Strandröplabda ob-döntő: az arany a célja a siketek szövetségi kapitányának

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.08.16. 20:20
Papp Mátyás és Fazekas Balázs is esélyes az aranyéremre az Audi Hungária strandröplabda ob döntőjében (Fotó: hunvolley)
Pénteken a selejtezőkkel rajtol és vasárnap a helyosztókkal zárul az Audi Hungária strandröplabda országos bajnokság döntője, amelynek megszokott helyszíne immár évek óta a budakalászi Lupa-tónál lesz.

 

A mezőnyben végül ott lesz minden címvédő, a nőknél Vaida Beáta és Villám Lilla, míg a férfiaknál Stréli Bence és Hajós Artúr, igaz utóbbiak ezúttal más párt választottak: előbbi Dóczi Domonkossal megnyerte a csepeli ob-fordulót, utóbbi Benkő Balázzsal, akivel 2019-ben ezüstérmesek lettek, azonban idén eddig mindössze egy versenyen indultak, legalábbis együtt, mert Benkő rendre ott volt a fordulókon.

Az biztos, hogy így még izgalmasabb lesz a férfiverseny, amelynek a Fazekas Balázs, Papp Mátyás páros is az egyik esélyese, hiszen mindhárom eddigi fordulón dobogóra állhattak, Tatán pedig nyertek is.

Előbbi tavaly ezüstérmes, utóbbi viszont a legutóbbi három döntőben egyaránt negyedik lett.
„Nagyon szeretném, ha már végre éremmel a nyakamban távozhatnék, de most nem is akármilyet, idén az aranyat tűztük ki célul Baluval, a társammal – mondta el lapunk kérdésére a Strandsport SE–Ball SC versenyzője. – Az elmúlt hetekben a 2019-es bajnok párossal, Bán Viktorral és Kiss Dániellel készültünk és a mostani döntőre hegyeztük ki a csúcsformát.”

A legutóbbi ob-forduló óta nagyjából egy hónap telt el, de a páros így sem unatkozott.

„Romániában indultunk egy nemzetközi versenyen, ahol harmadikak lettünk, míg a múlt hétvégén a Lupán nyertünk egy A-kategóriás versenyt, ami gyakorlatilag az ob-döntő tesztversenye is volt, így aztán nagy önbizalommal várjuk a hétvégi finálét.”

Az ob-döntővel a 26 éves strandröplabdázó számára – aki amellett, hogy a hazai mezőny egyik meghatározó játékosa, edzősködik is – nem ér véget az idény.

„Tanítványaim között négyen hallássérültek, ezért engem kértek fel a siket-válogatott szövetségi kapitányának. A csapattal augusztus végén indulunk a prágai siket-világbajnokágon, de a fő cél a jövő évi tokiói siketlimpia.”

Közben pénteken lezajlott a selejtező, amelyből a férfiaknál és a nőknél is két-két páros jutott fel a 16–16 párost számláló főtáblára. A hölgyeknél Durst Anna és Kiss Lilána, illetve Pavlovics Zsófia és Rucz Réka, az uraknál Sárik-Veress Marcell és Ghazal Jamil, illetve a Bandi testvérek, Olivér és Bernát harcolta ki a főtáblás szereplés jogát.

Ennek küzdelmei szombaton 8.30-kor kezdődnek négy pályán, és várhatóan este 20 óráig eltartanak. Vasárnap a centerpályán 9 órakor kezdődik az első elődöntő, a bronzmérkőzéseket 14 órától, a döntőket 16.30-tól rendezik. Az éremcsatákat az M4 Sport+ televízió (Duna World) 14 órától élőben közvetíti. 
 

 

Legfrissebb hírek

Lengyel szakember a magyar férfi strandröplabda-válogatott élén

Röplabda
2025.03.21. 19:10

Aranyérmet szerzett a strandröplabdacsapat a Gymnasiadén

Röplabda
2024.10.30. 13:25

Strandröplabda Eb: jövőre Düsseldorf lesz a házigazda

Röplabda
2024.09.20. 15:44

Tornagyőzelem Kínában, értékes ezüstérem Afrikában a magyar strandröpiseknél

Röplabda
2024.09.17. 14:43

Sporttörténelmi magyar sikert ért el strandröplabdában a Stréli, Dóczi kettős

Röplabda
2024.09.15. 16:16

Strandröplabda: tizennyolc évesen negyedik hely a felnőttek között Kínában

Röplabda
2024.09.09. 11:45

Strandröplabda: elődöntőbe jutott Kínában a Tari, Veress páros

Röplabda
2024.09.07. 16:59

Strandröplabda: U19-es vb-ötödik a Tari, Veress páros

Utánpótlássport
2024.08.31. 13:22
Ezek is érdekelhetik