Real Madrid: CR számára Messi is motiváló tényező

Vágólapra másolva!
2015.01.21. 14:10
Cristiano Ronaldo, a spanyol élvonalbeli Real Madrid háromszoros aranylabdás klasszisa elmondta, a labdarúgásnak jót tesz a közte és Lionel Messi között folyó versengés.

„Ha egy évben hatvannál több mérkőzésen tudok pályára lépni, az azért van, mert sokat törődöm a szervezetemmel. Eleget alszom, odafigyelek a táplálkozásomra. Ezekben az aspektusokban is a tökélyre törekszem. Ha nem így lenne, nem tudnám tartani a lépést – idézi a France Football a nemrég harmadik Aranylabdáját szerző Cristiano Ronaldót. – Manapság a bal lábamat, a gyorsaságomat és a szabadrúgásaimat csiszolgatom. Az utóbbi időben ezekben nem teljesítettem jól, de tudom, hogy ez javulni fog. Meg kell érteni, hogy alázatos munka nélkül semmi sem fog sikerülni.”

Ronaldo a legutóbbi Aranylabda-szavazáson Lionel Messit és Manuel Neuert utasította maga mögé – többek között.

„Őszintén szólva a másik két jelölt is megérdemelte volna az Aranylabdát – így CR. – Neuernek fantasztikus éve volt, míg Messi az esztendő elején ugyan gondokkal küszködött, ám a világbajnokságon remekelt. Mind esélyesek voltunk, de igazságos az én sikerem.”

„Talán Messinek is fontos szerepe van a motiváltságomban, akárcsak más játékosoknak is. Azért dolgozol, hogy mindenkinél jobb legyél. Biztos vagyok benne, hogy a köztünk lévő versengés neki is jót tesz, s persze a többi fejlődni vágyó labdarúgónak is. Messinek négy Aranylabdája van, nekem három, ez pedig jó a sportágnak” – tette hozzá Ronaldo, aki elmondta, hogy pályafutása végén örömmel játszana a brazil bajnokságban.

Legfrissebb hírek

Dembélé újabb koronája; Valter Attila magasabb polcon

E-újság
2025.12.16. 23:50

Olekszandr Piscsurért ajánlatot tett a Girona – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.12.16. 13:14

Barca: először kezdhet az idényben Ter Stegen, de nem kizárt, hogy mennie kell

Spanyol labdarúgás
2025.12.16. 12:22

Megőrizte idegenbeli veretlenségét a Betis

Spanyol labdarúgás
2025.12.15. 23:02

A csapategységet dicsérte az Alavés legyőzése után Xabi Alonso

Spanyol labdarúgás
2025.12.15. 11:43

Mbappé ismét betalált, a Real Madrid az Alavés otthonában szerzett három pontot

Spanyol labdarúgás
2025.12.14. 22:57

La Liga: elhalasztják a Levante és a Villarreal meccsét

Spanyol labdarúgás
2025.12.14. 19:04

La Liga: kikapott Vigóban a Bilbao

Spanyol labdarúgás
2025.12.14. 18:13
Ezek is érdekelhetik