 19–24 | –5 | 21 |
12. Empoli | 19 | 4 | 8 | 7 | 18–22 | –4 | 20 |
13. Genoa | 19 | 4 | 8 | 7 | 16–27 | –11 | 20 |
14. Parma | 19 | 4 | 7 | 8 | 25–34 | –9 | 19 |
15. Verona | 19 | 6 | 1 | 12 | 24–42 | –18 | 19 |
16. Como | 18 | 4 | 6 | 8 | 20–30 | –10 | 18 |
17. Cagliari | 19 | 4 | 5 | 10 | 18–32 | –14 | 17 |
18. Lecce | 19 | 4 | 5 | 10 | 11–31 | –20 | 17 |
19. Venezia | 19 | 3 | 5 | 11 | 18–32 | –14 | 14 |
20. Monza | 19 | 1 | 7 | 11 | 17–27 | –10 | 10 |