Férfi röplabda BL-selejtező: hazai vereséggel kezdett a Kaposvár

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.09.18. 20:54
A Kaposvár nehéz helyzetbe került a visszavágó előtt (Fotó: Kovács Péter)
A Fino Kaposvár hazai pályán 3:0-ra kikapott az osztrák Innsbrucktól a férfi röplabda Bajnokok Ligája-selejtező 1. fordulójának első mérkőzésén, szerdán. A visszavágó jövő szerdán 18 órakor lesz Innsbruckban.

Sem brazil centerére, sem kínai átlójára nem számíthatott a Fino vezetőedzője, Szlobodan Prakljacsics, s a némileg felforgatott összeállítás meg is látszott a mérkőzés elején, hiszen az első játszmában mindössze 3:3-ig voltak partiban a vendégekkel. Az más kérdés, hogy így is éppen az átlóposzton szereplő Kalmár Ákos nyújtotta a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt a kaposváriak közül, aki végül 12 pontig jutott.

A lényeg azonban az, hogy gyorsan meglépett a Tirol Innsbruck, s a szett nagy részében csak nyomozták az eredményt a mieink, végül pedig tíz pontos vereséget szenvedtek. A második szettben legalább a játszma közepéig tartották magukat, azonban 12:13 után mindössze négy pontra futotta erejükből, így már 2:0-ra vezettek a vendégek. Egyedül a harmadik játszmában volt partiban a két csapat, s bár rendre az osztrákok vezettek, mindig sikerült egyenlíteni. Nem történt ez másképpen 23:23-nál sem, s bár a vendégek jutottak meccslabdához, az elsőt még sikerült hárítani, végül azonban kétszer is az osztrákok ünnepelhettek, ez pedig a háromszettes győzelmet jelentette számukra.

A kaposváriak már csak úgy juthatnak tovább, ha a jövő szerdai visszavágón, idegenben nyernek 3:0-ra, vagy 3:1-re, s aztán aranyjátszmában harcolják ki a sikert.

FÉRFIAK, BAJNOKOK LIGÁJA-SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS
FINO KAPOSVÁR–HYPO TIROL INNSBRUCK (osztrák) 0:3 (–15, –16, –24)
Kaposvár Aréna, 1768 néző. V: Porvaznik (szlovák), Kovar (cseh)
FINO: Magyar 3, Hubicska 8, Novoszelov 1, KALMÁR 12, Bögöly 5, Boldizsár 5. Csere: Feliciano (liberó), Djordjevic, Iván B. 4. Vezetőedző: Szlobodan Prakljacsics
HYPO: KRONENTHALER 15, GRABMÜLLER 4, Viiber 2, Nath 6, Frances 9, KUPKA 18. Csere: Kitzinger (liberó), Ladner, Hobus. Szövetségi kapitány: Lorenzo Tubertini
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 3:2, 4:9, 6:14, 12:20, 14:24. 2. játszma: 2:0, 6:6, 12:13, 13:17, 15:24. 3. játszma: 2:0, 5:5, 7:9, 12:15, 17:17, 18:21, 23:24.
MESTERMÉRLEG
Szlobodan Prakljacsics: – Nagy volt a két csapat között a különbség, úgyhogy papírforma eredmény született. A felkészülés során, nem találkoztunk ilyen erős csapattal. Taktikai húzásokkal azért a végére sikerült felnőni melléjül. A most látottak alapján van egy hetünk felkészülni belőlük és úgy gondolom, hogy a visszavágón sokkal jobb teljesítményt tudunk majd nyújtani. De hogy ez mire lesz elég, az csak ott derül majd ki.
Lorenzo Tubertini: – Nehéz mérkőzés volt, de végig fegyelmezetten játszottunk, kivéve a harmadik játszmát, amikor egy kicsit elfáradtunk. A 3:0 jó kiindulási alap, de nem várhatjuk ölbe tett kézzel a visszavágót sem, mert a Kaposvár jobb csapat.

 

Legfrissebb hírek

Nem jutott be a négy közé a címvédő a férfi röplabda Magyar Kupában

Röplabda
2025.01.22. 20:32

Röplabda: visszavágott a Strumica a Kaposvárnak

Röplabda
2024.10.08. 21:33

Férfi röplabda BL-selejtező: javuló teljesítménnyel is kiesett a Kaposvár

Röplabda
2024.09.25. 20:00

Kulcsemberek dőltek ki a Kaposvár férfi röplabdacsapatából a BL-selejtező előtt

Röplabda
2024.09.24. 14:43

Szeptember 18-án kezd a Kaposvár a férfi röplabda BL selejtezőjében

Röplabda
2024.08.30. 13:06

Az osztrák bajnok ellen kezd a férfi röplabda Bajnokok Ligája-selejtezőben a Kaposvár

Röplabda
2024.07.16. 13:38

Férfi röplabda Extraliga: egy győzelemre a címvédéstől a Kaposvár

Röplabda
2024.04.19. 19:18

Férfi röplabda Extraliga: háromszettes kaposvári siker született a Dág otthonában; nyert a Kazincbarcika is

Röplabda
2024.01.21. 16:40
Ezek is érdekelhetik