Real Madrid: Levy szivárogtatott Bale 100 milliós rekordáráról?

Vágólapra másolva!
2013.09.04. 10:02
null
A világ legdrágább játékosaként zsonglőrködhet Bale (Fotó: Reuters)
A francia L'Équipe állítása szerint a Tottenham Hotspur elnöke, Daniel Levy szivárogtatta ki a BBC-nek, hogy Gareth Bale világrekordot jelentő 85.4 millió fontért (100 millió euróért) szerződött a Spurstől a Real Madridhoz.

A lap úgy tudja, Levy a szivárogtatással azt kívánta bizonyítani a Tottenham drukkereinek, hogy ígéretének megfelelően nem adta el 100 millión alul a szélsőt. Ugyanakkor a szerződés ebben az ügyben titoktartásra kötelezte volna – valószínűleg azért, hogy Cristiano Ronaldo ne sértődjön meg azon, hogy megdöntötték az átigazolási rekordját.

Ráadásul Bale fizetése (évi nettó 13 millió euró) is napvilágra került, pedig a Real ezt sem feltétlenül akarta nyilvánosságra hozni – ebben az ügyben a walesi menedzsere, Jonathan Barnett a „hunyó”. A Real épp alkudozás után (és aláírás előtt) van Cristiano Ronaldóval a portugál világklasszis 17 millió eurós gázsijáról, a madridiak pedig attól tartottak, hogy ez és Bale fizetésének nyilvánosságra hozása játékosok sorának megemelt fizetési igényeivel járna.

Legfrissebb hírek

Mbappé mesterhármasával odahaza is győzött a Real Madrid, és kiütötte a BL-ből a Cityt

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 23:00

Világbajnokot szerződtetett Ricardo Moniz svájci csapata

Minden más foci
2025.02.12. 12:37

Lengyel válogatott labdarúgóval erősít Sallai Roland csapata

Minden más foci
2025.02.10. 18:19

Vinícius Júnior ügynökei elkezdték a tárgyalásokat a Real Madriddal

Spanyol labdarúgás
2025.02.07. 17:54

Az Aston Villa kölcsönvette a BL-győztes támadót a PSG-től

Angol labdarúgás
2025.02.03. 20:52

Tizenötödik idényére is aláírt a Bayern München legendája

Német labdarúgás
2025.02.03. 17:56

A Milan csatárt vett a Feyenoordtól, és a küszöbön ott áll Joao Félix is

Olasz labdarúgás
2025.02.03. 17:26

Morata hamarosan Sallai csapattársa lesz a Galatasaraynál

Minden más foci
2025.02.01. 18:29
Ezek is érdekelhetik