Grózer György: Nehezen tudom visszafogni magam

– Kicsit kései ebéd volt így négy óra felé, de kedves egészségére!
– Köszönöm szépen.

– Ahogy hallom, már Budapesten, a nagyszüleinél aludt. Csak nem azt akarja mondani, hogy otthagyta a krakkói ünneplést?!
– Kint volt az édesanyám, az unokatestvérem, a keresztlányom, hajnal háromkor beültünk az autóba, és elhoztak a sok cuccommal. Kedd reggel ugyanis már repülök haza, Moersbe. De az ünneplésből így sem maradtam ki, az öltözőben várt ránk a hatalmas vödörben behűtött ital – üdítő, Bacardi, sör és egyebek. Utána elmentünk egy előre lefoglalt klubba, az unokatestvérem ott még egy órát várt rám nagyon türelmesen. Háromkor elindultunk, de a csapat sem maradt sokáig, négy óra előtt már ők is a repülőtér felé vették az irányt.

– Kattog még az agya?
– Inkább mindenem fáj. Amikor felébredtem, az egész testem sajgott, de mentálisan is nagyon elfáradtam. A sok gratuláció, hívás, kérdés sem engedi, hagyja, hogy kiengedjek, nem is tudtam még megemészteni a történéseket. Majd ha elrepülök Oroszországba az új csapatomhoz, Novoszibirszkbe, nyugodtan átgondolom az egészet. Ugyanakkor állandóan mosolygok, jó érzéssel tölt el az Európa-bajnoki ezüst.

– Ha abból indulunk ki, hogy ötszettesre húzták az oroszok elleni finálét, és az ötödik játszmában is csak két ponttal kaptak ki, sirathatná az aranyat. Megbékélt a helyzettel?
– Közvetlenül a lefújás után, amikor jegelték a bokámat, még szomorkodtunk, és mindenkinek azon zakatolt az agya, hogy ha ott jól fogadom a nyitást, ha ott nem ütöm outra, ha… Aztán fél óra múltán, nyakamban az ezüstéremmel már büszkeség töltött el, az öltözőben nagy boldogságunkban ittunk és ettük a pizzát. Mégiscsak a német férfiröplabda első Eb-érmét szereztük meg.

– Mennyiben más ez a csapat, mint a korábbi?
– Nagyon megváltozott a válogatott, a 2014-es vébén harmadik együttesből öten maradtunk. Sok fiatal kapott lehetőséget, kis túlzással az Európa-bajnokságon ismertük meg egymást. Fantasztikus fickók, nagy jövő előtt állnak. Az új szövetségi kapitány, Andrea Giani végig bízott bennünk, egyszer sem kiabált, nem volt mérges, csak annyit mondott, legyünk agresszívek, ne féljünk – óriási energiát adott. Végig éreztük, hogy hihetetlenül bízik bennünk, és ez a mentalitás szárnyakat adott a fiataloknak is, nem ijedtek meg senkitől.

– Az olasz szakember – nem mellékesen játékosként háromszoros világ-, négyszeres Európa-bajnok – csábította vissza a válogatottba, az elmúlt év elején ugyanis lemondta a szereplést. Mivel győzte meg?
– Amikor kinevezték, megkeresett, hogy térjek vissza, és egy korábbi világklasszisnak nem tudtam nemet mondani. Több mint négyszázszoros olasz válogatott, játékoslegenda, két éve a szlovénokkal is ugyanígy, óriási meglepetésre a döntőig jutott. Kiderült, hogy hasonlóan gondolkodunk, passzol a mentalitásunk. Köszönöm neki, hogy átélhettem ezt az élményt.

– Újra megjött a kedve a válogatotthoz, vagy ezzel a szép élménnyel át is adja a stafétabotot?
– A jövő nyár nem fontos időszak, akkor biztos pihenni fogok. Kimerítő időszakon vagyok túl: Sanghajban játszottam, az idény után elmentem a katari bajnokságba, az al-Arabival júniusban részt vettem a klubok Ázsia-bajnokságán is. Két hetet pihentem, elkezdtem a felkészülést a válogatottal, jött az Európa-bajnokság, és szeptember tizedikén már indul az orosz bajnokság. Még a vízumom sincs meg, az első meccsen szerintem nem is tudok pályára lépni. De a kérdésre válaszolva: ha hívnak, 2019-ben is szívesen jövök, s ha kell – és kijutunk – vízhordószerepet is vállalnék a 2020-as olimpián.

– Hogy bírja az állandó gyűrődést?
– Harminckét évesen én voltam a legidősebb a csapatban, kimerítő mentálisan folyamatosan topon lenni. Jobban kell figyelnem a regenerálódásra, de hát olyan vagyok, mint a kutya, amelyik mindig elszalad az eldobott labdáért. Nehezen tudom visszafogni magam, mindig lázba hoznak az új célok, új kihívások.

– A dél-koreai és a kínai kalandot amolyan pihenőnek szánta?
– Nem. Dél-Koreába kényszerből mentem. Az orosz bajnokságot 2015-ben érte el a pénzügyi válság, nekem augusztus végén szóltak, hogy nem tudnak fizetni. Vagyis nem volt sok választásom. A következő idényben sem erősödött úgy meg gazdaságilag az orosz liga, hogy visszamenjek, így egyrészt anyagi szempontok is vezéreltek, hogy Sanghajba szerződjek, másrészt volt bennem kíváncsiság is. De most visszatérek Oroszországba, és újra célba lehet venni a BL-trófeát.

– Igaz is, meg nem is, hogy európai csapatba csöppen, hiszen földrajzi értelemben Novoszibirszk Ázsiában található. Nincs túl messze?
– Nem zavar, ilyen a profi élet.

– Fel szokott készülni, ha új országba vagy városba szólítja a játék?
– Nem, soha. Csak fogom a táskáimat, és megyek. Úgy vagyok vele, hogy úgyis feltalálom magam. Novoszibirszkbe legfeljebb vastagabb téli ruhákat is kell pakolnom…