Röplabda: az újonc másodedzőjeként folytatja az El-győztes válogatott feladó

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.09.04. 10:57
null
Király-Tálas Zsuzsanna másodedzőként tért vissza nevelőegyesületéhez (Fotó: Dömötör Csaba)
Eredetileg játékosnak szerződtették volna, de jelenleg a családalapítás élvez nála prioritást, így másodedzőként segíti nevelőegyesületét, a női röplabda Extraligába feljutó MÁV Előre SC-ST Solart a válogatottal arany- és ezüst Európa-ligát is nyert feladó, Király-Tálas Zsuzsanna – jelentette be honlapján a Fejér megyei klub.

A 130-szoros magyar válogatott feladó, Király-Tálas Zsuzsanna tizenegy év után tér vissza nevelőegyesületéhez, melynek színeiben még 2010-ben negyedik lett az Extraligában.

A pályafutása során a BSE, a Vasas, a Békéscsaba és a Kaposvár színeiben is szereplő feladót eredetileg játékosként szerette volna megszerezni a székesfehérvári csapat, de ő férjével családalapítást tervez, s inkább másodedzőként segíti új klubját.

„Nagy tapasztalat van a hátam mögött, amit a csapatot alkotó fiatal játékosoknak át fogok tudni adni. Biztos, hogy nagyon sok újdonság lesz ebben a pozícióban is, de most úgy érzem, ez pont megfelelő nekem. A klubhoz való tartozás egész karrierem során fontos volt, ám az, hogy annál a csapatnál, abban a városban lehetek újra, ahol felnőttem, sokkal különlegesebb érzés. Szívügyemnek tartom, hogy azért harcoljak, hogy a fehérvári röplabda a városban és az országban is meghatározó szerepet töltsön be, ahogy tette ezt anyukám (Fésüs Irén – a szerk.) is korábban. Ez persze nem egyszerű, de úgy érzem, az új vezetés képes lehet a változások elérése. A pályán azt várom el a játékosoktól, amit saját magamtól is várnék: minden helyzetben a maximumot nyújtsák és meccs vagy edzés után, esetleg este, mikor tükörbe néznek, azt tudják mondani: igen, ma mindent megtettem. Ha ezen az úton haladnak, akkor rendben leszünk” – fejtette ki várakozásait Király-Tálas Zsuzsanna, a MÁV Előre SC-ST Solar új másodedzője.

Legfrissebb hírek

Még a piros lap is villant a nyíregyházi röpimeccsen

Röplabda
13 órája

Egy év kihagyás után ismét a női röplabda Extraliga döntőjében a Békéscsaba

Röplabda
2025.04.09. 19:41

Ötödik meccs dönt a másik döntősről a női Extraligában

Röplabda
2025.04.06. 18:02

Női röplabda Extraliga: sorozatban negyedszer döntős a Vasas

Röplabda
2025.04.05. 18:24

A MÁV Előre játszik a női röpi Extraliga 5. helyéért az UTE-val

Röplabda
2025.04.04. 21:06

Női röplabda Extraliga: hosszabbított vezetőedzőjével a címvédő Vasas

Röplabda
2025.04.03. 09:18

Elvette a Békéscsaba elődöntős pályaelőnyét a Nyíregyháza a női röpi Extraligában

Röplabda
2025.03.30. 19:38

Könnyedén nyert és tartja pályaelőnyét a Vasas a női Extraliga elődöntőjében

Röplabda
2025.03.29. 19:46
Ezek is érdekelhetik