Röplabda: Kiverem a fejekből a megfelelési kényszert – Koch Róbert

Vágólapra másolva!
2021.05.05. 14:17
„A kudarc csak egy állapot, amiből munkával, koncentrációval, hittel egy pillanat alatt ki lehet lépni” – vallja Koch Róbert, aki a pénteken kezdődő Európa-bajnoki selejtezőn debütál szövetségi kapitányként a magyar férfi röplabda-válogatott élén. Hogy izgul-e a bemutatkozás miatt? Azt mondja, egyáltalán nem, mert annál rosszabb nem lehet, mint ami eddig volt.

„Két és fél éve találkozott legutóbb a keret, két és fél hetünk volt felkészülni az Európa-bajnoki selejtezőkre – mondta Koch Róbert, a magyar férfi röplabda-válogatott szövetségi kapitánya az NSO Tv-nek. – Az elmúlt években az látszott, hogynem volt meg a csapaton belüli egység, most nagyon nagy hangsúlyt fektetünk a csapatépítésre, a mentális felkészítésre. A technikai hiányosságokat felmértem, vannak gondok, de ezekbe ilyen rövid idő alatt nem lehet belenyúlni, ezért a taktikán lesz a hangsúly. Biztos vagyok benne, hogy sikeres lesz az Eb-selejtező a teljesítményünk szempontjából, új arcát fogja mutatni a csapat, amire lehet építkezni a jövőben. A legnagyobb probléma, hogy a játékosok állandóan meg akarnak felelni mindenkinek, ezt most teljes mértékben kiverem a fejükből. Csak magukra kell koncentrálni, nem olyan dolgokra, amik hátráltatják őket.”

Videónkban arról is beszél, egyáltalán nem izgul a bemutatkozás előtt, mert annál rosszabb nem lehet, mint ami eddig volt. Továbbá az Európa-bajnoki selejtezőre kitűzött célokat is felvázolja, s arra is válaszolt az NSO Tv-nek,egyetért-e Marco Rossival abban,hogy az önbizalom az egyik legfontosabb faktora a sikernek.

Koch Róbert (Fotó: hunvolley.hu)
Koch Róbert (Fotó: hunvolley.hu)

A magyar férfi röplabda-válogatott az Eb-selejtező első körét a budapesti Ludovika Arénában játssza. Pénteken a norvégok ellen kezdi a tornát, szombaton a fehéroroszokkal, vasárnap a portugálokkal mérkőzik meg.A szövetség tájékoztatása szerint ráadásul szurkolók előtt.Egy héttel később Portóban rendezik a második kört.

A MAGYAR FÉRFI RÖPLABDA-VÁLOGATOTT KERETE
Centerek:
Flachner Dániel (LV Sport Pénzügyőr SE), Gacs Dániel (Kistext SE), Nagy József (Kecskeméti RC), Szabó Alpár (TV Bühl Volleyball – Németország), Szabó Márton (LV Sport Pénzügyőr SE)
Feladók:Keen Cameron Illés (Fino Kaposvár), Magyar Bálint (LV Sport Pénzügyőr SE)
Liberók:Bozóki Bence (Fino Kaposvár), Deák Márk (Kecskeméti RC), Kiss Máté (Fino Kaposvár)
Feladóátlók:Baróti Árpád (Bursa Büyüksehir Belediyespor – Törökország), Kalmár Ákos (Fino Kaposvár), Pádár Krisztián (Toray Arrows – Japán)
Ütők:Blázsovics Péter (VCA Amstetten Niederösterreich – Ausztria), Dávid Csanád (SCM Zalau – Zilah, Románia), Gergye Roland (csapat nélkül), Horváth Kristóf (Fino Kaposvár), Pesti Marcell (OK Hoce – Szlovénia)


Legfrissebb hírek

NS-értékelés: fél lábbal már az Eb-n a magyar női röplabda-válogatott

Röplabda
2025.01.07. 08:35

Boczkó Gábor: Jól jönnek a megszerzett pontok

Egyéb egyéni
2024.11.12. 11:01

Határ Bernadett: Nem volt igazságos, hogy sokan rajtam verték el a port

Kosárlabda
2024.11.07. 09:00

Ónodi-Jánoskúti Máté: Nekem a válogatottság a top, azon dolgozom, hogy megfeleljek az elvárásoknak

Kézilabda
2024.11.07. 08:14

Imre Bence: Nem megbántva a szlovákokat, többel kellett volna nyernünk

Kézilabda
2024.11.07. 07:32

Röplabda: itthon kapott ki férfiválogatottunk Dániától az Eb-selejtező rajtján

Röplabda
2024.08.17. 20:36

Röplabda: simán kikaptak a németektől az Eb-n az U18-as lányok

Utánpótlássport
2024.07.06. 18:13

Röplabda: győzelem a házigazda görögök ellen az U18-as leány Eb-n

Utánpótlássport
2024.07.03. 21:35
Ezek is érdekelhetik