A Roma a meccset és Strootmant is elveszítette Nápolyban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.09. 20:41
null
Strootman nem bírt lábra állni, le is kellett cserélni (Fotó: Reuters, archív)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 27. fordulójának utolsó mérkőzésén a Napoli José Callejón találatával 1–0-ra legyőzte hazai pályán a Romát.

A két együttes legutóbb az Olasz Kupában találkozott, akkor a római 3–2-es vereség után otthon simán, 3–0-ra legyőzte a „farkasokat" a Napoli, így bejutott a döntőbe.

Ezt a találkozót a rómaiak kezdték jobban, ráadásul a 10. percben Gervinhót csak a partjelző és a lesszabály akadályozta meg a gólszerzésben.

A 13. percben jött aztán a hideg zuhany a vendégeknek, Strootman egy kemény belépő után lent maradt a földön, majd cserét kért. A középpályás nem tudta saját lábán elhagyni a pályát, hivatalos bejelentés hétfőn várható a sérüléséről.

A holland helyére Taddei érkezett, a hazaiak pedig átvették a kezdeményezést. Jöttek a lehetőségek is, de Higuaín és Hamsík sem találta el a kaput a tizenhatos vonaláról.

A találkozó első igazán nagy lehetőségére a 39. percig kellett várni, ekkor Gervinho lépett ki középen, majd húzta el a labdát Albiol mellett. Az elefántcsontparti ezt követően még lőni is tudott 7 méterről, Reina azonban jól zárta a szöget, és térddel hárítani tudott.

Callejón fejese három pontot ért vasárnap este Nápolyban (Fotó: Reueters)
Callejón fejese három pontot ért vasárnap este Nápolyban (Fotó: Reueters)

A szünet előtt még Bastos és Gervinho is megtornáztatta Reinát, az állás azonban maradt 0–0. A fordulás után sem sokat változott a játék képe, a rómaiak a rövid passzos játékra, a nápolyiak pedig a kontrákra építettek.

Bár a kapusok ezt követően sem pihenhettek, az első – és végül egyetlen – találatra egészen a 82. percig kellett várni. Gulam beadása után José Callejón megelőzte védőjét az ötös sarkánál, majd a felső lécet is használva a bal felsőbe fejelt. 1–0

Gól ezt követően már nem született, a harmadik Napoli ezzel a sikerrel megközelítette három pontra a második Romát.

OLASZORSZÁG, SERIE A
27. FORDULÓ
Napoli–AS Roma 1–0 (Callejón 82.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 27 23 3 1 63–19 +44 72
2. Roma 26 17 7 2 49–12 +37 58
3. Napoli 27 16 7 4 52–29 +23 55
4. Fiorentina 27 13 6 8 45–30 +15 45
5. Internazionale 27 11 11 5 44–29 +15 44
6. Parma 26 11 10 5 41–29 +12 43
7. Verona 27 12 4 11 43–44 –1 40
8. Lazio 27 10 8 9 34–35 –1 38
9. Torino 27 9 9 9 39–35 +4 36
10. Milan 27 9 8 10 39–38 +1 35
11. Genoa 27 9 8 10 31–34 –3 35
12. Sampdoria 27 9 7 11 33–39 –6 34
13. Atalanta 27 10 4 13 28–38 –10 34
14. Udinese 27 9 4 14 30–39 –9 31
15. Cagliari 27 6 11 10 27–36 –9 29
16. Chievo 27 6 6 15 22–38 –16 24
17. Bologna 27 4 11 12 22–41 –19 23
18. Livorno 27 5 6 16 29–50 –21 21
19. Catania 27 4 8 15 20–46 –26 20
20. Sassuolo 27 4 6 17 25–55 –30 18
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik