Az UNESCO székházában, a Nemzeti Sporttal ünnepelte 100. évfordulóját az AIPS

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2024.08.06. 23:02
null
Az UNESCO székházában ünnepelte 100. évfordulóját az AIPS Magyarok az alapítók, a jelenlegi vezetők és a díjazottak között is. Mások mellett Nadia Comaneci és Edwin Moses kaliberű világsztárok nyújtottak át elismerést olyan kollégáknak, akik legalább tíz olimpiáról tudósítottak – több magyart is díjaztak.


Magyarok az alapítók, a jelenlegi vezetők és a díjazottak között is. Mások mellett Nadia Comaneci és Edwin Moses kaliberű világsztárok nyújtottak át elismerést olyan kollégáknak, akik legalább tíz olimpiáról tudósítottak – több magyart is díjaztak.

Csisztu Zsuzsa AIPS-alelnök az immár tizedik olimpiáján újságíróként dolgozó Csurka Gergellyel 

AZ 1924-ES ALAPÍTÁSKOR a Champs-Élysées egyik eseményhelyszínén, egy bokszringben ültek össze azok az akkori tollforgatók, akik megalapították az AIPS-t, a Nemzetközi Sportújságíró-szövetséget. Ennek életre hívásában az épp a városban zajló 1924-es párizsi olimpia adott motivációt az elődöknek. Ők akkoriban jobb munkakörülményeket, nagyobb szakmai elismerést reméltek a szövetségbe tömörüléstől. A nyolc alapító nemzet között a Nemzeti Sport korabeli főszerkesztője, Vadas Gyula és a későbbi AIPS-alelnök, Mamusich Mihály is részese volt a kezdeti lépéseknek. Aktivitásuk a későbbi utódaikra is hatást gyakorolt, a teljesség igénye nélkül Szombathy István, Boskovics Jenő, Gyulai István, Gergelyi Ágnes, Gyárfás Tamás, Dobor Dezső is fontos tisztségeket vitt, csakúgy, mint az UNESCO-székházban, a keddi párizsi eseményen megjelenő Szöllősi György, a Nemzeti Sport mai főszerkesztője, aki már a második ciklusban az AIPS Europe, vagyis az európai szervezet alelnöke és főmunkatársunk, Csisztu Zsuzsa, aki szintén a második ciklusban az AIPS vezetőségi tagja, egyben első női alelnöke. 

Az esemény egy emblematikus pillanatában az AIPS elnöke, Gianni Merlo, aki 26 olimpiáról tudósított, belépett az UNESCO színpadán a Kataklo sporttáncszínház által létrehozott képzeletbeli bokszringbe, amelynek hátteréül az AIPS alapítóinak ikonikus fotója szolgált.

A rendezvényen részt vett többek között Amélie Oudéa-Castéra, a francia sportért, valamint az olimpiai és paralimpiai játékokért felelős miniszter, Gabriela Ramos, az UNESCO társadalom- és humán tudományokért felelős főigazgató-helyettese, valamint 16 sportlegenda, köztük a Laureus Akadémia elismert tagjai. Érdekes volt ezúttal ezeket a hírességeket fordított szerepkörben látni: a hírek, a tudósítások, a beszámolók az előző olimpiákon mind-mind róluk szóltak. Az ötszörös olimpiai bajnok tornászlegenda, Nadia Comaneci, a kétszeres győztes, négyszáz gátas Edwin Moses, a két aranyérmet szerző úszó, Donna de Varona, Afrika első női olimpiai bajnoka, a szintén négyszáz gátas NOB-alelnök, Naval el-Mutavakel, vagy éppen a világ atlétikáját ma is összefogó kétszeres győztes 1500-as, Sebastian Coe számos más legenda mellett azért jött el, hogy jelenlétével elismerje a munkát, amely az egyik alappillére sportsikereik globális tolmácsolásának. „Sportolók, szurkolók és újságírók nélkül nincs olimpia – Isten éltesse a Nemzetközi Sportújságíró Szövetséget, az AIPS-t!” – ezt már a szintén meghívott magyar NOB-tag, Fürjes Balázs mondta, aki egy díszvendég, Habsburg György párizsi magyar nagykövet társaságában érkezett – utóbbi ebédet adott a minap Gianni Merlo AIPS-elnök tiszteletére, Szöllősi György és Csisztu Zsuzsa társaságában. 

Habsburg György párizsi magyar nagykövet ebédet adott a minap Gianni Merlo AIPS-elnök tiszteletére, Szöllősi György és Csisztu Zsuzsa társaságában. 
 

Amíg az olasz elnök a sport, az újságírás és a kultúra elválaszthatatlan kapcsolatáról beszélt, megismerhette a közönség a mai AIPS legfontosabb kezdeményezéseit. A hét éve útjára indított globális médiadíjat, amelynek számos magyar elismertje volt már, legutóbb Koncz Márton, az NS fotósa lett az első számú fiatal európai sportfotós. Csisztu Zsuzsa magyar alelnök és Evelyn Watta, a szervezet másik női alelnöke a fiatal sportújságírók globális képzéséről, az AIPS „Young Reporter” programjáról tartott rövid prezentációt a színpadon. Az esemény záróakkordjaként vehették át azok a kollégák a felsorakozó sportoló világsztároktól a díjat, akik legalább tíz olimpiáról tudósítottak pályafutásuk során. Elismerést kapott Csurka Gergely, a MÚSZ sajtófőnöke, aki személyesen vette át az elismerést.

Ugyanezt az oklevelet párizsi elfoglaltsága miatt később kapja meg Szalmás Péter, a MOB fotósa és Ághassi Attila, a Telex főmunkatársa. Az esemény a megszokott pillanatokkal zárult, a sportújságírók az egykori sportolóikonok köré tömörültek, és az eredeti szereposztás szerint kérdezték őket. Szergej Bubka a Nemzeti Sport kérdésére az ukrán sportolók kimagaslóan sikeres szereplését dicsérte, ám nem mehetett el szó nélkül svéd világrekorder utódja mellett sem: „Mondo Duplantis történelmet írt, és az új világcsúcs, a hatszázhuszonöt centiméter valami elképesztő. Gratulálok neki, és azt kívánom, ugyanígy folytassa” – mondta Bubka, aki szerint lehetetlen megjósolni, hol a határ. 

Legendák, díszvendégek, Szergej Bubka, Nadia Comaneci 

Hasonlót említett a román tornászlegenda, Nadia Comaneci is az NS-nek, amikor arról beszélt, hogy a Simone Biles fémjelezte korszak után nem látni, merre mozdul a várható szabályváltozások miatt a tornasport. „Több eseményen is voltam már, több sportágban, természetesen a tornaversenyeken a legtöbbet, kilenc napot összesen, és szemtanúja lehettem néhány történelmi eredmény megszületésének” – számolt be párizsi programjáról Comaneci, aki azt is hozzátette „nagyszerű volt ott lenni, köszönteni mindenkit, akik annyi év után még mindig emlékeznek rám”.


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik