Battai Sugár: Amit a franciák műveltek, az nagyon durva volt

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2024.08.13. 21:04
Fotó: Árvai Károly
Battai Sugár volt a Nemzeti Sportrádió egyik vendége kedden. A hatodik helyen végző női kardcsapat tagja beszélt többek között a vívóhelyszínről, az olimpiai faluról és a Nadallal, Alcarazzal való találkozásról is.

 

„Még nem felhőtlen az öröm, hogy kétszer is részt vehettem egy olimpián. Mindenki éremért megy a játékokra, mi kétszeres világbajnokként vívtunk, ezért is vártuk el magunktól. Visszagondolva most már jobb érzés ez az egész. A japánok elleni vereség után le tudtuk győzni az olaszokat, fel tudtunk állni, fel tudtunk pörögni, ami nagy feladat volt. Picit már boldogabbak vagyunk, de természetesen nem lehetünk teljesen elégedettek.”

„Hatalmas élmény volt a vívás a Grand Palais-ban. Szóhoz sem jutottam, legalábbis a hangom biztosan nem hallatszott, mert amit a franciák műveltek, az nagyon durva volt. Szép dolog, hogy ennyire összefogtak és szurkoltak, elég visszhangos is volt a hely. Jó hangulatot teremtettek.”

„Tetszett az olimpiai falu is, az apartmanokat jól kialakították. Nem volt benne sok dolog, de tetszett az egyszerűsége. A kartonágyat is el lehetett viselni. Carlos Alcaraz meg Rafael Nadal jött velünk szembe, és ránk köszönt, nagyon élveztem, hogy ilyen sportolókkal vagyunk ott együtt.”

A teljes beszélgetést ide kattintva hallgathatják meg!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik