Férfi röpi: Jelenleg nem jelentene előrelépést az olasz bajnokság – Pádár Krisztián

– Múlt szombaton ért haza Magyarországra, gyorsan visszarázódott?
– Persze, nem volt gond – vágta rá Pádár Krisztián, a japán élvonalban szereplő Toray Arrows feladó-átlója, aki hét hónap után jött újra haza.

– A legutóbbi hét idényből hatot ázsiai klubnál töltött. Mi vonzza oda ennyire?
– Alapvetően a posztom. A játékból kifolyólag Ázsiában átlókra van a legnagyobb igény, és mert minden klub csak egy külföldi játékost igazolhat, ők rendszerint átlók. A másik ok, hogy Európában nehezebb elhelyezkedni.

– Három év után is élvezhető még a japán bajnokság?
– Persze, csak sajnos éppen a bajnoki cím hiányzik, azt viszont szeretném még megnyerni. A klub sok mindent meg is tesz, hogy megtartson, és itt nem az anyagiakra gondolok, hanem minden másra. Mindent megteremtenek, hogy a családommal minél jobban érezzük magunkat. Amíg esélyük van rá, hogy itt tartsanak, nem gondolkoznak másban.

– A közösségi oldalán megosztott fotói is azt bizonyítják, hogy Japánban rajonganak önért.
– Valószínűleg azért is, mert a korábbi légiósokkal a fizikai állapotuk miatt nem voltak elégedettek. Én a három idény alatt száz mérkőzésből talán egy-két meccset hagytam ki. A japánok alapvetően zárkózottak, az elején sokkal nagyobb távolságot tartottunk, de mostanra már feloldódtak.

– Úgy könnyű, ha nyolcszázötvenkilenc pontot szerez egy évadban…
– Ehhez azért az is kellett, hogy minden meccs minden játszmájában végig a pályán legyek. Egyszer sem cseréltek le, és a találkozókon kapott labdáim száma is elég magas volt. Amennyire örülök, hogy pontkirály lettem egymás után másodszor, annyira hatalmas, fizikailag rendkívül megerőltető munka is volt.

– Erős bajnokság a japán élvonal?
– Abszolút. Bár a japánok többsége alacsony, technikai és fizikai tudásban nagyszerűen kompenzálják ezt. A válogatottjuk sem gyenge, három éve az olimpián hetedikek lettek, a Nemzetek Ligájában a negyeddöntőben búcsúztak.

– Nem is vágyik az olasz vagy a lengyel bajnokságba?
– Ha a játékstílust nézzük, nekem most nem jelentene előrelépést az olasz vagy a lengyel bajnokság, hiszen kisebb szerep hárul az átlókra. Míg Japánban száz-százhúsz labdát kapok egy hétvégén, amikor két mérkőzést játszunk, a legerősebb európai bajnokságokban ennek a negyedére lenne lehetőségem, egyszerűen azért, mert Ázsiában a csapatok támadójátéka a fontos pillanatokban általában egy emberre épül. Ameddig bírom, addig csinálom, ráadásul technikailag és mentálisan is fejlődöm.

– Több mint egy hónapja keretet hirdetett Nagy Péter szövetségi kapitány, azonban az ön neve nem szerepelt a listán. Hogy érintette?
– Kellemetlen volt, lényegében nyugdíjaztak a válogatottból…

– Holott a huszonhat évével egyáltalán nem idős…
– Alapvetően a fiatalítással nincs baj, azzal egyetértek, viszont engem nem kerestek meg azzal, hogy a jövőben már nem számítanak rám a nemzeti együttesben. Ha hamarabb tudok erről, nem kértem volna meg a csapatot, hogy engedjen el az idén is a válogatottba. Mi, játékosok, száz százalékban a klubtól kapunk fizetést, a saját együttesünk rovására hozunk áldozatot, hogy a címeres mezben játszhassunk.

– Nem furcsa önnek, hogy az ország legjobb férfi röplabdázója nélkül lép majd pályára a férfiválogatott?
– Megértem a döntést, hiszen nem szeretnének „egyemberes” nemzeti együttest, hanem csapatban gondolkoznak. Az nem lenne egészséges, ha generáció­váltásnál a támadások oroszlánrészét magamra vállalnám, hiszen ezáltal nem fejlődik a csapat. Más kérdés, nem jó üzenet, hogy a cserepadról behívót kap valaki, hiszen a fiatalok többsége saját klubjában sem jut meghatározó szerephez. Nekem annak idején meg kellett dolgoznom érte.

– Milyen megoldást lát?
– Előbb azt kellene elérni, hogy a fiatalok a saját klubjukban kapjanak minél több lehetőséget, aztán jöhet a válogatott. Korábban már segítettem ez ügyben, és a jövőben is szívesen segítek. Kecskemétről több olyan meghatározó játékos került ki, akiket én segítettem hozzá felnőttcsapatos szerepléshez.