Celta Vigo: a szurkolók nem kértek a szélsőjobbos másodedzőből

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.02.19. 13:11
Ideológiai okokból nem szerződtette másodedzőnek Salva Ballestát a spanyol élvonalban szereplő Celta Vigo labdarúgóklub.

A szélsőséges megnyilvánulásairól is ismert 37 éves szakember eredetileg tagja volt a napokban felkért vezetőedző, Abel Resino stábjának, ám a kieséstől fenyegetett egyesület szurkolói nagy felháborodással fogadták, hogy ő is a csapat mellett dolgozna.

Carlos Mourino klubelnök kedden közölte a játékosként négyszeres válogatott trénerrel – aki az első osztály gólkirálya volt az 1999–2000-es idényben –, hogy visszalép a szerződtetésétől.

Ballesta egy 2006-os interjúban Hans-Ulrich Rudelt nevezte meg példaképének, aki a második világháború legeredményesebb német zuhanóbombázó-pilótája volt, emellett közölte, hogy szívesen megismerné Antonio Tejerót, a spanyol csendőrség volt alezredesét, aki a jobboldali katonaság élén puccsot kísérelt meg a parlamentben 1981 februárjában.

Legfrissebb hírek

La Liga: nem bírt egymással a Rayo Vallecano és a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 18:12

Levált a kapu egy darabja a Celta–Osasuna mérkőzésen

Spanyol labdarúgás
2025.02.22. 13:33

Iago Aspas büntetőjével nyert, és előzött a Celta Vigo

Spanyol labdarúgás
2025.02.21. 22:54

Nem tudta kihasználni a Real botlását az Atlético Madrid; a hajrában egyenlített a Valencia a Cerámicában

Spanyol labdarúgás
2025.02.15. 23:00

Magabiztosan verte meg a Gironát a Bilbao

Spanyol labdarúgás
2025.02.08. 20:30

La Liga: nagyon fontos három pontot szerzett a Valencia a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
2025.02.02. 18:25

Egy pontot szerzett a Celta az Alavés vendégeként

Spanyol labdarúgás
2025.01.27. 23:09

Mindhárom pontot elvitte Vigóból a Bilbao, hosszú idő után bajnokit nyert a Valencia

Spanyol labdarúgás
2025.01.19. 22:53
Ezek is érdekelhetik