Továbbra is Alessandro Chiappini irányítja a női röplabda-válogatottat

Vágólapra másolva!
2024.04.10. 08:14
Alessandro Chiappini marad a női röplabda-válogatott élén (Fotó: Dömötör Csaba)
Továbbra is az olasz Alessandro Chiappini irányítja a magyar női röplabda-válogatottat.

A magyar szövetség szerdai bejelentése szerint az 55 éves szakemberrel kettő plusz egy éves szerződést kötöttek, azaz ha a magyar válogatott sikerrel veszi a 2026-os Európa-bajnokság selejtezőjét, akkor a kontinenstornán is ő vezetheti a nemzeti csapatot.

„Amikor tavaly nyáron befejeztük a válogatott programot, már akkor beszéltünk arról, hogy szeretnénk folytatni a megkezdett közös munkát, így csak a pontos részletek kidolgozására volt szükség” – mondta az MTI megkeresésére Chiappini. Az olasz szakember kiemelte, a keret – amelyet ugyancsak szerdán hozott nyilvánosságra a magyar szövetség – sérülések, illetve személyes okok miatt még tovább fiatalodik, ő azonban klubszinten is szeret fiatalokkal dolgozni, így egyáltalán nem retten meg a feladattól.

„Sok olyan pozíció van, amit újra kell építenünk a válogatottban, így most a jövőt kell megalapoznunk. Hiszek ebben a projektben, szeretek a jövőbe energiát fektetni, ezért is vállaltam a folytatást. Tavaly már alkalmazkodtunk egymáshoz, és hasonlóan gondolkodunk a magyar szövetséggel” – fogalmazott Chiappini, akinek a szakmai stábja is megegyezik a tavalyival.

Ennek kapcsán kiemelte, a játékosok és saját maga miatt is fontos volt, hogy ugyanazokkal a kollégákkal dolgozzon együtt, akikkel már megvan a kialakult kapcsolata, munkamorálja és összhangja. „Az ajtóm ugyanakkor természetesen nyitva áll a magyar edzőkollégák előtt is, akik tanulni, vagy csak konzultálni szeretnének. Mindenkit szívesen látunk az edzéseken, vagy azokon kívül is” – jelentette ki a szakember.

A klubszinten a lengyel LKS Commercecon Lódz együttesénél dolgozó Chiappini tavaly március óta irányítja a fiatalításon átesett női válogatottat, amely győzelem nélkül zárta a tavalyi Eb-t. Az elmúlt öt Európa-bajnokságon szerepelt együttes májusban és júniusban az Európa-ligában játszik, majd idén és jövő augusztusban az Eb-kvalifikáció B-csoportjában a dánokkal és a belgákkal találkozik. A hét csoportból az elsők mellett a legjobb öt második jut ki a tornára.

 

Legfrissebb hírek

Kaposváron szakadt meg a Vasas röplabdázóinak veretlensége

Röplabda
2025.03.21. 19:38

Női röpi Extraliga: előnybe került a MÁV Előre a Vasas SC ellen

Röplabda
2025.03.20. 20:31

Megvan, mikor és hol kezd a magyar női röpiválogatott az Európa-ligában

Röplabda
2025.03.17. 16:28

Női röplabda Extraliga: nem tudott visszavágni a Kaposvár a Vasasnak

Röplabda
2025.03.16. 20:13

Női röpi: a versenynaptár optimalizálását sürgeti a Vasas

Röplabda
2025.03.12. 20:34

Sorozatban negyedszer is a Vasas nyerte a női röplabda Magyar Kupát

Röplabda
2025.03.09. 18:34

Időzavarban várja a női röplabda CEV-kupa visszavágóját a Vasas Óbuda

Röplabda
2025.03.07. 11:35

Németh Anett Olaszországban folytatná röplabda-pályafutását

Röplabda
2025.03.06. 18:48
Ezek is érdekelhetik