Nehéz helyzetben férfi röplabda-válogatottunk, a nők az Eb-szereplés kapujában

K. Z.K. Z.
Vágólapra másolva!
2024.08.31. 11:00
Férfi válogatottunk (zöld-fehérben) egyelőre nulla ponttal áll a selejtezőkben (Fotó: cev.eu)
Befejeződött az Európa-bajnoki selejtezők idei szakasza, gyakorlatilag félidőnél tartanak a kvalifikációk, amelyek második felét 2025 augusztusában rendezik. Női válogatottunk kifejezetten jól áll, a férfiak azonban két mérkőzés után pont nélkül csoportjuk utolsó helyén szerénykednek.


Csütörtökön férfiválogatottunk Törökországban vendégszerepelt, ahol Nagy Péter csapata második vereségét (0:3) is elszenvedte az Eb-selejtezőben.

„Azzal mindenki tisztában volt, hogy nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de éppen ezért lehetett volna bátran játszani. A körülmények is abszolút adva voltak hozzá: remek létesítményben rendezték a találkozót, több mint kétezer szurkoló előtt, akik remek hangulatot teremtettek. A játékosaimon azonban felszabadultság helyett inkább megilletődöttséget láttam – értékelte együttese teljesítményét a magyar férfi röplabdázóként egyedül Bajnokok Ligája-győztes szövetségi kapitány. – A védekezésünk nagyon nem úgy működött, ahogyan azt megbeszéltük, ráadásul a játékosok sokáig nem kommunikáltak a pályán, így aztán szinte mindig mi futottunk az eredmény után, a rossz nyitásfogadást pedig nagyon nehéz megfordítani. Úgy kaptunk tíz ászt, hogy azért a szervák zöménél nem százharminccal zúgott felénk a labda, mégsem sikerült jól kezelni, onnan pedig már a támadásaink sem voltak hatékonyak. Aztán a harmadik játszma első felében elkezdett működni a játékunk, a srácok végre beszéltek egymással, és akkor tartani tudtuk a lépést.”

Így a mieink a dánoktól elszenvedett hazai és a törökországi vereség után a selejtező félidejében pont nélkül csoportjuk harmadik, utolsó helyén állnak. Az Eb-re az elsők mellett a hét csoport legjobb öt második helyezettje jut ki.

A férfiakkal ellentétben női csapatunk jó helyzetből várja a folytatást. Ahogyan előzetesen sejthető volt, a csoport harmadik meccsén Belgium 3:0-ra legyőzte Dániát, így három pontjával a második helyre jött fel az ötpontos magyar válogatott mögé. A biztos Eb-részvételhez a mieinknek jövőre hazai pályán kötelező legyőzniük Dániát, de ez a papírforma alapján nem jelenthet gondot. Így legrosszabb esetben is csoportmásodikként kvalifikálják magukat a 2026-os kontinenstornára.
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik