Férfi röplabda: BL-győztes játékos lett a MAFC vezetőedzője

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.05.07. 15:32
A játékosként Bajnokok Ligája-győztes ifjabb Nagy Péter lett a MAFC-BME férfi röplabdacsapatának vezetőedzője.

A legutóbbi idényben ötödik fővárosi együttes keddi bejelentése szerint a 34 éves szakember munkáját a kupagyőztes és bajnoki ezüstérmes Nyíregyháza női csapatának eddigi másodedzője, Horváth András segíti majd.

„A nemrég véget ért idény közben fogalmazódott meg bennem, hogy most lenne az ideális váltani és elkezdeni edzősködni. Úgy érzem, hogy bár még bőven tudnék magas szinten röplabdázni, mégis edzőként új perspektívák nyílnak majd előttem” – mondta a csapat közösségi oldalán Nagy Péter. Hozzátette: gyorsan megegyeztek a MAFC vezetőségével a közös munkáról, mert „hasonlóképpen gondolkodtak arról, hogyan kellene felépülnie egy sikeres csapatnak és ehhez kik lennének az ideális játékosok”.

A kecskeméti származású Nagy Péter 2004-ben szerződött a német Friedrichshafenhez, amellyel 2007-ben első és máig egyetlen magyarként Bajnokok Ligája-címet szerzett. A feladóátló poszton szerepelt röplabdázó ezt követően Olaszországban, Romániában és Ausztriában játszott, majd 2017-ben szerződött Kaposvárra: a somogyi együttessel – amelynek csapatkapitánya és egyik húzóembere volt – tavaly ezüst-, idén bronzérmet szerzett a bajnokságban.

A MAFC csapatát a legutóbbi idényben előbb Schildkraut Krisztián, majd Novák László irányította.

Legfrissebb hírek

A harmadik meccs dönt a DEAC és a TFSE röpisei között

Röplabda
2025.04.18. 19:24

Idegenben győztek a MÁV Előre és a Fino röpisei

Röplabda
2025.04.15. 22:02

Idegenben szereztek előnyt a Kecskemét és a TFSE röpisei

Röplabda
2025.04.12. 22:12

Szorongatta a MAFC a Kaposvárt a férfibajnokság elődöntőjében

Röplabda
2025.04.11. 21:05

Május 10-én lesz a súlyemelők elnökségválasztó közgyűlése

Egyéb egyéni
2025.04.09. 21:49

Férfi röpi Extraliga: döntő meccs a pesti rangadón, a Vegyész már a négy között

Röplabda
2025.04.02. 22:06

Súlyemelés: nem sikerült megejteni az átadás-átvételt

Egyéb egyéni
2025.03.31. 14:50

Nagy Péter: Ez a győzelem felér az olimpiai szerepléssel

Egyéb egyéni
2025.03.31. 09:42
Ezek is érdekelhetik