Férfi röplabda Challenge-kupa: ötszettes csatában nyert Horvátországban a MÁV Előre

Vágólapra másolva!
2024.10.09. 22:50
Fotó: mavelore.hu, archív
A MÁV Előre Foxconn ötszettes csatában 3:2-re legyőzte a Medimurje Centrometal együttesét a férfi röplabda Challenge-kupa első fordulós párharcának első mérkőzésén a horvátországi Drávavásárhelyen (Nedelisce).

Az előző idényben a Challenge-kupában nyolcaddöntős MÁV Előre nem kezdett jól, és az első szett végén a kizárólag horvát játékosokkal felálló házigazda sorozatban hat pontot szerezve előnybe került. A székesfehérvári együttes a folytatásban feljavult, a második játszmában elhúzott, a rivális mégis szorossá tudta tenni a játékrész végét, amely ugyanakkor a magyarok sikerével és így egyenlítéssel zárult.

A férfi Extraliga előző két idényében ezüstérmes MÁV Előre a harmadik szettet óriási csatában tudta megnyerni, a negyedik játszma viszont újabb szoros küzdelemben a házigazdáké lett. A mindent eldöntő ötödik játékrészben az argentin Omar Pelillo vezetőedző által irányított magyar együttes összességében jobban röplabdázott, mint ellenfele, így 2 óra 7 perc alatt megérdemelt győzelmet aratott, és jó helyzetből várja a visszavágót.

A találkozó legeredményesebbje a hazaiak 20 pontot szerző játékosa, Ivan Raic volt, a magyaroknál Pesti Marcell 15 pontig jutott.

A visszavágót egy hét múlva rendezik Tatabányán.

RÖPLABDA
FÉRFI CHALLENGE-KUPA
1. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS
OK Medimurje Centrometal (horvát)–MÁV Előre Foxconn 2:3 (16, –22, –23, 22, –11)
Nedelisce, 150 néző. V: Tomec (szlovén), Boris (olasz)
MEDIMURJE: Brcic 9, Martinko 1, PETERLIN 17, Zelenika 5, RAIC 23, Juras 8. Csere: Rados, Vuk (liberók). Edző: Sinisa Novak
MÁV ELŐRE: Koci 14, Tomanóczy, PESTI 20, BAKIRI 13, Luna Slaibe 10, SZABÓ V. 6. Csere: Takács M., Szentesi (liberók), Eke 3. Edző: Omar Pelillo
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 8:6, 16:12, 21:16. 2. játszma: 5:8, 10:16, 19:21. 3. játszma: 7:8, 16:13, 18:21. 4. játszma: 4:8, 11:16, 21:20. 5. játszma: 1:5, 7:10, 8:12
MESTERMÉRLEG
Omar Pelillo: Ez a győzelem rendkívül fontos volt számunkra, hiszen ez volt a szezon első nemzetközi mérkőzése és nagyszerű érzés győzelemmel kezdeni az európai bajnokságot egy kimagasló színvonalon játszó ellenféllel szemben. Természetesen továbbra is van mit javítanunk a játékunkon, a jövőben mindenképpen erre fogunk fókuszálni. Ezúton is gratulálok a csapatnak a kitartó játékhoz.

 

Legfrissebb hírek

Simán nyert a két favorit, a MAFC röplabdázói 0:2-ről fordítottak

Röplabda
2025.03.21. 23:20

Női röpi Extraliga: előnybe került a MÁV Előre a Vasas SC ellen

Röplabda
2025.03.20. 20:31

A MÁV Előre nyerte meg az alapszakaszt a férfi röplabda Extraligában

Röplabda
2025.03.01. 22:56

Férfi röpi Extraliga: a 22. mérkőzését is elveszítette a Dunaújváros

Röplabda
2025.02.27. 21:18

Női röpi Extraliga: söpréssel elődöntős a Kaposvár

Röplabda
2025.02.23. 21:46

Röplabda MK: már kaphatók a belépők a miskolci négyes döntőre

Röplabda
2025.02.21. 17:05

Férfi röpi Extraliga: a Dág otthon, a Miskolc idegenben nyert

Röplabda
2025.02.16. 20:30

Papírformasikert aratott a Kaposvár és a MÁV Előre is a férfi röplabda Extraligában

Röplabda
2025.02.14. 21:16
Ezek is érdekelhetik