Középpontban a paralimpia a közmédiában

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.08.28. 12:14
null
Az eddigi legnagyobb létszámú csapattal vesz részt a közmédia a ma kezdődő párizsi XVII. Paralimpiai Játékokon. A parasport szurkolói kizárólag a közmédiának köszönhetően a képernyőn és a rádión keresztül is követhetik a sporteseményeket. A világjátékokon mintegy 4400 sportoló, 150 nemzet, köztük 39 magyar paralimpikon összesen 13 sportágban versenyez.

A közmédia sportcsatornáinak kiemelt közszolgálati feladata beszámolni a hazai és külhoni sportélet érdemi eseményeiről, a magyar sportolók valamennyi sikeréről a kiemelt sportágakban éppen úgy, mint az utánpótlás, a szabadidő vagy a parasport területén. Az M4 Sport, a Nemzeti Sportrádió, a Kossuth Rádió, valamint a Nemzeti Sport is különös hangsúlyt fektet az olyan értékteremtés szempontjából fontos és példaértékű sportteljesítmények bemutatására, mint a paralimpia.

A közmédia számára nem volt kérdés, hogy méltó figyelmet szentel a magyar paralimpikonoknak a párizsi játékokon. Küldetésünk, hogy a társadalmi szempontból fontos eseményeken a közszolgálati médiumok teljes sportportfóliója a sportszerető közönség igényeit szolgálja ki. Az M4 Sport, a Nemzeti Sportrádió, a Kossuth Rádió, az MTI és a Nemzeti Sport már a párizsi olimpián bizonyította, hogy mennyiségében több, minőségében színvonalas tartalmat kínál a magyar sport követőinek. Bebizonyosodott, hogy a közmédia rádiós közvetítései nemcsak kiegészítik a televíziós közvetítést és a Nemzeti Sport beszámolóit, de mindenki számára azonnal és élményszerűen teszik elérhetővé az eredményeket. Ezt a tendenciát szeretnénk folytatni a paralimpia alatt is” – emelte ki Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója.

Az M4 Sport, a Nemzeti Sportrádió és a Nemzeti Sport is helyszíni tudósítóval és fotóssal lesz jelen a paralimpia helyszínein, hogy mindig a legfrissebb tájékoztatást kaphassák a sportkedvelők. A közmédia reményei szerint a közvetítéseknek köszönhetően a paralimpikonok inspiráló teljesítményei a sportcsatornák és az M1, valamint a Kossuth Rádió hírösszefoglalói által több millió emberhez juthatnak el, és nemcsak motivációt nyújthatnak a hasonló helyzetben lévő embereknek, de példát is mutathatnak, és megerősítik a nézőket abban, hogy a sport mindenkié.  

A  XVII. Paralimpiai Játékokat augusztus 28. és szeptember 8. között rendezik meg a francia fővárosban. 

Akik a közmédia közvetítéseit a párizsi helyszínről segítik

Koncsik László: Operatőr, 32 éve a dolgozik a közmédiában. Rengeteg műsorban volt jelen különféle műfajban. Riportokat, magazinműsorokat, dokumentum és tv-műsorokat készített. A sport területén 1998-tól vesz részt a műsorgyártásban. Számos világversenyen volt a szakmai stáb tagja, valamint az otthoni sportéletet is napi szinten közvetíti. Az idei a 6. olimpiája.

Koszticsák Szilárd: 1999 óta dolgozik az MTI kötelékében fotóriporterként. Első olimpiáján 2004-ben volt lehetősége részt venni, amely Athénban került megrendezésre. A párizsi paralimpia már az 5. ötkarikás rendezvény, amelyet dokumentálhat.

Kreisz Bálint: Már gyerekkora óta lelkes rajongója a sportoknak, így hatalmas lehetőség volt számára, amikor az M4 Sport meghirdette az első kommentátor programját, ezen keresztül került a közmédia kötelékébe. Az elmúlt másfél évben a tévézés és a rádiózás világában is kipróbálhatta magát, az olimpián szerkesztőként segítette a Kossuth Rádió és a Nemzeti Sportrádió műsorfolyamát, a paralimpiai játékokon pedig a két rádió hallgatóit fogja tudósítani a magyar sportolók szerepléséről és sikereiről.

Lódi Renáta: Közel huszonöt éve dolgozik az MTI Sportszerkesztőségében. Több nyári olimpiája mellett, Rio de Janeiro után a párizsi lesz a második paralimpiája. A célja, hogy minden magyar szerepléséről beszámoljon és bemutassa a sportolók különleges, sokszor megható történeteit is.

Majszin György: 1981 óta dolgozik a közmédiánál. Eddig hat nyári, két téli, egy nyári ifjúsági és egy téli ifjúsági olimpián dolgozott operatőrként. Nagy megtiszteltetés számára,  hogy részt vehet egy paralimpián is, különösen nyugdíjba vonulása előtt.

Nagy Gábor Tamás: A párizsi világjátékok volt az első olimpiája. Kis pihenő után rögtön visszatért a paralimpiára. Operatőrként is izgatottan várja a sporteseményeket. 

Szabó Miklós: A Nemzeti Sport fotórovatának vezetője, közel 30 éve foglalkozik sportfotózással, tudósított már 3 nyári olimpiáról, a mostani az első alkalom, amikor nyári paralimpiai játékokon fényképezhet.

Szepes Viktor: riporter-újságíró. Óvodás korában, saját nappalijában rendezett „lóverseny-futamokkal” indult nem hivatalos sportújságírói karrierje; szűk húsz évvel később (épp a tokiói paralimpia idején) igazolt a közmédiához, közelebbről az m4sport.hu csapatához. Három év szerkesztői, újságírói és riporteri munkával felvértezve utazik Párizsba – ahol életében eddig 15 órát töltött, természetesen egy sportesemény ürügyén. Most sem az Eiffel-tornyos szelfikért utazik: az m4sport.hu-n és az M4 Sport közösségi felületein igyekszik elhozni a magyaroknak a paralimpia minden fontos pillanatát, legyen szó sikerekről, emberi történetekről, kulisszatitkokról.

Szőke Viktória: Az eddigi 8 nyári olimpia mellett már sorban az ötödik paralimpiájára készül, amelyen szerkesztő-riporterként tevékenykedhet. Különösen szívügyének tekinti a magyar érdekeltségű indulók sikereinek közvetítését.

Török Márk: Zalaegerszegről költözött Budapestre azzal a céllal, hogy sportriporterként dolgozhasson. 2022 óta van a közmédia kötelékében, mint szerkesztő-riporter. Egész életében körülvette a sport. Első olimpiai eseménye a párizsi paralimpia, amelyről tudósíthat. 

Török Olivér: 2001 óta tagja a tv sportosztályának, több olimpián vett részt, de ez lesz az első paralimpiája. Nemrég 4 olimpiai sportágat közvetített a budapesti stúdióból, most pedig a párizsi helyszíneken élheti meg a paralimpiai versenyek varázsát. Izgatottan várja a magyarok szereplését a fény városában és nagyon kíváncsi arra, hogy vajon miben más a paralimpia hangulata az olimpiához képest.

Vincze Szabolcs: Lassan húsz éve dolgozik sportújságíróként, több mint tíz éve a Nemzeti Sportnál, fő sportágai az atlétika és a kézilabda, az elmúlt nyolc évben húsznál is több világversenyen tudósította a lapot a helyszínről. Rutinos paralimpia-tudósító, újságíróként részt vett a 2021- tokiói nyári és a 2022-es pekingi téli paralimpián is, előbbiért Nívódíjat kapott a Magyar Sportújságírók Szövetségétől.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik