Rio 2016: olimpiai ünnepségen lőttek le egy jaguárt

Vágólapra másolva!
2016.06.22. 12:58
A Brazíliában honos jaguár a Manausban tartott olimpiai fáklyás rendezvényen vett részt, melyen egy szerencsétlenség következtében lelőtték. .

Az olimpiai fáklya Manausba érkezésére rendezett ünnepségen az állatkertből „kölcsönzött”, pórázon tartott jaguár kiszabadult a láncából, és a helyszín biztonságáért felelős egyik katonára támadt, így nem tehettek mást, egy lövéssel végeztek az állattal.

„Hibát követtünk el a szervezés alatt – osztotta meg közleményében az ötkarikás játékok szervezőbizottsága. – Az olimpiai fáklya a béke és az egység szimbóluma, nem illett oda egy láncra vert állat. Ez az üzenet ellentétes az értékeinkkel.”

„Hibát követtünk el a szervezés alatt – osztotta meg közleményében az ötkarikás játékok szervezőbizottsága. – Az olimpiai fáklya a béke és az egység szimbóluma, nem illett oda egy láncra vert állat. Ez az üzenet ellentétes az értékeinkkel.”

Tragikus véget ért az olimpiai ünnepség (Fotó:Reuters)
Tragikus véget ért az olimpiai ünnepség (Fotó:Reuters)

Az utóbbi időben nem ez volt az első eset, amikor egy állat nyilvános kivégzésére került sor – a cincinnati-i állatkert gorillája és az orlandói Disney World aligátora is hasonló sorsa jutott. A történtek természetesen felbőszítették az állatok jogaiért harcoló szervezeteket.

„Mikor tanulunk már? – tette fel a kérdést Brittany Peet, a PETA igazgatója. – A vadállatok zárva tartva vannak, és amikor olyan helyzetet teremtünk, amiben kényelmetlenül érzik magukat, időzített bombaként viselkednek. Az ilyen akciók az emberekre és az állatokra nézve is nagyon veszélyesek.”

Az olimpia szervezőbizottsága garantálta, hogy a jövőben semmilyen hasonló incidens nem fog történni a játékokon.

Legfrissebb hírek

Nyolc éve ezen a napon Rióban...

Párizs 2024
2024.08.06. 08:26

Ötkarikás történetek: az olimpiai arany után is maradt a magázódás – még 18 nap a rajtig

Egyéb egyéni
2024.07.08. 11:33

Ötkarikás történetek: tripla ezüst, nincs bronz – még 47 nap a rajtig

Úszás
2024.06.09. 08:20

Ötkarikás történetek: „eltévedt” a levegőben Biles

Torna
2024.05.23. 08:47

Rio 2016: négyszer is kicserélte a vizeletét, elvették az aranyát

Egyéb egyéni
2022.03.22. 18:33

Sportrádió: „Most már nem vagyunk olyan rosszban” – Kenderesi Milákról

Úszás
2022.03.04. 20:55

Szász-Kovács Emese és Szilágyi Áron együtt az úton – ezután is

Egyéb egyéni
2021.12.28. 17:13

Vívás: Szász-Kovács Emese a decemberi ob után visszavonul

Egyéb egyéni
2021.12.10. 09:24
Ezek is érdekelhetik