Bruno Conti "Marazico"

A barátságos meccsek és az átigazolási pletykák között, gondoltam itt az ideje egy újabb múltidézős posztnak. Ezúttal beszéljünk egy másik romanista bálványról, Bruno Contiról, a 80-as évek Rómájának a legendás szélsőjéről. Buno Conti is a "romano e romanista", "római és Roma szurkoló" játékosok körét gyarapítja, az a tény, hogy mai napig a Rómában dolgozik, csak emeli a népszerűségét a szurkolók körében.

Conti a scudettoval

Bruno Conti 1955-ben született Nettunoban, egy Roma provinciájában található városkában, ami, ahogy a neve is sejteti, elsősorban a tengerpartjáról és a strandjairól közismert. Conti így mesélt a gyerekkoráról: "Nem voltam túl jó viszonyban az iskolával, baseballoztam és fociztam, meg próbáltam segíteni a családomnak. Az apám, Andrea, kőműves volt, reggel 4-kor kelt és este 7-kor ért haza. Heten voltunk testvérek, sosem szenvedtünk hiányt semmiben, de luxus sem volt. Én két testvéremmel aludtam egy ágyban és ha hideg volt gyakran a kabátokat is takarónak használtuk."

Conti eredetileg nagy baseball tehetségnek számított, állítólag egészen elképesztő dobó volt. Egyszer megjelentek Contiéknál egy amerikai baseball egyesület képviselői, akik el akarták vinni a fiatal Brunót Kaliforniába, hogy igazi major league játékost faragjanak belőle. Mindnyájunk szerencséjére Conti akkor még túl fiatal volt, legalábbis az apja szerint, aki elhajtotta az amerikai érdeklődőket.

De Conti a fociban is egy őstehetség volt, hála a termetének (169 cm) és az alacsony súlypontjának egy igazi cselező gép volt, hibátlan technikával és csodálatos fantáziával volt megáldva. Nem volt igazán gólerős, viszont mindig rengeteg passzt és gólpasszt osztott ki a játékostársainak.

Ballábas volt.

Többször volt próbajátékon különböző kluboknál, többek között a Rómánál, a Bolognanál, de még a Lazionál is járt és sehol sem kellett, mindenhol azt mondták, hogy túl törékeny az alkata. A Rómánál maga Helenio Herrera, személyesen a "Mágus" volt az, aki nem kért a fiatal Contiból, ez is csak a római kispadon elkövetett baklövéseinek a számát gyarapítja. Conti jobb híján először a Nettunoban majd az Anzioban focizott, de aztán 18 éves korában pont a Roma hívta vissza és akkor már Nils Liedholm ült a Roma kispadján, onnantól kezdve nem volt megállás.

Conti így beszélt pályája kezdeteiről: "Én mindig félénk voltam, az edzők előtt szinte összementem, megpróbáltam visszatartani a lélegzetemet is, nem akartam útban lenni, nem akartam zavarni senkit. Sose tudtam felvágni, nagyképűsködni, a pályán a nálam nagyobbak gyakran megütöttek, elnyomtak, megfélemlítettek. Liedholm volt az első, akitől kaptam egy agymosást, ő értette meg velem, hogy a fizikum is számít, de csak egy bizonyos fokig. Én szerelmes voltam a labdába, ha rajtam múlik még a kapufát is kicseleztem volna. Liedholm javított ki, új játékost csinált belőlem, neki köszönhetem, hogy 1974 február 10-én először pályára léphettem az első osztályban, a Torino ellen"(természetesen a Rómában).

Tehát Conti 18 éves korában debütált a Rómában, a következő szezonban kölcsönadták a Genoanak és itt találkozott először Roberto Pruzzoval, akivel később a Róma egyik legsikeresebb "gólkészítő" párosát alkották. Conti cselezett és beívelte a labdát, Pruzzo meg csak várta az ellenfél kapujánál, hogy a labda óramű pontossággal megérkezzen a homlokára.

Pruzzo és Conti

Conti 1973 és 1990 között 402-szer lépett pályára a Rómával, beleértve a bajnokikat meg a különböző kupameccseket és összesen 47 gólt szerzett. Nyert egy olasz bajnokságot, 5 olasz kupát és ő is tagja volt az 1984-es BL döntős csapatnak. A játékát az önfeláldozás és a felelősségvállalás jellemezte, mindig ő futott a legtöbbet, ha el kellett végezni egy szabadrúgást, vagy egy tizenegyest, ő mindig ott volt és ritkán hibázott. Cseppet sem meglepő, hogy Conti az első körben, az első 11 között lett beválogatva a Roma dicsőségcsarnokába.

Pályafutásának az egyik csúcsa az 1982-es spanyolországi világbajnokság volt, ahol csapattársaival elhódította az olasz válogatott 3-ik világbajnoki címét. A vb előtt megkérdezték tőle, hogy ki lesz a vb legjobb szélsője, ő nagyon röviden válaszolt: "Én". És igaza lett! Hivatalosan a világbajnokság legjobb játékosa Paolo Rossi lett, régi szabály, hogy mindig az a legjobb, aki a gólokat szerzi. De a többé kevésbé független vélemények szerint, például Pele szerint is, egyértelműen Conti volt a torna legjobb játékosa, csak egy gólt szerzett, de aki látta az olasz válogatott meccseit, az nem nagyon fog vitatkozni. Pele úgy jellemezte őt, hogy "Conti a legbrazilabb, a brazilok között".

Hazafelé Spanyolországból a kupával, Conti Pertinivel, az olasz köztársasági elnökkel

A vb alatt kapta a "Marazico" becenevet, Maradona és Zico neveinek az összevonásából. A 80-as években született a Curva Sud egyik légnépszerűbb kórusa: "Di Bruno c'é ne uno, e viene da Nettuno", "Brunóból csak egy van és Nettunoból jött". Mikor 1991-ben megrendezték a búcsúmeccsét, 80.000 fizetős néző gyűlt össze a teltházas Olimpiai Stadionban, hogy megünnepeljék Conti csodálatos pályafutását.

Visszavonulása után is a Rómában maradt, eleinte a különböző korosztályos csapatokat edzette, majd rábízták a Roma egész utánpótlás nevelését, később a klub technikai igazgatója lett. Az iszonyatos 2004/2005-ös szezon végén, miután egymást követték a lemondások és a bukások a Roma kispadján (Prandelli, Völler, Del Neri), Bruno Contit kinevezték edzőnek, hogy mentse meg a menthetőt és valahogy fejezze be a szezont. Lehet, hogy nem volt kimondottan sikeres a Roma edzőjeként, de végső soron elvégezte a dolgát, a Roma megmenekült a másodosztálytól, bejutott az olasz kupa döntőjébe és ezzel az UEFA kupába. Lényeg, hogy Conti egy egészséges csapatot adott tovább utódjának Spallettinek, akit ráadásul személyesen ő választott ki a Roma kispadjára.

Conti, a bölcs vezető

Muszáj megemlíteni Conti gyönyörű családját is, feleségét Laurát még akkor ismerte meg, mikor gyerekként a nagynénje üzletében dolgozott. Két fiuk született, mindketten focisták lettek, az idősebbik fiúval nincs is semmi baj, Andrea a vidéki kispályákon töltötte a pályafutását, utoljára valahol Svájcban kergette a labdát. Na de viszont a fiatalabb gyerek Daniele, na ő már sok borsot tört a Roma orra alá! Daniele is a Rómában kezdett játszani, sőt, 17 évesen a Roma felnőtt csapatában debütált. Mikor először játszott kezdőként a Rómában még gólt is szerzett a Perugia ellen az Olimpiai Stadionban. Viszont 1999-ben eladtuk a Cagliarinak és azóta ha Daniele meglátja a Roma mezét, neki muszáj túlteljesíteni, ha a Cagliari ellen játszunk gyakorlatilag 0-1-ről indul a meccs, mert Daniele Conti biztos lő egy gólt, de minimum kioszt egy gólpasszt. Reális felvetés, hogy ha Daniele Conti pályafutása összes meccsét a Roma ellen játszotta volna, most több aranylabdája lenne, mint Messinek és Cristiano Ronaldonak együtt. De félretéve a tréfát, Daniele Conti a Cagliari szimbóluma és történelmi kapitánya lett, ő tartja a Cagliariban játszott meccsek rekordját, olyanokat utasított maga mögé, mint Nené, vagy Gigi Riva és ezzel mindent elmondtam.

Daniele Conti örül valaminek. Fogadjunk, hogy éppen nekünk lőtt gólt.

Bruno Conti továbbra is a Rómában dolgozik, most már két kisfiú, Bruno és Manuel nagypapája (Danielenek, a Roma elleni meccsek között, még erre is volt ideje). Mióta az amerikaiak "átvették az uralmat" azóta Conti megint "csak" az ifjúsági részleg vezetője, kirobbanthatatlan tagja a klubnak és bátran kijelenthetjük, hogy ha a Rómán múlik sose fogunk megválni tőle.