La Liga: a Real először van top 2-ben, az Atlético először nincs - statisztikák

Vágólapra másolva!
2013.03.11. 12:31
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban először van az első kettőben a Real Madrid ebben a szezonban, városi riválisa, az Atlético először nincs itt. Cristiano Ronaldo idei 12. gólját szerezte a Primera Divisiónban, minden sorozatot figyelembe véve pedig már 19-nél jár 2013-ban – tájékoztatnak az Infostrada és az Opta Joe statisztikákkal foglalkozó oldalak.

• Sorozatban hatodszor nyert Vigóban bajnokit a Real, ráadásul a legutóbbi három alkalommal egyaránt 2–1-re. A Celta nyeretlenségi sorozata otthon 2001 óta tart a királyi gárda ellen – már ami a bajnokságot illeti, a két együttes ugyanis a Király-kupa mostani kiírásában is találkozott, és akkor a vigóiak otthon 2–1-re nyertek, mielőtt 4–0-ra kikaptak Madridban.

• Cristiano Ronaldo 12. bajnoki gólját szerezte 2013-ban, a legutóbbi két szezonban pedig 32 idegenbeli mérkőzésen 33-szor volt eredményes.

• A portugál világklasszis minden sorozatot figyelembe véve már 19. idei gólnál tart, amivel ő a legeredményesebb 2013-ban – Lionel Messi 16-tal a második.

• Cristiano Ronaldo 53. dupláját szerezte a Realban, csapata mérlege, amikor ő kétszer volt eredményes: 52 győzelem, egy döntetlen – 2012. október 7-én a Barcelona otthonában 2–2-re végzett a madridi csapat.

• A Real 2013-ban a 8. sikerét aratta a bajnokságban, ezzel a Bayern Münchennel holtversenyben a legjobb az európai topligákat figyelembe véve.

• Az Atlético Madrid a szezon első 13 hazai bajnokiját kivétel nélkül megnyerte, most azonban kikapott – 2012 áprilisa óta (Real Madrid 1–4) először szenvedett otthon vereséget a bajnokságban – , ezzel pedig elbukta a második helyét. A Real az idény kezdete óta először van az első kettőben, az Atlético először nincs.

EMLÉKEZTETŐ – SPANYOL PRIMERA DIVISIÓN
27. FORDULÓ, VASÁRNAPI MÉRKŐZÉSEK
Atlético Madrid–Real Sociedad 0–1
(Prieto 53.)
Celta Vigo–Real Madrid 1–2 (Aspas 63., ill. C. Ronaldo 61., 71. – utóbbit 11-esből)
Levante–Getafe 0–0
Athletic Bilbao–Valencia 1–0
(Muniain 79.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Barcelona 27 23 2 2 85–30 +55 71
2. Real Madrid 27 18 4 5 66–25 +41 58
3. Atlético Madrid 27 18 3 6 48–24 +24 57
4. Real Sociedad 27 12 8 7 45–34 +11 44
5. Málaga 27 12 8 7 38–25 +13 44
6. Betis 27 13 4 10 39–39 0 43
7. Valencia 27 12 6 9 38–40 –2 42
8. Rayo Vallecano 27 13 2 12 36–43 –7 41
9. Getafe 27 11 6 10 37–44 –7 39
10. Levante 27 10 6 11 32–40 –8 36
11. Valladolid 27 9 8 10 35–34 +1 35
12. Sevilla 27 10 5 12 39–40 –1 35
13. Espanyol 27 8 8 11 31–37 –6 32
14. Athletic Bilbao 27 9 5 13 32–50 –18 32
15. Osasuna 27 7 7 13 23–30 –7 28
16. Granada 26 7 5 14 25–38 –13 26
17. Zaragoza 26 7 4 15 25–38 –13 25
18. Mallorca 27 6 6 15 28–50 –22 24
19. Celta Vigo 27 6 5 16 26–38 –12 23
20. Deportivo La Coruna 27 3 8 16 29–58 –29 17

Legfrissebb hírek

Elúszott a bajnoki arany? Kikapott a kiesőjelölttől az Atlético

Spanyol labdarúgás
12 órája

Hiába a vigói Iglesias-tripla, remek hajrával győzött a Barcelona

Spanyol labdarúgás
17 órája

A Bordalás-féle Getafét is bedarálta a zsinórban harmadszor nyerő Espanyol

Spanyol labdarúgás
2025.04.18. 23:05

Jürgen Klopp neve szóba került a brazil válogatottnál és a Real Madridnál – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.04.16. 18:20

Cristiano Ronaldo és Messi egy csapatban? Buenos Airesben összejöhet

Minden más foci
2025.04.16. 12:12

Mbappé megúszta, nem kell kihagynia a Barcelona elleni kupadöntőt

Spanyol labdarúgás
2025.04.16. 09:41

Állig felfegyverzett biztonsági főnököt szerződtetett Cristiano Ronaldo

Minden más foci
2025.04.15. 14:55

Három tizenegyes, hat gól: helytállt a Valladolid, de a vereséget nem kerülhette el Madridban

Spanyol labdarúgás
2025.04.14. 23:10
Ezek is érdekelhetik