Schmitt Pál: Ha fenntartható olimpia a cél, kevés új beruházással, abban szinte mi élen járunk

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.02.19. 08:12
Schmitt Pál (Fotó: Árvai Károly)
Schmitt Pál, korábbi köztársasági elnök, MOB-elnök és NOB-alelnök volt a Nemzeti Sportrádió Hazafutás című műsorának vendége, és a közelgő NOB-elnökválasztásról beszélt Csisztu Zsuzsának.

A közelgő NOB-elnökválasztás kapcsán az is szóba került, hogy a lehetséges budapesti olimpia szempontjából ki lehet a megfelelő elnök, aki leginkább el tudná képzelni, hogy Magyarország ötkarikás játékokat rendezzen.

„Ilyen szempontból az ifjabb Samaranch (Juan Antonio Samaranch Salisachs – a szerk.) az, aki el tudná képzelni – mondta Schmitt Pál. Többször beszéltem vele, járt is nálunk, például az atlétikai világbajnokságon vagy az olimpiai kvalifikációs versenyeken. Rengeteg követelménynek kell megfelelnie egy pályázó helyszínnek, de Magyarország szinte már mindnek eleget tud tenni. A fenntarthatóságnak, nem kell új létesítményeket építeni, szinte minden megvan már, a sportban, a sportszervezésben járatosak vagyunk, a sporteredményeink önmagukért beszélnek. Budapest a világ egyik sportfővárosa, tehát már mindent letettünk az asztalra. A döntésnél az elnöknek nagy szerepe lesz, ahogy – bocsánatot a kritikáért, de ezt ki kell mondani – Thomas Bachék eldöntötték pár emberrel maguk között, hogy Brisbane-be került a 2032-es olimpia.”

A korábbi NOB-alelnök ezt követően többek között arról beszélt, hogy mivel foglalkozhat majd az újonnan megválasztott elnök: „Szerintem nem az lesz az első évben az új NOB-elnök feladata, hogy kijelölje a 2036-os helyszínt. Majd vár vele egy vagy két évet, körülnéz, kialakítják majd a döntéshozó mechanizmust – ami esetleg eltér a mostanitól. Ahhoz, hogy Budapest 2036-ban rendező lehessen, abban Fürjes Balázsnak is nagy szerepe lesz majd a belső lobbizásnál, de a miniszterelnök úrnak is fontos szerepe van, akárcsak a magyar sportnak. Minden évben rendezünk olimpiai sportágakban világbajnokságot, és egy kandidáló országnál sem vagyunk úgymond »alábbvalóak«. Mellettünk szól, hogy sokszor ott voltunk már, a történelmünk, az eredményességünk, valamint az, hogy nagyon sok minden készen van. Ha pedig fenntartható olimpia a cél, kevés új beruházással, abban szinte mi élen járunk.”

A teljes beszélgetés

 

Legfrissebb hírek

Tanyi Barnabás: Mindenképpen be szeretnék kerülni a felnőttválogatottba

Minden más foci
50 perce

Bácsi Péter szerint az érem nélküli párizsi olimpiának is köszönhető a jó szereplés a birkózó Eb-n

Birkózás
20 órája

Tímár Krisztián a rossz széria ellenére nem számított arra, hogy meneszteni fogják

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:47

Sós Csaba elégedett az úszó ob-n látottakkal, s elárulta, minek örült leginkább

Úszás
2025.04.13. 11:43

Sándorházi Vivien alig hiszi el, hogy érmes a tollas Eb-n

Egyéb egyéni
2025.04.11. 21:04

Koch Máté: A csapat szerintem készen áll arra, hogy felüljön a világbajnoki trónra

Egyéb egyéni
2025.04.09. 18:24

A Nyíregyháza sportigazgatója elmondta, hogy Szabó István volt az első számú jelölt

Labdarúgó NB I
2025.04.08. 20:10

Sós Csaba: Várom Kós és Milák csatáját

Úszás
2025.04.07. 16:26
Ezek is érdekelhetik