Rio 2016: Rédli nem akarja lemondani a magánnyugdíjpénztárát

Vágólapra másolva!

2016.08.15. 01:16

Címkék

Elégedetten nyilatkoztak a magyar férfi párbajtőr-válogatott tagjai azután, hogy a riói olimpián bronzérmet szereztek az ukránok 39:37-es legyőzésével.

A KAPITÁNY ELÉGEDETT
Több mint háromszorosan múlta felül a magyar vívóválogatott a londoni eredményét, amire nagyon büszke lehet – utalt arra Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány, hogy a négy évvel ezelőtti egyhez képest Rio de Janeiróban négy érmet nyert a csapat. „Londonban egy arany volt, itt két arany, egy ezüst és egy bronz. Gratulálok minden versenyzőnek, edzőnek és a sportági vezetésnek” – összegzett azután, hogy a férfi párbajtőrözők vasárnap harmadik hellyel zárták a riói vívóversenyeket. A kapitány elmondta, hogy nagyon jók voltak a feltételek, korábban soha nem tudtak ilyen jó körülmények között felkészülni – amit a versenyzők is hangoztatnak -, ennek lett az eredménye a sikeres szereplés. Az éremtermést a párbajtőröző Szász Emese, a kardozó Szilágyi Áron, a párbajtőröző Imre Géza és a férfi párbajtőrcsapat hozta össze. Az egyéni döntőt 14:10-ről elvesztő Imrével kapcsolatban megjegyezte, hogy 2004 óta, amikor volt egy rosszul sikerült világbajnokság, sokszor óriási hátrányból hozta vissza csapatot, s az, hogy most a döntőben nem sikerült megőriznie valamennyit az előnyéből, előfordul a sportban. „Ő akkora alakja a magyar párbajtőrvívásnak, hogy az hihetetlen. Tizenkét éve állandóan hozza az érmeket” – hangsúlyozta. A két győztesről, Szászról és Szilágyiról úgy vélekedett, mindketten kimagasló formában vívtak. „Emese végre feltette a koronát a pályafutására, remélem, folytatja még, az pedig fantasztikus, hogy Áron meg tudta ismételni a londoni győzelmét” – mondta, majd hozzátette, az is nagyszerű, hogy Imre a tavalyi világbajnoki győzelme után itt az olimpián ezüstérmes lett. „Örüljünk, hogy van egy Szilágyi Áronunk, de Emesének, Gézának és a többieknek is” – folytatta. Azzal kapcsolatban, hogy a válogatottban jó néhány sok versenyt megélt, tapasztalt vívó volt, leszögezte: nem akar erőszakkal fiatalítani. „Amíg a fiatalok ki nem harcolják a csapatba kerülést, addig igyekszem teret adni, megfelelően irányítva, az idősebbeknek. Lám, Imre Géza és Boczkó Gábor sem fiatalok, mégis itt vannak ebben a bronzérmes csapatban. Igazán nagy dolog, hogy így együtt ki tudtak jutni az olimpiára egy elég kritikus időszak után” – mondta a szakvezető. A szövetségi kapitány még hangsúlyozta, már csak azért is elégedett lehet mindenki az elért eredményekkel, mert 1972-ben, Münchenben volt legutóbb két aranyérme a magyar vívásnak.

„Nagyon örülök, hogy beállhattam a verseny végére, nagyon készültem, hogy ez a csere mikor következik be. Jó, hogy az ukránok ellen tudtam beállni, mert velük szeretek igazából vívni” – mondta Somfai Péter, a csapat tartalékja, aki a dél-koreaiak és a franciák elleni előző két összecsapáson szereplő Boczkó Gábor helyén vívott a bronzmérkőzésen.

Hozzátette, így is borzasztó nehéz volt felvenni a ritmust, mivel az ellenfél vívói már két mérkőzésen túl voltak.

„Viszont szerencsére az olaszok olyan szinten megverték őket, hogy nagyon nehezen tudtak felállni ebből a vereségből – utalt a másik ág elődöntőjére. – Az nagyon fontos volt, hogy megszerezzük ellenük a vezetést, mert tudtuk, ha egy pár tust közé tudunk rakni, és azt tartjuk, akkor sokkal könnyebb ellenük vívni, mintha nekünk kell menni.”
Rédli András utolsó asszójáról – amelyben kilenctusnyi előnyről egyre felzárkózott vele szemben Bogdan Nikisin –, tréfálkozva megjegyezte, biztosan direkt hagyta.

„Hozzá kell tenni, hogy Nikisin a világ egyik legjobb befejező embere és a világ egyik legjobb vívója. Magabiztosan ment előre minden mindegy alapon, Andrisnak volt egy kis rövidzárlata, de ki tudott jönni belőle, és amikor igazán kellett, helyén volt a szíve” – tette hozzá már komolyan.

Ugyanezt a felzárkózást az egyéniben ezüstérmes Imre Géza úgy kommentálta: „Most mondjam, hogy bíztunk Bandiban? Nem vagyok benne biztos. Lehet, hogy egy kicsit izgalmasabbá akarta tenni. Szerencsére vagy inkább az ő vagányságának köszönhetően adott egy olyan tust, amelyre senki sem számított, szerencsére az ellenfele sem.”

Imre a csapatverseny során is, csakúgy, mint egyéniben – ahol a döntőt 14:10-es előnyről vesztette el – jól vívott.

„Próbáltam már aznap este, másnap reggel túltenni magam ezen az egészen – mondta, hozzátéve: azt a tanácsot kapta, hogy próbálja meg kiélvezni az elért eredményének a szépségét. – Hát nem volt egyszerű. Még most sem egyszerű. Reggelenként azért föl-fölriadok arra, hogy azt az egy tust hogy nem adtam be, de próbálom elfelejteni és büszke lenni arra, hogy most már két éremmel mehetek haza.”
Kérdésre reagálva visszautalt rá, hogy az egyéni viadalt követően úgy nyilatkozott: már csak azért is jó lenne dobogóra állni a csapatverseny után, mert a válogatottból két embernek – Somfainak és Rédlinek – még nincs olimpiai érme.

„Most már ők is átélhetik, milyen dobogóra állni olimpián” – nyugtázta örömmel, majd úgy folytatta, büszke és boldog is, hogy két éremmel térhet haza.

Rédli úgy összegezte a bronzmérkőzés záróasszóját, hogy az számára jó helyzetben, öttusos előnynél kezdődött, ugyanakkor mivel addig kevés találat esett, ellenfelének nagyon nagy tere volt arra, hogy befogja őt.

„Szerencsére az elején magabiztos voltam, és bevittem a tusokat, majdnem megdupláztam az előnyünket. Amikor pedig Nikisin már érezte, hogy nagyon ég a ház, negyven másodperccel a vége előtt, akkor elkezdett vabankolni, ami borzasztó fegyvere bárkinek, minden mindegy alapon jön előre, te meg teljesen meg vagy lepve.”

Elárulta, hogy amikor megkapta az első három tust, egy pici megilletődöttség volt rajta.

„Jött föl, jött föl, és bármihez nyúltam, nem adtam tust, ő meg mindig eltalált. De aztán a helyén volt a szívem, mert nem sokkal a vége előtt beléptem egy támadásába és a szeme közé nyomtam a pengémet, ha szabad ilyet mondani. Azzal pedig tulajdonképpen eldőlt a mérkőzés, és boldogok vagyunk ezzel a bronzéremmel.”

A bronzérmes csapat (balról jobbra): Boczkó Gábor, Rédli András, Imre Géza, Somfai Péter (Fotó: Szabó Miklós)

Arra, hogy csapattársai előzőleg tréfálkozva azt mondták, direkt engedte közelebb ellenfelét, hogy izgalmasabb legyen a vége, határozottan cáfolt.

„Hát nem, nem hiányzik nekem, hogy le kelljen mondanom a magánnyugdíjpénztáramat” – mondta.
Szerinte egész nap sikerült jól és bátran vívnia, egy kicsi megingástól eltekintve.

„Összességében nagyon elégedett vagyok ezzel az olimpiai szerepléssel. Éremért jöttünk, éremmel megyünk haza. Remélem, Tokióban a csapat vezére leszek, és esetleg tudjuk fényesíteni ezt az érmet.”