Mourinho: Benzema és Higuaín sem eladó!

Vágólapra másolva!
2011.06.03. 13:50
null
José Mourinho hosszú távra tervez a Realnál (Fotó: Action Images)
Címkék
Rövid vakációja után ismét nyilatkozott José Mourinho, a Real Madrid labdarúgócsapatának portugál vezetőedzője. A Cadena SER-nek adott interjújában többek közt beszélt a lehetséges nyári érkezőkről és távozókról, a Bajnokok Ligája döntőjéről, illetve arról is, miben változik majd a szerepköre Jorge Valdano általános igazgató távozását követően...

 

„Benzemával és Higuaínnal szeretnénk folytatni, nem eladó egyikük sem" – kezdett bele mondandójába José Mourinho, majd áttért a lehetséges nyári érkezőkre. „Agüero nagyszerű futballista, nem tagadom, hogy kedvelem a játékát, de jelenleg az Atléticóhoz tartozik. A Real Madrid pedig addig nem tárgyal egyetlen labdarúgóval sem, amíg a klubjával nem egyezett meg."

Az elmúlt hetekben több spanyol lap is közölte, hogy a Real negyedik nyári igazolása Fábio Coentrao, a Benfica 23 éves szélsője lesz.

„Coentrao nagyszerű játékos, főként a sokoldalúsága tetszik, illetve hogy mindkét oldalon egyaránt bevethető. A hozzá hasonló kiválóságokat mindig szívesen látják, különösen egy olyan klubnál, mint a Real Madrid" – vélekedett a 12-szeres portugál válogatottról a tréner.

Mourinho természetesen nem feledkezett meg a blancók egyik legígéretesebb idei igazolásáról, Nuri Sahinról sem: „Az egyre inkább fejlődő Bundesliga legjobbja volt az elmúlt szezonban. Nagy jövő áll előtte, csakúgy, mint Özil, Marcelo, Di María vagy Benzema esetében. A mi csapatunk ugyan fiatal, de három-négy éven belül egy új korszak kezdetét jelentheti az európai labdarúgásban."

A hírek szerint Mourinho számít José María Callejónra, akit az Espanyoltól szerződtetett a klub, valamint Emmmanuel Adebayort is szívesen megtartaná. Ugyanakkor Pedro Leónra és Sergio Canalesre nem tart igényt, bár utóbbi esetében visszavásárlási opciót biztosítana, amennyiben távozna Madridból.

A kétszeres BL-győztes edzőt arról is kérdezték, mennyiben változik majd a szerepköre most, hogy Jorge Valdano korábbi általános igazgató elhagyta a madridiakat. „Nem lesz több hatalmam, továbbra is csupán a Real Madrid edzője leszek" – mondta a „Special One" becenévre hallgató szakember.

Mourinho a rivális Barcelona BL-győzelméről is elmondta a véleményét. „A Barca könnyedén és megérdemelten nyert a döntőben. A nyolcad- és az elődöntőkben nem volt egyszerű dolguk, de a finálé egyértelműen az övék volt."

Végezetül Mourinho megnyugtatta azon „királyi szurkolókat”, akik netán a távozásától tartanának: „Sohasem mondtam, hogy el akarom hagyni a klubot. Sokáig szeretnék itt dolgozni, ha az elnök, a szurkolók és a játékosok is boldogok velem" – zárta beszédét José Mourinho.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik