Férfi röpi Extraliga: egyenlített a MÁV Előre az elődöntőben

Vágólapra másolva!
2023.04.07. 21:31
null
A kazincbarcikai zakó után javítani tudott a MÁV Előre (Fotó: Bujdos Tibor/Észak-Magyarország)
A MÁV Előre házigazdaként 3:1-re nyert a Kazincbarcika ellen a férfi röplabda Extraliga elődöntőjének második mérkőzésén pénteken, így egyenlített a párharcban.

A két együttes első, hétfői mérkőzésén a Vegyész a találkozó második felében elsősorban rutinjának és jobb nyitásainak köszönhetően kerekedett riválisa fölé, de a második összecsapáson a székesfehérváriak arra készültek, hogy a kulcsszituációkban nyugodtabban röplabdázzanak és jobb megoldásokat válasszanak.

A pénteki meccset mindkét gárda rengeteg hibával kezdte, ezért sokáig nem is alakult ki jelentős különbség a felek között. A Toronyai Miklós edzette vendégcsapat nyugodott meg előbb, és három, majd négy ponttal is meglépett. A székesfehérváriak edzője, Dávid Zoltán időkérésekkel, majd feladócserével próbált változtatni a találkozó alakulásán, de a vendégek koncentrált játékkal simán jutottak vezetéshez.

A második játszmára rendezte sorait a hazai együttes, amelyben a válogatott Pesti Marcell mellé a többiek is felzárkóztak a pontszerzésben, így az első harmadban kialakított három-négy pontos előnyüket végig meg tudták őrizni. A MÁV Előre elsősorban blokkteljesítményben kerekedett ekkor a VRCK fölé, amit a vendégek a többi játékelemben nem tudtak kompenzálni.

A harmadik etapra lendületben maradt a vendéglátó, de gyorsan megszerzett ötpontos előnye hamar semmivé vált. Ezt követően hatalmas csata folyt a pályán, amelyben a jó megoldásokat mindkét oldalon bosszantó hibák tarkították. A vendégek 18:16-os hátrányról sorozatban három ponttal fordítottak és előnyről kezdhették a végjátékot, ám a fehérváriak 20:20 után az albán Leonardo Doda nagyszerű nyitósorozatával állva hagyták riválisukat és megszerezték a vezetést.

A negyedik felvonásban továbbra is jól szervált és blokkolt a hazai gárda, amely így vezetett. A VRCK Csoma Krisztián vezérletével próbált ugyan kapaszkodni, de a feladóátlóé mellett ezúttal nem akadt kiemelkedő teljesítmény a borsodiaknál, akik így – a szezon során először – alulmaradtak Székesfehérváron.

RÖPLABDA
FÉRFI EXTRALIGA
ELŐDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
MÁV Előre SC-Foxconn –GreenPlan-VRCK 3:1
(–20, 19, 20, 20)
Székesfehérvár, 465
néző. V: Tillmann, Kiss Z.
MÁV ELŐRE:
EKE 12, Szabó V. 5, KOCI 13, Ambrus 4, PESTI 16, DODA 18. Csere: Takács M., Szentesi (liberók), Deliu. Edző: Dávid Zoltán
KAZINCBARCIKA: Juhász P. 4, CSOMA 27, Blázsovics 8, Moraes 9, Páez 6, Reffatti 7. Csere: Kiss M., Budai (liberók), Warzywoda. Edző: Toronyai Miklós
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 7:5, 8:10, 13:17, 16:23, 19:24.
2. játszma:
6:3, 11:8, 15:13, 19:16, 23:19.
3. játszma:
7:2, 8:8, 13:14, 18:19, 23:20.
4. játszma: 7:4, 12:7, 17:13, 20:18, 22:20
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–1
MESTERMÉRLEG
Dávid Zoltán: – Az elején elég idegesek voltunk, ami az előnyünk volt, az a hátrányunk lett, de nagyon szépen visszajöttünk. Még sokat kell tanulnunk, hogy ne essünk bele azokba a hibákba, amelyekbe korábban.
Toronyai Miklós: – Azt gondolom, saját magunkat vertük meg, olyan hibákat követtünk el megint, mint az első mérkőzésen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik