Serie A: Balogh megsérült, lecserélték, öt perc múlva gólt kapott a Parma

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2025.01.12. 14:57
Balogh Botond megsérült, a Parma kikapott (Fotó: AFP, archív)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 20. fordulója vasárnap először a Genoa–Parma mérkőzéssel folytatódott, amin 1–0-s hazai siker született.

 

A Parma az előző két bajnoki meccsén a Monza és a Torino ellen összesen csak egy gólt kapott Balogh Botonddal a soraiban (a magyar válogatott védő csapata mind a húsz bajnokiján játszott), és a két mérkőzésen négy pontot szerzett. A Parma védelme a Genoa vendégeként is állta a sarat, Balogh Botondék hatvan percig hibátlanul tették a dolgukat hátul, így addig nem is született gól a meccsen.

Csakhogy a legutóbbi négy bajnokit végigjátszó Baloghot a 60. percben le kellett cserélni (a francia Antoine Hainaut váltotta), láthatóan a vádliját fájlalta, és ahogy lement, rá öt percre gólt kapott a Parma.

A Genoa dán légiósa, Morten Frendrup egy bal oldali akció végén került lövőhelyzetbe, és a labdája a menteni igyekvő Enrico Delprato lábán felpattanva került a kapuba. Ezzel a Genoa először tudott hazai pályán bajnokit nyerni ebben az idényben.

Azt egyelőre nem tudni, Balogh sérülése mennyire súlyos, de a saját lábán hagyta el a pályát, nem volt szükség hordágyra. 

SERIE A, 20. FORDULÓ
Genoa–Parma 1–0 (Frendrup 65.)
Parma: Balogh Botond kezdett, a 60. percben lecserélték.

KÉSŐBB
15.00: Venezia–Internazionale (Tv: Match4)
18.00: Bologna–Roma (Tv: Match4)
20.45: Napoli–Hellas Verona (Tv: Match4)
Hétfő
20.45: Monza–Fiorentina (Tv: Match4) 

Pénteken játszották
Lazio–Como 1–1 (B. Dia 34., ill. Cutrone 72.) 

Szombaton rendezték
Empoli–Lecce 1–3 (Cacace 47., ill. Morente 6., Krsztovics 11., 90+1.)
Udinese–Atalanta 0–0
Torino–Juventus 1–1 (Vlasic 45+1., ill. Yildiz 8.) 
Milan–Cagliari 1–1 (Álvaro Morata 51., ill. Zortea 55.) 

   
AZ ÁLLÁS       
  1. Napoli19142330–12+1844
  2. Atalanta19133343–20+2342
  3. Internazionale17124145–15+3040
  4. Lazio20113634–28+636
  5. Juventus1971231–16+1533
  6. Fiorentina1895431–18+1332
  7. Milan1877427–18+928
  8. Bologna1777325–21+428
  9. Udinese2075823–28–526
10. Roma1965826–24+223
11. Genoa2058717–27–1023
12. Torino2057820–25–522
13. Empoli2048819–25–620
14. Lecce20551014–32–1820
15. Parma2047925–35–1019
16. Como1947821–31–1019
17. Verona19611224–42–1819
18. Cagliari20461019–33–1418
19. Venezia19351118–32–1414
20. Monza19171117–27–1010

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik