Női röplabda Eb: a házigazda törökök is a négy közé jutottak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.09.04. 23:03
A negyeddöntőket játszották le szerdán a magyar-lengyel-szlovák-török közös rendezésű női röplabda Európa-bajnokságon.

Elsőként a világbajnoki címvédő és olimpiai ezüstérmes Szerbia, valamint a budapesti nyolcaddöntőben, a mieink csoportjában második Azerbajdzsánt legyőző, tavaly Európaliga-győztes Bulgária lépett pályára a török fővárosban, s a vb-győztes az első két szettet magabiztos játékkal nyerte, a harmadikban viszont a bolgárok felvették a kesztyűt, két meccslabdát is hárítottak, majd nekik volt játszmalabdájuk, de ezt követően sorozatban három pontot szereztek a szerbek, akik így biztosították a helyüket a legjobb négy között.Szerbia, valamint a budapesti nyolcaddöntőben, a mieink csoportjában második Azerbajdzsánt legyőző, tavaly Európaliga-győztes Bulgária lépett pályára a török fővárosban, s a vb-győztes az első két szettet magabiztos játékkal nyerte, a harmadikban viszont a bolgárok felvették a kesztyűt, két meccslabdát is hárítottak, majd nekik volt játszmalabdájuk, de ezt követően sorozatban három pontot szereztek a szerbek, akik így biztosították a helyüket a legjobb négy között.

Ellenfelük majd az az olasz válogatott lesz, amely az első szettet elvesztette Oroszország ellen, és ezt követően is csak nagy csatában tudott fordítani. Így viszont az elődöntőben megismétlődik a tavalyi világbajnokság döntője, amelyet akkor a szerbek nyertek.

A döntő házigazdájának, Törökországnak sikerült az elődöntőbe kerülés. A hazaiaknak csak a döntő játszmában sikerült kicsikarni a negyeddöntőbe jutást a budapesti csoportból továbbjutó Horvátország ellen, a csoportgyőztes, és a legutóbbi két Eb-n ezüstérmes Hollandiát viszont három szettben múlták felül.

Az utolsó negyeddöntőben a társházigazda lengyelek ötszettes küzdelemben legyőzték a németeket, és csatlakoztak az elődöntő mezőnyéhez.

NŐI RÖPLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
Negyeddöntő

Szerbia–Bulgária 3:0 (19, 18, 26)
Olaszország–Oroszország 3:1 (–25, 22, 25, 21)
Törökország–Hollandia 3:0 (20, 22, 20)
Lengyelország–Németország 3:2 (–22, 16, 19, –17, 11)

Az elődöntő párosítása (szeptember 7., Ankara)
Szerbia–Olaszország
Törökország–Lengyelország

Legfrissebb hírek

Röplabda: simán kikaptak a németektől az Eb-n az U18-as lányok

Utánpótlássport
2024.07.06. 18:13

Röplabda: győzelem a házigazda görögök ellen az U18-as leány Eb-n

Utánpótlássport
2024.07.03. 21:35

Röplabda: legyőzte a finneket az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2024.07.02. 14:01

Röplabda: lengyelek elleni vereséggel kezdték az Eb-t az U18-as lányok

Utánpótlássport
2024.07.01. 13:20

Női röplabda Extraliga: a liga pontkirálynőjével erősített a Békéscsaba

Röplabda
2024.07.01. 11:28

Strandröplabda ob: hazai sikerek születtek Tatán

Röplabda
2024.06.30. 18:18

Röplabda: hétfőn a lengyelek ellen kezdik az Eb-t az U18-as lányok

Utánpótlássport
2024.06.30. 09:01

Visszavonult Blázsovics Péter válogatott röplabdázó

Röplabda
2024.06.26. 12:26
Ezek is érdekelhetik