Kikaptunk a horvátoktól, a bronzért küzdhet a férfi vízilabda-válogatott a párizsi olimpián

TIZENHAT ÉVVEL EZELŐTT nyert legutóbb olimpiai elődöntőt a magyar férfiválogatott, akkor, Pekingben Montenegrót verte meg. Három éve Tokióban kikapott a görögöktől, most, Párizsban a horvátokkal nézett farkasszemet. Azzal a Horvátországgal, amely idén világbajnok lett (éppen a mieink után nyert) és Európa-bajnoki második, vagyis ebben az esztendőben kiegyensúlyozottan jó teljesítményt nyújtott.

Hogy ki volt az esélyesebb? Petrovics Mátyás, az M4 Sport (és lapunk) állandó szakértője, az FTC utánpótlásának szakmai igazgatója ötven-ötven százaléknyi sanszot adott mindkét csapatnak, hozzátéve, az olaszokat (akiken a negyeddöntőben túljutottunk) és a horvátokat tartja a legerősebb ellenfélnek. Abban maradtunk, hogy kőkemény mérkőzés lesz, majd mentünk a dolgunkra. A lelátón egyértelmű magyar fölény uralkodott, sokadszorra is rácsodálkoztunk, mennyire jó érzés ekkora tömeget látni, és pláne milyen remek lehet a vízben tempózóknak 15 000 ember előtt játszani vízilabdameccset.

A kezek a vízben egyszerre magasban: a negyeddöntőben a szeménél egy vétlen ütés következtében csúnyán megsérülő Jansik Szilárd szerezte az első gólunkat – micsoda üzenete lehetett ennek, egységesítő, felemelő, hiszen a csapatkapitány talált be. Aztán meg egyik világklasszis balkezesünk, Vámos Márton, aki mezőnyben elképesztően hasznos, de a gólszerzésből kevéssé vette ki korábban a részét – hatalmas, velőt rázó üvöltéssel szakadt ki belőle az elhibázott lövések fájdalma. Van nekünk egy új generációs játékosunk, a váratlan és szemtelen megoldások híve, egyúttal sok hangszeren muzsikáló Fekete Gergő, aki egyértelműen igazolta, a szakmai stáb jól tette, hogy elhozta őt Párizsba.

Három egyre elhúztunk, majd láttunk egy furcsa megoldást Zalánki Gergőtől: Varga Dénes, a pályafutása utolsó előtti összecsapását játszó zseni hiába kérte a labdát, nem kapta meg, Zalánki inkább a világ végéről igyekezett gólt szerezni, nem meglepő, hogy nem járt sikerrel.

Három három állt az eredményjelzőn az első felvonás után, és az említett üvöltés combosodó önbizalmat is jelzett: ötméterest kaptunk, nem Manhercz Krisztián, hanem Vámos úszott oda. Kihagyta, de a kipattanót belőtte, úgyhogy nem illetheti őt kritika.

Hivatásos ötösgyilkosunk, Vogel Soma védései hozták aztán tűzbe a publikumot, s kapusunk máris tesztelhette a tudását, de a ragyogó Loren Fatovicot nem bírta megbabonázni.

De mit láttunk utána? Emberelőnyt és Varga-gólt. A horvátok mindenre készültek, passzra, ágyúzásra, erre a mi tízesünk fogta és beívelte a kapuba a labdát, de körülbelül olyan szelíden, finoman, mint amikor gumikacsát ejtünk be a fürdőkádba egy apró gyermeknek.

Egy nulla után hat ötre ismét Horvátország vezetett, Varga Zsolt szövetségi kapitány érezte, fel kell borítania az egyensúlyt, ha már látványosan több fórt kaptak a hamarosan kettővel meglépő délszlávok. Akiknél Fatovic öt góllal zárta az első félidőt.

Angyal Dániel is feliratkozott, a csupa szív bekk feltalálta magát a kapu előtt – igazi csapatmunka, Vámoson kívül négy játékosunk is egyszer talált be. A horvátok viszont hatékonyak voltak, minden apró megingásunkat kihasználták, ami igazán udvariatlan cselekvéssorozat.

Manhercz Krisztán kihagyott ötméterese mélyre taszított volna egy mentálisan kevésbé stabil garnitúrát, mint a miénk, Jansik akciógólja viszont azt jelezte, meccsben maradunk (7–8). Magyar nemzeti hip-hop rap mellett végre egy sikeres ötméterest is kívántunk, ám ekkor, ismét mínusz kettőnél Vámos újra rontott. Mivel horvát fórnál a negyed végén Vogel odaért a rövidre, nem úszott el a döntőbe jutásunk.

Zalánki megint rossz vállalást tett, és noha eddig nem kongattuk a vészharangokat, lassan el kellett volna kezdenünk a felzárkózást, mert kifutunk az időből. Jó alkalmat teremtett erre egy kiállítás, azonban rosszul kiviteleztük a támadásunkat. A következőn már a mérkőzés végkimenetele múlhatott: nem Nagy Ádámtól vártuk a zseniális találatot, de nem bánjuk, hogy védekezőspecialistánktól kaptuk. Újra megpróbálta, akkor már résen volt Marko Bijac, mi viszont ebben a negyedben nem kaptunk gólt.

Végre felmordult a közönség, Varga mester időt kért, emberelőny: a másik mesteri Varga Bijac kinyújtott jobb kezét találta el. Két fórt kibekkeltünk, ám kétszer is a horvátokhoz pattant a labda. Zalánkinak volt még egy lövése az esélytelenek nyugalmával. Megérdemelten nyert a rivális, de lehet és kell is kaparni a bronzért az Egyesült Államok ellen.

PÁRIZS 2024, FÉRFI VÍZILABDA
ELŐDÖNTŐ
HORVÁTORSZÁG–MAGYARORSZÁG 9–8 (3–3, 4–2, 2–2, 0–1)
Párizs, 15000 néző. V: Ohme (német), Gómez (spanyol)
HORVÁTORSZÁG: BIJAC – Biljaka, BUKIC 2, FATOVIC 5, Vrlic, JOKOVIC 1, ZUVELA 1. Csere: Marinic Kragic, Buric, Vukicevic, Loncar, Harkov. Szövetségi kapitány: Ivica Tucak
MAGYARORSZÁG: VOGEL SOMA – VARGA DÉNES 1, Manhercz K., ANGYAL 1, Molnár E., JANSIK SZ. 2, Zalánki. Csere: Vámos 2, Fekete G. 1, Nagy Ádám 1, Hárai, Vigvári Vince. Szövetségi kapitány: Varga Zsolt
Emberelőny-kihasználás: 11/4, 10/5
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 3/0
Kipontozódott: Fatovic (25. p.), Harkov (31. p.), Angyal (32. p.)

PERCRŐL PERCRE