Liberté, égalité, quattro-tre-tre

Már rég érlelődik bennem a gondolat, hogy beszélnünk kéne Garciáról. Két postot is kap a francia mester - merthogy két és fél évet összefoglalni nem lehet egy szösszenetben - az elsőben inkább a hozzá vezető úttal, és a még sikeresnek mondható időszakkal foglalkoztam.

Az utóbbi hetekben, hónapokban időről időre meginog Rudi Garcia alatt a kispad, a megítélése is erősen ambivalens. Van, aki szerint egy kókler, néhányak a zemani és enriquei időket emlegetik, a kezdeti sikerek is csak az új hatásoknak köszönhető, a játék, amit erőltet egysíkú, kiszámítható, hamar kiismerhető. Az igazság azonban az, hogy 4-3-3 és 4-3-3 között is van különbség, láttunk játékosokat többféle szerepkörben, van, akinek ő találta meg a posztját, és rátapintott a vegetáló olasz bajnokság egyik gyenge pontjára.



Hogy jobban körbejárjuk Garcia helyzetét, 4-5 éves távlatba tekintenék vissza. Pallottáék hatalomátvételével egész más értékek felé kezdett nyitni a Roma, mint a Rosella Sensi korszak konzervatívabb, visszafogottabb éveiben. James Pallotta első pillanattól kezdve azt tűzte ki elérendő célnak, hogy egy nemzetközi brandet csináljon a Romából. Nyilván érzelmi kötődése nemigen lehet a csapathoz.

Nem kopogtatott rossz helyen, valljuk be. Róma városa, Totti személye kiaknázatlan terület. Csak egy érzékeltető adat: amikor átvette a csapatot, a Roma facebook oldala pár százezer like-ot számlált, ma már 6 millió 250 ezer környékén jár. Ezzel a harmadik legkedveltebb olasz csapat – szigorúan csak a facebookot tekintve – előzve az északi óriás Intert, több, mint félmillió ember érdeklődésével. Tudom, nem kell elájulni egy facebookos jelenléttől, de nagyon sok emberhez jut el így a csapat – itt jusson eszünkbe, hogy az előző címeren nem szerepelt a Roma szó – ráadásul az olasz csapatok közül egyik elsőként a fővárosiak kezdtek el angolul is kommunikálni a szurkolókkal. Ma már van külön angol, spanyol, arab, brazil és indonéz oldala is a Romának a Twitteren.

Miért érdekes ez Garcia szempontjából? Mert így jutunk el egyik elődjéhez, Luis Enriquéhez. Ha megveszel egy csapatot, aminek nem vagy szurkolója, a céljaid között első helyen a bevétel szerepel. Ahhoz, hogy pénzt és érdeklődést vonzzon a Roma, támadófocit kell játszani. Melyik csapat játszik a legszebben? Melyik a legnépszerűbb? A Barcelona. Meg is született az ötlet a derék Lajos személyében. Az új valakik korszakát éltük, akkor volt Villas Boas az új Mourinho, gondoltuk, mi majd jól leakasztjuk az új Guardiolát. Első felnőtt csapatába rögtön beletört a bicskája az azóta triplázó mesternek, egyből kiestünk az Európa Ligából a Slovan Bratislava ellenében, a bajnokságban pedig a hetedik helyen végeztünk.

Váltani kell, mérgesek a szurkolók. Hozzuk vissza a korábbi kedvencet, Zemant. Még mindig a támadófoci vonalán vagyunk, még mindig érdekesen játszunk. Mindenki emlékszik, mi történt, nem mennék bele. De amikor Enrique vagy Zeman Romájához hasonlítjuk Garciát, jusson eszünkbe, hogy kontrázott szét 2-0-ról 3-2-re a Di Vaio féle Bologna, az Udinese, az Atalanta, hogy koncolta fel rendszeresen a Romát egy összeszedettebb csapat, hogy kaptunk ki folyamatosan a Laziótól vagy a Juventus-tól.

Hogy ezek után hogy következhetett Garcia, rejtély. Nem vonzott se szurkolót, se befektetőt, viszonylag ismeretlen ember volt francia bajnoki címe ellenére. De Rossi nyilatkozta, hogy épp a válogatott edzőtáborában volt, amikor megtudta, hogy Garcia lesz a következő edzője a Romának. Rá kellett keresnie a neten, hogy ki az, és a porompomperós videót találta meg. Idézem: éppen Pirlo mellett ültem, és mondtam neki: nézd, megint kit kaptunk.

Az előd.

Ehhez képest Garcia első szezonja azóta is visszasírt álomként indult. Gyakorlatilag minden igazolás bevált. Alighanem a kezdőnk erősebb volt az idei legjobbnál is, pedig ezt bukott egereknek is köszönhetjük. Maicon leigazolása Adrianóra emlékeztetett, Lamela Gerinhóval való pótlása is kacagtató ötletnek tűnt. Elment a két leggólerősebb támadónk, és a legjobb védünk. Igazán nagy név pedig nem érkezett, csak Benatia és Strootman voltak, akiktől sokat vártunk.

Egy lényeges különbség a mai csapatra nézve, hogy volt szélsőhátvédünk. Kettő is. Maicon még talált motivációt a hazai világbajnokságban, és a Serie A legjobb szélsőhátvédjei között volt. Nem egyedül önmagának köszönhette ezt. Fénykorában sem az volt az erős oldala a brazil bekknek, hogy a felfutásainál mögötte hagyott területet labdavesztés után azonnal zárja és biztosítsa, két évvel ezelőttre meg már teljesen elkopott ez. Garcia kitalálta, hogy felteszi szélre Florenzit.

Florenzit Taddeihez hasonlítottuk, és ez a párhuzam eléggé ül. Rudi taktikájának egyik alapköve volt, hogy a két szélső időről időre helyet cserélt, volt egy aktív és egy passzív oldal. Az aktív rendszerint Gervinho volt, egy olyan szélsőtípus példánya, akinek azóta is virágkora van a Serie A-ban. Gyors, robbanékony, lehajtott fejjel előre. Cuadrado, Candreva, Salah, anno Cerci. Az egyébként kevésbé ügyes, és nem túl játékintelligens szélsők idejét éltük.

A játék szervezése egészen hátulról indult. Két középhátvédünk egyike segítette a támadásokat – ez volt Benatia -, míg Castan kizárólag a védekezéssel törődött. Emlékezzünk Benatia faltörő kos góljára a Sampdoria ellen. Ami a szélső támadóknál élt aktív-passzív oldalként, ugyanúgy megfigyelhető volt Maicon és Balzaretti, de főleg később – némileg kényszerből – Maicon és Romagnoli esetében. De Rossiból szinte védő lett, egy afféle Beckenbauer típusú hátsó irányító. Tavaly is ő adta a legtöbb pontos hosszú labdát a Serie A-ban.

Ami akkor volt, és ma nincs, az Strootman, Maicon és Benatia. Nainggolan egy kitűnő középpályás, úgy is mondhatnám, hogy minden pénzt megér, de nemcsak stílusában különbözik Strootmantól. Strootman legalább egy kicsivel mindenben jobb. Jobban szerel, többet ütközik, és támadásban is használhatóbb. Hogy sül el az a balos, és hogy lő távolról Nainggolan, hogy csak egy példát említsek. Nem kenném Ninjára az idei problémáinkat, de nagyon hiányzik a holland. Ő adta meg a stabilitást Pjanic és De Rossi mellé.

A következő részben szó lesz arról, miért volt a Juventus elleni 3-0 a Bayern és a Barcelona mészárlásának első előfutára, és hogy milyen hibás döntések és becslések vezettek a tavalyi és idei gondokhoz.