Ungvári Attilának a világbajnok túl nagy falat volt, kiesett Párizsban

Vágólapra másolva!
2024.07.30. 12:21
Ungvári Attila ipponnal kapott ki a világranglista-vezetőtől (Fotó: AFP)
Egy-egy győzelemmel és vereséggel búcsúzott a párizsi olimpia cselgáncsversenyétől a kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes Ungvári Attila (81 kg).

Mivel David Douillet és Teddy Riner is kulcsszerepet kapott az olimpia megnyitó ünnepségén a láng meggyújtásában, hamar bizonyosságot nyert, hogy a franciák nagy becsben tartják a cselgáncsot. Ahogy az események döntő részén, a Champ-de-Mars Arenában is telt ház volt kedd délelőtt, a médiaérdeklődés ugyancsak hatalmas volt – az első tatami első párosításában rögtön szurkolhattak egy franciának a jegyet váltók, a férfi 81 kilogrammban Alpha Oumar Djalo vazarival jutott a legjobb 32 közé.

Ebben a fázisban csatlakozott a küzdelmekhez harcosunk, Ungvári Attila, aki szintén az első tatamin dzsúdózott, a harmadik párban a világranglistán nála tíz hellyel magasabban rangsorolt, egészen pontosan a tizedik helyen álló, az Ázsiai Játékokon bronzrémes kazah Abilajhan Zsubanazarral találkozott, akivel korábban eddig egyszer mérte össze a tudását, a baki Grand Slam-versenyen magyar siker született. 

Párizsban is Ungvári felé billent a mérleg nyelve, teljesen meg is érdemelte, hiszen láthatóan komolyan felkészült riválisából, kőkeményen dolgozott az egész meccsen, a négy percben végig ő  irányított, amivel egy sidó-előnyt harcolt ki magának. Pontot egyik dzsúdós sem szerzett, így jöhetett az aranypont, amelyben Zsubanazar több veszélyes akcióval is próbálkozott, mindhiába: 1:57 perc elteltével a magyar sikeresen akasztotta meg belülről riválisa jobb combját, aki úgy esett az oldalára, hogy az vazarit, és egyben győzelmet ért.

A belga Matthias Casse következett, minden tudására szüksége volt dzsudokánknak. Nem azért, mert a belga ipponnal kezdte a szereplését Párizsban, hanem mert 2021-ben világbajnok volt és három vb-ezüstöt is birtokol. Európa-bajnokságokról is van négy érme, Tokióban harmadik lett, vezeti a világranglistát, kellett tehát a bravúr honfitársunktól. Ungvárinak a második meccse is taktikázással, tapogatózással telt, ami egyébként nem állt neki rosszul, az első intést ezúttal is az ellenfél kapta. A következőt már Ungvári, és csendben újra aranypontig jutottunk, valamivel tehát ki kellett rukkolniuk a dzsudokáknak. Casse tűnt egy lehelettel aktívabbnak, és ez kamatozott is sajnos, 5 perc és 47 másodpercet követően ipponnal zárta le az összecsapást – Ungvári Attila kiesett.

PÁRIZS 2024, CSELGÁNCS
FÉRFI 81 KG
A 16 közé jutásért: Ungvári Attila–Abilajhan Zsubanazar (kazah) 7–0
Nyolcaddöntő: Matthias Casse (belga)–Ungvári Attila 10–0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik