Guzi Blanka: Egy boldog kisgyerek mosolyog vissza rám

– Mi jut eszébe először, ha azt mondom: Guzi Blanka olimpikon öttusázó…
– Egy nagyon boldog kisgyermek ugrik be elsőnek: a kis faluból jövő, talán kissé naiv, szinte lehetetlennek tűnő álmot megvalósító Guzi Blanka mosolyog vissza rám.

– Milyen utat járt be az elmúlt egy évben, az olimpiai kvalifikációs időszakban?
– Sok sportoló mondja ezt, de rám is kimondottan igaz: hatalmas magasságokat és mélységeket jártam meg ezalatt a rövid idő alatt is, nemhogy az egész pályafutásom során. Nagyon jól érkeztem meg a kvalifikációs időszak finiséhez – megnyugvás töltött el az áprilisi budapesti világkupaverseny vegyes váltóját követően (harmadik lett Regős Gergellyel – a szerk.), akkor valami mintha kicsit megváltozott volna bennem. Elengedtem azt a görcsöt, hogy „kvóta, kvóta, kvóta”, ezért sokkal jobban tudtam a feladatomra koncentrálni.

– Ez azért érdekes, mert a logika azt diktálná, hogy onnantól kezdett gondolni a kvótaszerzésre, amikor már megnőtt rá az esélye az eredményei, formája alapján – most pedig azt mondja, hogy korábban foglalkozott vele többet, egyfajta teljesítménykényszert is helyezve magára, és később vált felszabadultabbá. Vagyis épp fordítva történt minden.
– Így van. Éppen a múlt héten kérdezték tőlem egy interjúban, hogyan hat rám a tét, hogyan kezelem a stressz­helyzetet. Ha ezt régebben kérdezik, rögtön rávágom, hogy igen rosszul viselem, de ha most belegondolok, az utóbbi időben mikor voltam eredményes, bizony azokon a versenyeken, amelyek nagy tétért zajlottak. Amikor tavaly megnyertem a budapesti vk-viadalt, eldőlt, hogy Eb- és vb-kerettag leszek. És idén is épp a legfontosabb versenyeken szedtem össze magam. Nem tudom pontosan a miértjét ennek az egésznek – egyébként hiszek a Jóistenben, hogy ő segített nekem, és mindig volt oka annak, hogy miért rendezte úgy, ahogy. Persze ez szinte mindig utólag nyer értelmet.

– Lépésről lépésre gondolkodó típus, vagy már a kezdetektől is arról álmodott, hogy egy nap olimpikon lesz?
– Tényleg bíztam abban, hogy egy nap az leszek, már gyerekként feltettem magamnak a kérdést: mi kell ahhoz, hogy megvalósuljon. És ahonnan én jöttem, Kistokajról, Borsodból, ott ez egy elérhetetlennek tűnő csodadolognak tűnt, ott máshogy hangzik az, hogy valaki olimpiára megy. Igen, részben ilyen álmodozó vagyok, másrészt nagyon sokszor tudatos, tudom, mit miért csinálok, és ez kell ahhoz hogy szépen, fokozatosan felépítsem magam. Meg aztán van bennem egyfajta türelmetlenség is, néha nagyon nehezen viselem el, ha hibázok, pedig az is hozzájárul az ember fejlődéséhez. Viszont amikor elfogadom a hibáimat, és le tudom vonni a tanulságokat, akkor érzem, hogy szintet léptem.

– A többiek a magyar olimpiai csapatból úgy döntöttek, nem szakítják meg az edzésmunkát, pihennek vagy a sérülésveszély miatt kihagyják az Eb-t. Ön a köztes megoldást választotta, nem hajtotta szét magát egyéniben, mégis megmérette magát. Miért döntött így?
– Ezt talán már 2021-ben eldöntöttem, amikor Kovács Saroltával indultam váltóban az Eb-n, Tokió előtt. Azt gondoltam, nagyszerű, hogy valaki olimpikonként váltóban rajthoz áll nem sokkal a játékok előtt. Ugye fél távról van szó, nem is olyan nagy a terhelés, mégis megkapja az ember a versenyhangulatot, és azt mondtam magamnak, ha egyszer én is kijutok, szívesen váltóznék előtte. A magyarországi rendezés pedig könnyebbséget jelentett, illett is a felkészülésembe.

– Harmadik lett váltóban – elégedett a főpróbával?
– Mivel edzésként fogtam fel, az elején, a vívásnál kicsit nehéz volt „megérkezni” a versenybe, de elégedett lehetek, mert az eredményeket objektíven nézve biztatók a jelek, úszásban is megvolt bennem az a gyorsaság, amire nem is gondoltam előtte. Ezzel a versennyel én csak nyertem.

– Mi következik most az olimpiáig?
– Magyarországon készülök, nem megyek magaslati táborba, bár szeretem, de ezúttal elengedtem. A Budapest–Tata vonalon mozgok majd végig, Tatán lesz az edzőtábor az Eb után, illetve már a héten ott csatlakoztam a vívók edzőtáborához, és amint lehet, „becsempészek” egy-egy Miskolc, Kistokaj kitérőt. Szeretném átélni azt a légkört, megkapni azt a pluszt az utolsó edzéseken, amelyet ez a környék ad nekem.

– Mit üzenne a tizenhat éves Blankának, aki a kézilabdát feladva öttusázónak állt?
– Azt mondanám, ne változtasson semmin, mindig higgyen abban, amit csinál, bármilyen kemény versenyen kell is helytállnia, bármekkora pofonok érik, fel fog állni, csak biztatnám, hogy tegye tovább a dolgát, a helyes úton jár.

– Visszacsatolva az első kérdéshez: mire gondol, ha azt mondom, Guzi Blanka olimpiai arany-, ezüst- vagy bronzérmes öttusázó…
– Őszintén szólva felötlött bennem a kisgyerek Blanka, aki olimpiai szereplésről álmodik – most még álmodni sem merek az éremről. Elértem egy célt, és szeretném megélni minden pillanatát. Ez is közhelynek hangzik, de abszolút nem számokban gondolkodom, az utóbbi versenyeknek is ez volt a kulcsa. Minden számban megpróbálom a maximumot kihozni magamból, de ezt görcsösen, elégedetlenkedve nem lehet, csak békés, boldog állapotban, amikor élvezem minden pillanatát – ez a lényeg.

– Természetesen a sportolót nehéz elválasztani az eredményeitől, de olykor teher a számok, helyezések állandó kergetése, és a sportoló nem csak ebben mérendő.
– Én nem is teherként fogom fel – nyilván Magyarországon, de bárhol a világon az embert az eredményei minősítik az emberek szemében, de aki ezt képes levetkőzni, aki nemcsak a számok miatt csinálja, hanem belső indíttatásból is, hogy mindig jobb legyen a korábbi önmagánál, az lesz igazán sikeres.

A PÁRIZSI PROGRAM
Augusztus 8.: férfiak, elődöntő, rangsoroló vívás, 11; nők, elődöntő, rangsoroló vívás, 14.30
Augusztus 9.: férfiak, elődöntő, A-csoport, 13, B-csoport, 17
Augusztus 10.: nők, elődöntő, A-csoport, 9.30, B-csoport, 13.30; férfiak, döntő, 17.30
Augusztus 11.: nők, döntő, 11