Paralimpia 2016: magyar főkoordinátor az asztalitenisz-versenyen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.09.06. 08:52
Magyar sportvezető a főkoordinátora a szerdán kezdődő riói paralimpia asztalitenisz-versenyének: Barsai Emese korábban a Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) főtitkára volt, másfél éve pedig Lausanne-ban dolgozik a sportág nemzetközi szövetségének (ITTF) egyik központjában.

Az MTI érdeklődésére elmondta, hogy korábban tevékenykedett az ITTF parabizottságában, s olyan embert kerestek, aki ért ehhez a területhez.

„Ez a fő iránya a munkámnak, de ezen kívül más témákkal is foglalkozom. A fő csapásirány azonban a parasport" – fogalmazott.

A paralimpia előkészületeiben is aktívan szerepet vállalt, most pedig ő az ITTF részéről a főkoordinátor, az operatív munka irányítója.

„Mindenki hozzám fordul, akinek kérdése van, rengeteg emberrel dolgozom együtt. Még nincs minden készen, de alakulnak a dolgok, a kezdésre minden rendben lesz, legalábbis remélem" – mondta.

Barsai Emese megjegyezte: örül, hogy az olimpia előbb volt, mint a paralimpia, így át tudják venni a tapasztalatokat, tudják, mire kell különösen odafigyelni.

A MOATSZ korábbi főtitkára követi majd a magyarok szereplését is, hiszen, mint mondta, a „szívem az ott van".

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik