Barcelona: kiderült, mi a titok Messi parádés formája mögött

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.20. 11:00
Lionel Messi, a spanyol élvonalbeli FC Barcelona labdarúgója káprázatos formában játszik a tavasszal, az AS szerint az argentin klasszis teljesítményének hátterében az áll, a Barca tízese felhagyott a pizzával.

A spanyol lap az argentin labdarúgó-válogatott csapatorvosára hivatkozva azt állítja, Messi három és fél kilót fogyott az elmúlt egy évben, hogy tökéletes fizikai állapotba kerüljön. A Barca zsenijét különösen motiválta, hogy Cristiano Ronaldo, a Real Madrid sztárja egymás után kétszer is elhódította az Aranylabdát, így elhatározta, hogy ismét a világ legjobb játékosa lesz. Céljainak eléréséhez csúcsformába kellett lendülnie, ennek érdekében lemondott a pizzáról és egy, az argentin válogatott szakemberei által összeállított speciális étrendet követ.

A pályán mutatott teljesítmény és a számok Messit igazolják, az argentin negyven tétmérkőzésen negyvenhárom gólt szerzett és huszonnégy gólpasszt adott. A Barcelona a Manchester City legyőzésével bejutott a legjobb nyolc csapat közé a Bajnokok Ligájában, és a spanyol tabella éléről várhatja a vasárnapi el Clásicót, ahol Messi és Ronaldo újra „összecsaphat”.

Legfrissebb hírek

Guirassy triplázott a Barcelona ellen, de ez is kevés volt a Dortmund továbbjutásához

Bajnokok Ligája
1 órája

Állig felfegyverzett biztonsági főnököt szerződtetett Cristiano Ronaldo

Minden más foci
9 órája

Robert Lewandowski a Dortmund ellen: 28 meccs, 29 gól

Bajnokok Ligája
15 órája

Nem brillírozott a Barcelona, egy öngóllal viszont begyűjtötte a három pontot

Spanyol labdarúgás
2025.04.12. 22:57

Cristiano Ronaldo duplájával nyert az Al-Naszr a szaúdi Pro League-ben – videó

Minden más foci
2025.04.12. 22:18

Elutasították az Osasuna óvását, fellélegezhet a Barca; A pamplonaiak fellebbeztek

Spanyol labdarúgás
2025.04.11. 17:06

Legjobbak, legszebbek – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
2025.04.10. 23:28

Dupla Tízes: innen is visszajön, vagy most már le lehet írni a Real Madridot? 

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 19:29
Ezek is érdekelhetik