Ne kiabálj! – Kovács Erika jegyzete

Tőle szokatlan módon pufogott: csóválta a fejét, és nagyon mondta a magáét. Amellett, hogy értettem a felháborodását (ütötték-rúgták a belgrádi kontinensviadalon azok, akik nem szerezték meg az olimpiai kvótát, így számukra az Eb volt az év fő versenye), meg is lepődtem, még sohasem láttam-hallottam így kifakadni Rasovszky Kristófot.

„Szerintem nincs azzal baj, ha valaki fel meri vállalni az érzéseit, még ha rosszak is. A célba érkezés után nem sokkal összeszedetten megnyilvánulni nem mindig könnyű. Minden emberrel előfordul, hogy feldúltabb, mint azt megszokták tőle” – itt, ennél pontnál jött a megérzés: ez a fiú odaér Párizsban!

Csak ezt gondosan el is kellett titkolni. Éppen úgy, mint tizenkét évvel ezelőtt.

Akkor hónapokon keresztül még a barátaim is szimplán hülyének tituláltak, mert a kérdésre, vajon ki szerez aranyérmet Londonban, a „sportolóim” közül Gyurta Dániel és Berki Krisztián után rendre egy harmadikat is említettem, mégpedig Risztov Évát.

Aztán a Nemzeti Sport hagyományos előrejelzésekor gondosan eldugtam Évát az ezüstérmesek között.

Ezúttal Rasovszky Kristóf mellett Betlehem Dávidra is figyelni kellett, no meg a 12 esztendővel ezelőtt tökéletesen bevált módszerre, így aztán ment minden, mint a karikacsapás: aranyat nem jósolhattam Londonból kiindulva, és csavarni kellett egyet – mármint hivatalosan – a megérzésen is, így lett ebből egy ezüst és egy bronz – Betlehemnek és Rasovszkynak.

Jött is a végén az arany, éppen úgy, mint tizenkét évvel ezelőtt.

És jöttek a könnyek is.

Ám míg Londonban a Risztov-csoda ríkatott meg, az, hogy ez a lány visszatért, és véghez vitte azt, amire csak kevesen számítottak, Párizsból nem feltétlenül Rasovszky úszását, és még nem is biztos, hogy a célba csapását őrzöm meg.

Sokkal inkább azt, ahogyan ez a fiú akkor, amikor felért a csúcsra, amikor a februári világbajnoki címe után megszerezte az olimpiai aranyat, megfordult, és mutogatni, kiabálni kezdett – csapattársának, barátjának.

És örülni csak akkor örült, amikor Betlehem Dávid harmadikként érkezett a célba.

Utána meg repült Rasovszky karjaiba.

A két fiú összekapaszkodása a valódisága mellett szimbolikus is volt. A barátság, a boldogság, a bajtársiasság mellett fontos üzenetet is hordozott: megmutatta, hogy így is lehet.

Alázattal, hittel, a másikkal emberként bánva, nem kígyót-békát kiabálva is lehet eredményt elérni. Sőt, a gyerekeknek mintát mutatni, példaképpé válni valójában csak így lehet.

Ez olyan egyértelmű, mint amilyen magától értetődő volt Rasovszky aranya és Betlehem bronza.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!