Gyulay Zsolt: Százszor jobb olimpiát rendeznénk

„Nagyon érdekes, amikor a Magyar Olimpiai Bizottság elnökét – aki alapvetően a százhuszonkilenc éves magyar olimpiai bizottság múltjáért, jövőéért és az egész mozgalomért felelelős – mindig az aktuális olimpia éremszámáról ítélik meg. De ez minden országban így van, nem magyarspecifikus. Természetesen mi is reménykedünk abban, hogy megfordul a szerencsénk, és azok a nüánszok, amelyek eddig a hátrányunkra voltak, megfordulnak, és érmekben is megjelennek. Bízom a vívócsapatversenyekben, ott nagyon erősek vagyunk, vannak jó sorsolásaink. Meg hát jönnek olyan sportágak, amelyekben lesz még esélyünk” – kezdte a MOB elnöke, Gyulay Zsolt arra a kérdésre válaszolva, hogy mikor várhatjuk a többi magyar érmet, hiszen eddig az egyedüli magyar dobogós a párbajtőrvívó Muhari Eszter.

Hozzátette: „Magyarországon azt gondoljuk, hogy a sport stratégiai ágazat – természetesen ez igaz –, s az, hogy a világban mennyire az, ilyenkor, az olimpián mellbe vág minket. És nemcsak európai országokra, hanem főleg Ázsiára jellemző: elképesztő erőforrásokat mozgatnak meg annak irányába, hogy a sport, a sportolók és a tömegek megmozduljanak az élsport felé. Ebben nyilvánvaló, hogy a világnak óriási tartalékai vannak. Közelíteni kell a realitásokhoz, nagyon kell örülni és megbecsülni mindent. Nem véletlenül mondtuk azt, hogy már maga a kvalifikáció is óriási eredmény. Az éremszerzés kiemelkedő.”

Milák Kristóf 200 pillangón mutatott előfutambeli teljesítményét is értékelte, majd kritikát fogalmazott meg a sportági szerepléseinket illetően: „Érdekes kérdés, hogy Milák Kristóf a tradicionális, hagyományos magyar edzésmódszerek alapján készül vagy teljesen más utat jár. Szerintem ő teljesen más utat jár, hiszen világklasszis a saját számában. Ez kérdés lesz a magyar úszósporton belül, mert az látszik, hogy úszásban is, amikor ilyenkor már érmeket gyűjtöttünk, és mindig volt egy-egy olyan versenyzőnk – Hosszú Katinka, Darnyi Tamás, Egerszegi Krisztina –, olyan bajnokok, akik ilyenkor már régen begyűjtötték az aranyérmeiket. Most azt látjuk, hogy például még döntőbe sem jutunk ezekben a számokban. Nyilvánvaló, hogy minden egyes sportágnak el kell gondolkodnia azon, hogyan tovább. Hiszen ha abban gondolkodunk – és én ebben gondolkodom természetesen –, hogy valamikor Magyarországon olimpiát rendezzünk, akkor  alapvető változtatások szükségesek ahhoz, hogy amikor odaérünk, akkor nagyon sikeres csapatunk legyen.”

Hogy milyen esélyeink vannak a folytatásban, arról így vélekedik: „Amit elmondtunk annak idején, hogy van közel tíz olyan versenyszám, amelyben akár aranyesélyünk lehet, az így volt. Kard egyéniben is így volt, ki gondolta volna, hogy ez így alakul például Szilágyi Áronék esetében. De azt ki gondolta volna, hogy Andrásfi Tibor a döntőbe jutásért egy találattal kap ki, majd egy találattal marad le a bronzról. Ezzel az erővel simán olimpiai bajnok lehetett volna, és amekkora önfegyelemmel és odafigyeléssel végezte a munkát, le a kalappal. Ezt mi látjuk és tudjuk, itt voltunk a helyszínen. Ez az olimpia, Muhari Eszter élt a lehetőséggel. De ennyin múlik a történet.”

A játékokon eddig történtekről azt mondta: „Ne keverjük össze a megnyitóünnepséget az olimpiával. Tehát előbbi lehetőség egy-egy országnak, hogy megmutassa önmagát. Ezt a szervezőbizottság rendezi, hallottam, hogy sokan azt mondták, nem is nézik ezt az olimpiát, mert milyen volt a megnyitóünnepség. Ezzel egyetértek, nem megbántva senkit, de ettől függetlenül a sport az sport. Akivel beszéltem, akár francia sportolókkal, sportvezetőkkel, ők is azért – ha enyhén szeretném kifejezeni magam – meglepetéssel nézték a megnyitóünnepséget. De kérem azt, hogy a sportolókat, a sportágakat, a nemes versengést, a fair play szellemét nézzék, mert egyébként a versenyek fantasztikusak, a történelmi helyszínek, például a vívás a Grand Palais-ben, egészen elképesztő. A szervezés és az egész, ami mögötte van, kérem, ne bántsanak érte: százszor jobb olimpiát tudnánk csinálni. Szervezésben, transzportban, szállásban, megközelítésben és a helyszínekben is. Ebben teljesen magabiztos vagyok. De ez Franciaország, ez Párizs – egyébként csodálatos, hogy száz év után visszatért ide az olimpia. Ennek ellenére rettenetesen vegyes a kép, de teljesen mindegy, a történelemkönyvekbe, aki bekerül, bekerül. Mindegy, milyen volt a kaja az olimpiai faluban, hogy kemény volt az ágy, vagy hogy rossz volt a megnyitóünnepség. Ha tehenek potyognak az égből, a feladatot akkor is teljesíteni kell, és csak a versenyszámra szabad koncentrálni.”