Capitanónak tisztelegj! – Francesco Totti visszavonult

Aki turistaként Rómában jár, viszonylag ritkán keresi fel a déli városrészt, az ősi városfalak tövét. Vonzóbb a belváros a számos szépségével, pedig a Lateráni Szent János-székesegyház és környéke is nagyon szép a városfallal, a városfalak tövében burjánzón mediterrán növényekkel és a sétálgató járókelőkkel. No meg a focizó srácokkal. A nyolcvanas években persze többen rúgták a labdát arrafelé, mint manapság, és egyikük volt a kis Francesco Totti is, akitől csak a labda szeretetét és magát a labdát nem lehetett elvenni.

„A mi városrészünkben, a San Giovanniban szerintem nem volt olyan ember, aki labda nélkül látott volna. A macskaköves utcákon, a templomok tövében, a szűk utcácskákban, bárhol – mindig fociztunk.”

Első csapata a Fortitudo Luditor volt, egy kis egyesület a lakásuk közelében. Nemsokára átment a folyó másik oldalára, és a Smit Trasteverében rúgta a bőrt. Ezután jött a Lodigiani, amely leginkább arról volt nevezetes, hogy kiváló utánpótlás-nevelő központnak számított. Totti itt két évet húzott le, és már látnivaló volt, hogy innen valamelyik nagy római csapat, a Lazio vagy a Roma fogja elvinni. Pontosabban nem volt kérdés. Tottiéknál csak egyetlen színpárosítás létezett, méghozzá a bordó-sárga, így szóba sem kerülhetett volna, hogy a kékekhez kerüljön. Azt a család nem tudta volna elfogadni. „A Roma iránti rajongásunk apáról fiúra szállt. A Roma több volt, mint futballklub. A családunk, a vérünk és a lelkünk része volt.”

A LÁTOGATÓK ÉS A MAMMA

Totti elmondta, hogy mégsem a Roma jelentkezett be érte elsőnek, hanem a Milan. Tizenhárom éves volt, amikor jöttek érte, és elég sok pénzt ajánlottak, és ez bizony jól jött volna az anyagiakban nem dúskáló családnak. Az anyuka viszont nemet mondott. Udvariasan meghiúsította fia első átigazolását. Néhány hét múlva viszont már jött a Roma, és erre az ajánlatra rábólintottak. A római kori Porta Metronia közeli terekről ismert fiú tehát 1989-ben csatlakozott az AS Romához, ezzel egy hihetetlen, egészen 2017 májusáig tartó karrier indult útnak.

„Anyukám tudta. Igen, féltő, gondoskodó volt – még most is az! –, de nagyon sok áldozatot hozott azért, hogy én mindennap a pályán lehessek. Tudom, hogy az a kezdeti időszak nagyon nehéz volt neki. Anyukám volt az, aki elvitt az edzésekre, és aztán kint várt rám. Sokszor két, három vagy akár négy órát is kellett várnia, amíg edzettem. Várt rám esőben, hidegben, nem számított. Míg ő várt rám, én addig megvalósíthattam az álmomat.”

A KEZDETEK

16 és fél évesen, 1993. március 28-án lépett először pályára, méghozzá Bresciában, amikor Vujadin Boskov csereként küldte be a győztes mérkőzésen, de az igazi fordulatot a következő szezon hozta el. 1994-ben ugyanis találkozott Carlo, vagy ahogyan inkább hívták, Carletto Mazzonével, aki óriási hatást gyakorolt a fiatal Francescóra, és akinek nagy álma valósult meg azzal, hogy szülővárosa csapatát irányíthatta az 1993–1994-es szezontól. Bár a három év alatt nem sok babér jutott a Romának Mazzone irányítása alatt, egy biztos, felfedezte és szerepet adott Tottinak a Serie A-ban, és a mai napig a fiának tekinti. Amikor 2017 márciusában Mazzone 80 éves lett, Totti így köszöntötte a mestert, aki rekorder az olasz élvonalban azzal, hogy 795-ször ült első osztályú csapat kispadján:

„Amikor tizenhat évesen megismertelek, csak kis kölyök voltam! Te csináltál belőlem férfit és futballistát. Védelmeztél, ösztökéltél, és megtanítottál arra, hogyan maradjak egyenes egy bonyolult életszakaszban. Ki tudja, mi lett volna a karrieremmel, velem, ha nem vagy akkor mellettem… De velem voltál, és én nagyon szerencsésnek érzem magam, nagy megtiszteltetés és büszkeség, hogy egy ilyen kivételes embert ismerhettem meg a személyedben. És ezt nem tudom elégszer megköszönni neked. Nagyon sok Carletto Mazzonét kívánok a mai futballba is!”

ER PUPONE

Az óriásbaba. Így becézték, becézik római dialektusban Tottit, aki egészen kivételes kultuszt épített ki maga köré. A 25 év első osztályú pályafutása alatt valóságos hőse lett Rómának. A szurkolók imádják, és ezt nem sokan mondhatják el magukról.

„A Roma szurkolói különböznek mindenki mástól. Nagyon sokat várnak el tőled, amikor rajtad van a Roma meze. Bizonyítanod kell, hogy mit tudsz, és nagyon keveset hibázhatsz.

Amikor először pályára léptem, eltöltött a büszkeség, hogy az otthonomért játszhatok. A nagyapámért, a családomért.”

TOTTI ÉS A VICCEK

Francesco Totti több könyvet is kiadott már, amelyekben a róla szóló vicceket gyűjtötték össze. Állítólag nagyon szeretik ezeket a vicceket, amelyekben általában az ő – állítólag meglehetősen szerény – értelmi képességeit figurázzák ki. Ezzel a viccei Rómában a rendőrviccek helyettesítői lettek. Lehet, hogy Totti nem a szellem született arisztokratája, de hogy humorérzéke van, az biztos. Egykori csapattársa, Max Tonetto így emlékezett rá: „Mindig megnevettetett, állandóan volt valami vicces dolog a tarsolyában az öltözőben. Amúgy eléggé szégyenlős srác, de mindig tudja, hogy mikor kell előjönni egy viccel, amivel könnyeddé teszi az egész helyzetet.”

Derültséget keltenek a többnyire szóvicceken vagy klasszikus előképekre visszavezethető viccek, de nem biztos, hogy mindenki szívesen venné, ha róla mondanának ilyeneket. Totti nem ilyen ember. Az arcát adta hozzá, és a bevételt az UNICEF-nek ajánlotta fel. Ha valaki nem ismerné, íme, egy gyöngyszem a viccekből.

Miért szereti annyira Totti a vicceket? Azért, mert háromszor nevethet rajtuk. Először, amikor elmondják neki, másodszor, amikor megmagyarázzák neki, harmadszor, amikor végre megérti.

DICSŐSÉGHALMOZÓ A SERIE A-BAN

25 év az első osztályban, rengeteg meccs, rengeteg dicsőség, rengeteg siker. Felsorolni is hosszú lenne, ezért csak a fontosabbakat emeljük ki. 1999-ben kapta meg a csapatkapitányi karszalagot, és az évek során ő lett maga a „Capitano”. Már ebben a minőségében kívánkozik az élre a 2000–2001-es szezon bajnoki címe. A Fabio Capello vezette Roma a Batistuta, Montella, Delvecchio csatársorral nyerte meg a bajnokságot. Capello a két csatár mögé vonta hátra Tottit, játékintelligenciáját irányítóként bontakoztatta ki. A siker után egy gladiátort tetováltatott a karjára.

Ekkoriban bizonyára nem gondolta volna, hogy az elkövetkező szezonokban már nem sikerül újabb bajnoki címet szereznie. Viszont az olasz kupában kétszer is diadalt aratott a csapatával, a 2006–2007-es idényben pedig 26 góljával nemcsak gólkirály, hanem aranycipős is lett. Ezzel párhuzamosan többször is jelölték Aranylabdára, de sohasem kapta meg a díjat.

Hogy a klubjával nemzetközi színtéren nem ért el nagyobb sikereket, az nem az ő hibája, többnyire a csapattársak nem értek föl vele. Bár a kísértés erősnek bizonyult, hogy amikor a legjobb formában játszott, esetleg külföldön is kipróbálja magát, végül maradt. Maradt a Roma bordó-sárga mezénél, és ezzel mindörökre választott. A hazai dicsőség kárpótolta mindenért. Játszott tovább a Serie A-ban, osztogatta a passzokat, lőtte a gólokat, és fürdött a római közönség imádatában. A bírókkal már kevésbé jött ki, eltelt egy időbe, mire úgy-ahogy megbarátkoztak egymással. Mindenesetre a bajnokikon összeszedett 11 piros lap nem kívánkozik a dicsőségkönyv lapjaira, ahogy a fiatalabb korában az újságokban rendszeresen felbukkanó „ügyek” sem, vagyis hogy éppen kivel és mikor veszett össze a nagy Francesco.

„Volt egy pillanat, amikor azon gondolkodtam, hogy a Real Madridhoz igazolok. Amikor egy nagyon sikeres klub, talán a világ legjobbja arra kér, hogy igazolj hozzájuk, akkor elkezdesz azon gondolkodni, hogy milyen lehet az élet máshol. Elbeszélgettem a Roma elnökével, és az sok mindent megváltoztatott. De végül a családommal történt beszélgetés volt az, ami emlékeztetett arra, hogy mit is jelent az élet. Az otthon a minden.”

ÉS JÖTTEK A GÓLOK…

Méghozzá nem is kevés. Ahhoz képest, hogy eleinte többnyire a középpályán játszott, a hozzá hasonlóan negyed századik futballozó és hozzá hasonlóan világbajnok, legendás Silvio Piola (274) mögött 250 góllal második a Serie A örök-góllövőlistáján. Ez akkora teljesítmény, hogy a liga öröklistáján a jelenleg is aktívak közül az utána következő Alberto Gilardinónak „csak” 188 gólja van, A harmadik helyezett Fabio Quagliarella és Sergio Pelissier 107-107 gólja pedig csak a 67. helyre elég. Szóval, jó sokáig kell még várni, hogy valaki befogja Tottit.

Luciano Spalletti volt az, aki középcsatárnak állította, és bevált a számítása. Totti maga is úgy gondolja, hogy centerként érezte magát a legjobban a pályán.

És akkor még nem beszéltünk a kapusokról, akik nem biztos, hogy imáikba foglalták a nevét. A legtöbb gólt a Serie A-ban persze Gianluigi Buffon kapta tőle, ami annak is köszönhető, hogy 28-szor néztek egymással farkasszemet, de azért a 11 dugó nem rossz a kapuslegenda ellen.

Totti 11 gólja Buffonnak videón

Szabadrúgásból is ott volt a topon, hiszen a 21 gólja önmagáért beszél, ezzel negyedik a hazai örökranglistán.

No meg a tizenegyesek. Francesco Totti több mint nyolcvan gólt szerzett tizenegyesből – ebből 71-et a Serie A-ban, ez is rekord –, és ritkán hibázott. „Mielőtt elvégzem, számba veszem a lehetőségeket. Aztán amikor a bíró a szájához emeli a sípot, ezer másik lehetőség is átcikázik a fejemen, és nagyon sokszor változtatok. A tizenegyes csak a koncentráción múlik. Úgy kell nekimenni, hogy be akarod lőni, ennyi az egész.”

Amikor pedig már bent volt a gól, akkor pályafutása második felétől jött a híres gólöröm: Totti a hüvelykujját szopva, mosolyogva szaladt a közönség felé. „A kedvenc gólörömöm a hüvelykujjam szopása. Ez már a védjegyemmé vált, és nincs okom változtatni rajta. Először 2005-ben próbáltam ki, egy Chievo elleni hazai meccsen. Igazából ezt még Ilary miatt kezdtem el, mert ő állandóan szopta a hüvelykujját, aztán később már érte és a gyermekeimért is csináltam.”

DERBIK A LAZIO ELLEN

Rómában mindent elhomályosít a Derby della Capitale, azaz a fővárosi derbi a Lazio ellen. Akármilyen is legyen a szereplés, az ősi riválist mindenképpen le kell győzni, ezt várja el az Olimpico népe. Totti 44 meccsen lépett pályára a Lazio ellen, először még 1994-ben, amikor csereként küldték be, és még egy tizenegyest is kiharcolt. Így is vesztett azonban a Roma, akárcsak az utolsó derbijén, 2017. április 30-án sem termett babér neki és a csapatának, hiszen hiába lépett pályára szintén csereként, vereséggel búcsúzott a „sasok” elleni összecsapásoktól. Így aztán a mérlege enyhén negatív lett: 16 győzelem, 17 vereség és 11 döntetlen. Ezeken a meccseken összesen 11 gólt szerzett.

A derbiken többször is üzent az ellenfél szurkolóinak vagy edzőinek, ami persze nem váltott ki a Lazio-szurkolókból túl nagy örömet. „Megint megfin…talak benneteket”, vagy amikor a gladiátorjátékokon mutatott egyezményes jellel ítélte „halálra” a Laziót egy győzelem után. Az sem volt apróság, amikor 2015-ben az ellenfél edzőjének, Claudio Lolitónak üzent: „Neked mindig csak jár a szád, most mutasd meg, mit találtál ki…” Ugyanekkor a Rómában játszódó, Oscar-díjas A nagy szépség című film olasz címét (La grande bellezza) felhasználva üzent a trikóján: „A Roma egyszerűen a Nagy Szépség. Mindig is az volt, és mindig is az marad.”

A csúcs azonban egyértelműen az a derbi volt, amikor kétgólos hátrányból két góljával egyenlített a Roma. A 64. percben bal oldali akció végén Holebasz beadása minden védő felett elszállt, s Totti a jobb oldalon, az ötösön belül akrobatikus mozdulattal, a levegőben úszva kapásból lőtte a labdát a kapu jobb oldalába. A szenzációs gól után jött az, amitől mindenki elájult. A góljának örvendező Francesco Totti ugyanis elkért egy telefont, és elkészített néhány szelfit a háttérben a lelkes Roma-táborral.

A VILÁGBAJNOK

A korosztályos válogatottakba már egészen fiatal korától kezdve ott szerepelt, nem kevés sikerrel. Az U16-osoknál ezüstöt szerzett az Eb-n, akárcsak az U18-asoknál, de az U21-ben már aranyat a Cesare Maldini vezette alakulattal.

Nem is váratott sokáig, amíg meghívták a nagyválogatottba is, amelyben 1998-ban, egy Eb-selejtezőn mutatkozott be Svájc ellen. A remek formában játszó Totti ott volt a 2000-es Eb-n is, amelyen két gólt is szerzett, majd a döntőbe jutásért vívott szétlövésben a hollandok ellen pimasz tizenegyessel küldte el „gyufáért” Van der Sart. A döntőben is remekül játszott, ő lett a meccs embere, de az Európa-bajnoki címet a franciák nyerték meg.

A 2002-es vb-n sokat vártak tőle, de a teljesítménye elmaradt a várttól, ahogy az olasz csapaté is, amely botrányos játékvezetés mellett kapott ki a rendező Dél-Koreától a nyolcaddöntőben, ráadásul Tottit ki is állította a bíró.

A 2004-es Eb-n ugyan nem állították ki, mert a bíró nem vette észre, amikor leköpte a dán Poulsent a nyitó meccsen, de utólag megkapta a büntetését. Jól el is meszelték, és csak az elődöntőben léphetett volna újra pályára. A svéd–dán iksz miatt azonban az olaszok a csoportkörben ragadtak, mehetett haza ő is.

2006-ban úgy tűnt, súlyos sérülése miatt távol marad a világbajnokságtól, de mégis felépült, és Marcello Lippi elvitte magával, az olasz média ellenérzése dacára is. Ki ne tudná, hogy Olaszország megnyerte a világbajnokságot, és Totti mind a hét meccsen játszott, igaz, a döntőben a 61. percben lecserélték. Végig kiválóan futballozott, szerzett két gólt, amelyből a legfontosabb a nyolcaddöntőben született, amikor a 95. percben hihetetlen nyugalommal vágta a kapuba a megítélt tizenegyest Ausztrália ellen.

Kevesen gondolták volna, de a világbajnoki címmel véget ért Totti válogatottbeli pályafutása. Sokszor szóba került a visszatérésének lehetősége, de ez ilyen vagy olyan okokból meghiúsult. Végül 58 fellépésnél és 9 gólnál megállt.

ELSŐ A CSALÁD

Édesanyja fontosságát nem tudja eléggé hangsúlyozni Totti, mint ahogy feleségéét, a fotómodellből lett műsorvezető Ilary Blasiét sem. A szép és okos nőn megakadt a szeme, és azóta sem vette le róla. „Amikor megláttam, így szóltam: ez itt életem nője.”

2005. június 19-én házasodtak össze, és addig talán sohasem látott, fényes esküvőt tartottak a Capitoliumon, élőben közvetítette a tévé, és jó sok pénzt kaptak érte. De nem tették el, hanem az egészet jótékony célra fordították. Nem sokkal később már gyerekeik is születtek. Cristian 11 éves, Chanel 9, de a kedvenc a legkisebb, a 2016-ban született Isabel. „Ilary a legfontosabb személy az életemben a gyerekeimmel együtt. Ők adják meg a nyugalmamat és a stabilitásomat.”

AZ UTOLSÓ SZEZON

Már a 2016–2017-es évad előtt az a hír járta, hogy ez lesz az utolsó idénye. Ha rákérdeztek, sohasem erősítette meg, csak annyit mondott, hogy meglátjuk. Az edző, Luciano Spalletti azonban már egyre kevésbé számított rá, ritkán küldte be, nem sok idő adatott a legendának, így aztán a pályafutás vége kissé furcsára sikerült. Egy „véletlen” elszólás miatt idő előtt kibukott, hogy 2017-ben itt a vége. Nagyon úgy tűnt, hogy ez nem Totti döntése volt, de a Capitano ezúttal sem tiltakozott. Akkoriban az a hír járta, hogy igazgató lesz a klubnál.

A szurkolók természetesen a pályán akarták látni, Spalletti viszont kifakadt, hogy nem hagyják dolgozni, mert mindenki csak Tottiról kérdezi. Nem lehetett neki könnyű, de a legenda úriember maradt, és sohasem reagált ezekre a megjegyzésekre. Az elhallgatásokból azonban bárki összerakhatta a képet. Totti még játszott volna, de a Roma nem akart nekivágni vele egy újabb idénynek és újabb öt perceknek, Kínába pedig már Francesco sem akart elmenni.

És hogy mi lesz belőle a futball után? Ki tudja... Végül is, alig több mint 40 éves, előtte az élet. Szerinte edző biztosan nem lesz, inkább igazgató a klubnál. „Nem tudom elképzelni, hogy edző legyek. Gondoltam rá, de nekem más a jellegem, egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet lenne.”

RÓMA, AZ ÖRÖK SZERELEM

Róma csodálatos város. Minden utcasarok történelemről beszél, de Róma nem pusztán a kövek összessége, Róma egy szellemiség, amely áthatja az ott élő embereket. És bár a jó bornak nem kell cégér, azért egy Francesco Totti, aki mélyen átérzi a várost, aki büszkén mondhatja, hogy ott folyik az ereiben a rómaiság, a futball révén összekötő kapocs lett a világ többi részével. Róma nagykövete.

Számos rómainak van története Tottiról. Azok az éttermek, üzletek, ahová valamikor is betért, büszkén teszik ki a falra a vele készült képeket. Ő pedig mindegyiken mosolyog, mosolyog. És tisztelik. A 25 évért, a világbajnoki címért, a gólokért? Talán. De leginkább azért, mert hűséges. Hűséges a csapatához, a családjához, hűséges a városhoz egy olyan korban, amikor a hűség gyakran idejétmúlt ósdiságnak tűnik.

„Egész életemben a Romában fogok játszani. Még akkor is, ha kiesik a C2-be. Sohasem fognak más mezben látni.”

Egyszer azt mondta nekem egy olasz nő Rómában, hogy addig fog meccsre menni, addig fogja figyelni a Roma meccseit, amíg Totti játszik. Utána nem. És hogy ne higgyem, hogy egyedül van ezzel az érzéssel. Szerinte nem lesz még egy ilyen figura…

„Az emberek azt kérdik, miért töltöttem az egész életemet Rómában? Róma jelenti a családomat, a barátaimat, az embereket, akiket szeretek. Róma a tenger, a hegyek, a műemlékek. És Róma természetesen maguk a rómaiak. Róma bordó és sárga. Nekem Róma a világ. Nekem már ez a klub, ez a város marad az életem. Mindörökre.”