Real Madrid: fegyelmi eljárást indítottak Robinho és Baptista ellen

Vágólapra másolva!
2007.10.23. 10:56
Belső fegyelmi eljárást indított két brazil játékosa, Robinho (képünkön jobbra) és Julio Baptista ellen a Real Madrid labdarúgóklub, mert a két futballista a múlt héten a megállapodáshoz képest később tért vissza Spanyolországba. Erről a kilencszeres Bajnokok Ligája-győztes és 30-szoros hazai bajnok egyesület a saját hivatalos internetes oldalán (www.realmadrid.com) tájékoztatta a közvéleményt.
REUTERS/Bruno Domingos
REUTERS/Bruno Domingos

„Az igazgatótanácsnak határozott szándéka, hogy felgyorsítsa a vizsgálatot, és a lehető lehamarabb meghozza döntését ebben az ügyben” – olvasható a kommünuikében.

A hispán sajtóban megjelent írások szerint Robinho és Julio Baptista kemény büntetésre számíthat, mert megsértették a klub viselkedési kódexét.

A két brazil nem is értesítette a Real Madridot arról, hogy nem lesznek ott a múlt pénteki, az Espanyol elleni bajnoki mérkőzést megelőző edzésén, miután a repülőgépük indulását későbbre halasztották.

Emiatt Bernd Schuster vezetőedző mindkettőt kihagyta a szombat esti összecsapásra benevezett keretből. A Madrid 2-1-es vereséget szenvedett a barcelonai Olimpiai Stadionban megrendezett találkozón.

Robinho a jelentések szerint egyike volt azoknak a brazil válogatott játékosoknak, akik hajnalig mulatoztak, miután a selecao világbajnoki selejtezőn 5-0-ra kiütötte Rio de Janeirróban Ecuador nemzeti csapatát.
Legfrissebb hírek

Videó: nagyszerű Benzemával Real-gólgála Madridban

Spanyol labdarúgás
2012.11.18. 00:01

Real Madrid: a Toronto ellen debütál Kaká és Xabi Alonso

Spanyol labdarúgás
2009.08.07. 13:14

Benítez Mascherano és Gerrard között számít Aquilanira

Angol labdarúgás
2009.08.06. 19:41

Galliani megerősítette, a Milané lett Huntelaar

Olasz labdarúgás
2009.08.06. 12:49

Real Madrid: Salgado bízik benne, hogy egyszer visszatér

Spanyol labdarúgás
2009.08.06. 08:05

Spanyol és olasz lapok állítják: Klaas-Jan Huntelaar a Milané

Olasz labdarúgás
2009.08.05. 19:14

Valdano szerint az Alonso-transzferrel vége a nagy nyári bevásárlásnak

Spanyol labdarúgás
2009.08.05. 14:27

A Liverpool beadta a derekát: Xabi Alonso a Real Madridban folytatja

Spanyol labdarúgás
2009.08.04. 19:40
Ezek is érdekelhetik