Venezia–Hellas Verona
A két kieső helyen álló csapat egyike sem volt jó formában a mérkőzés előtt, a Venezia három, a Hellas Verona négy bajnoki óta volt nyeretlen. Sok kockázatot nem vállaltak a felek, emiatt rengeteg izgalmat sem hozott az első félidő. A hazaiak egyszer találták el a kaput, abból viszont gól született. A 28. percben Joel Pohjanpalo lövése levágódott egy védőről, a labda pedig Alessio Zerbin elé pattant, aki ziccerben nem hibázott.
A szünet után a vendégek jóval többet tettek a gólért, amely szép lassan kezdett érni. Negyedórával a vége előtt jött össze az egyenlítés, Daniel Mosquera jobb oldali beadása után Amin Sarr próbálta meg estében kapura tenni a labdát, amely azonban felpördült, de így lett jó Jackson Tchatchouának, aki egy méterről a kapuba lőtt. A találatot követően ismét sürgősebb lett a Veneziának, és kisebb lehetőségekig el is jutott a hajrában, de újabb gólt szerezni nem tudott. 1–1
Genoa–Monza
Nagy fölényben játszott a Genoa a sereghajtó ellen, a helyzeteivel azonban nem tudott élni az első félidőben. Az, hogy nem született gól, elsősorban Andrea Pinamonti sara volt. A 25 éves támadó előbb a léc alá próbált meg fejelni, majd tizenegyesből (Fabio Miretti harcolta ki, akit visszahúzott Jorgosz Kirjakopulosz) igyekezett betalálni, azonban Stefano Turati mindkétszer védett. A pár perc alatt lezajló eseménysoron kívül érdemleges jelenetet nem lehetett látni.
A szünet utáni első percben Miretti fejelt a lécre, negyedórával később viszont már előnyben voltak a hazaiak. Aarón Martín beívelésére érkezett a hosszún Koni De Winter, és közelről a rövidbe bólintott. Hátrányban sem tudott többet mutatni a Monza, sőt, továbbra is a genovaiak voltak a veszélyesebbek, akik a 84. percben lezárták a mérkőzést. Maxwel Cornet jobb oldali beadása után Johan Vásquez fejelt a jobb alsóba. A vendéglátó a végjátékban jól őrizte előnyét, miközben De Winter újabb gólt fejelhetett volna, és megszerezte második hazai győzelmét a szezonban. 2–0
OLASZ SERIE A
22. FORDULÓ, hétfői mérkőzések
Venezia–Hellas Verona 1–1 (Zerbin 28., ill. Tchatchoua 76.)
Genoa–Monza 2–0 (De Winter 61., J. Vásquez 84.)
VASÁRNAP JÁTSZOTTÁK
Lazio–Fiorentina 1–2 (Marusics 90+2., ill. Adli 11., Beltran 17.)
Udinese–Roma 1–2 (Lucca 38., ill. Lo. Pellegrini 50. – 11-esből, Dovbik 64. – 11-esből)
Lecce–Internazionale 0–4 (Frattesi 6., Lautaro Martínez 39., Dumfries 57., Taremi 61. – 11-esből)
Milan–Parma 3–2 (Pulisic 38. – 11-esből, Reijnders 90+2., Chukwueze 90+5., ill. Cancellieri 24., Delprato 80.)
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Napoli–Juventus 2–1 (Zambo Anguissa 57., R. Lukaku 69. – 11-esből, ill. Kolo Muani 43.)
Como–Atalanta 1–2 (N. Paz 30., ill. Retegui 57., 70.)
Empoli–Bologna 1–1 (Colombo 24., ill. B. Domínguez 44.)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Torino–Cagliari 2–0 (Ché Adams 8., 61.)
AZ ÁLLÁS | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
1. Napoli | 22 | 17 | 2 | 3 | 37–15 | +22 | 53 |
2. Internazionale | 21 | 15 | 5 | 1 | 55–18 | +37 | 50 |
3. Atalanta | 22 | 14 | 4 | 4 | 48–25 | +23 | 46 |
4. Lazio | 22 | 12 | 3 | 7 | 38–30 | +8 | 39 |
5. Juventus | 22 | 8 | 13 | 1 | 35–19 | +16 | 37 |
6. Fiorentina | 21 | 10 | 6 | 5 | 35–22 | +13 | 36 |
7. Milan | 21 | 9 | 7 | 5 | 32–23 | +9 | 34 |
8. Bologna | 21 | 8 | 10 | 3 | 33–27 | +6 | 34 |
9. Roma | 22 | 8 | 6 | 8 | 33–28 | +5 | 30 |
10. Torino | 22 | 6 | 8 | 8 | 23–26 | –3 | 26 |
11. Udinese | 22 | 7 | 5 | 10 | 25–34 | –9 | 26 |
12. Genoa | 22 | 6 | 8 | 8 | 20–30 | –10 | 26 |
13. Como | 22 | 5 | 7 | 10 | 27–36 | –9 | 22 |
14. Empoli | 22 | 4 | 9 | 9 | 21–29 | –8 | 21 |
15. Cagliari | 22 | 5 | 6 | 11 | 23–36 | –13 | 21 |
16. Parma | 22 | 4 | 8 | 10 | 28–39 | –11 | 20 |
17. Verona | 22 | 6 | 2 | 14 | 25–48 | –23 | 20 |
18. Lecce | 22 | 5 | 5 | 12 | 15–40 | –25 | 20 |
19. Venezia | 22 | 3 | 7 | 12 | 20–35 | –15 | 16 |
20. Monza | 22 | 2 | 7 | 13 | 20–33 | –13 | 13 |