Barca: Abidal képtelen volt elfogadni Dani Alves máját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.09. 16:19
null
Éric Abidal (Fotó: Reuters)
Éric Abidal, a Barcelona korábbi hátvédje a Daily Mailnek adott interjújában emlegette fel egykori csapattársa, Dani Alves nagylelkűségét. A brazil néhány éve felajánlotta a máját, hogy segítsen a rákbetegséggel küzdő Abidalnak.

 

A jelenleg 35 éves futballista 2007 és 2013 között volt a Barcelona labdarúgója, 2011 márciusában diagnosztizáltak nála májrákot. Hat héttel később visszatért a pályára, ott volt a Manchester United elleni BL-finálén is, ám sajnálatos módon újból kezelni kellett. A gyógyuláshoz új májra volt szüksége.

„Barcelonai csapattársam, Dani Alves felajánlotta nekem a máját. Teljesen komolyan beszélt, de nem fogadhattam el. Ő is családos ember és hosszú karrier előtt állt még. Ez kockázatos műtét, egyszerűen túl sok lett volna” – nyilatkozta Abidal a Daily Mailnek.

Végül Abidal testvére, Gerard lett az életmentő donor. Abidal a gyógyulása alatt nem akarta, hogy csapattársai meglátogassák a kórházban.

„Hét hónapon át nem csináltam semmit. Nem volt semmihez erőm, rettenetes volt. Sem sport, sem edzés” – mesélte a francia.

„Sötét napok voltak, rettegtem, hogy nem léphetek újból pályára. Ébredéskor ahhoz is alig volt erőm, hogy egy izmomat megmozdítsam.”

„Nem engedtem barcelonai csapattársaimat bejönni a kórházba. Nem akartam, hogy olyan állapotban lássanak."

Abidalnak 13 hónapot kellett kihagynia, de visszatért a pályára. Betegségét követően a Monaco és az Olympiakosz csapatában is megfordult.

Abidal az elmúlt egy évben létrehozta az Éric Abidal Alapítványt, amely rákbetegségben szenvedő gyermekek megsegítésével foglalkozik.

Legfrissebb hírek

Raphinha villanása döntött: a Barcelona emberhátrányban is nyert Lisszabonban

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 23:00

BL: Lamine Yamalban bíznak a katalánok

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 07:34

Ángel Di María kihagyja a Barcelona elleni nyolcaddöntőt

Bajnokok Ligája
2025.03.04. 17:42

Sikerült minimalizálni a veszteséget – visszatért Brazíliába a Barca „tigrise”

Spanyol labdarúgás
2025.02.28. 19:05

Neymar: Háromszor annyi pénzt kereshettem volna a Real Madridnál

Minden más foci
2025.02.28. 11:28

Real, Barca, PSG: az utánpótlás-nevelés csúcsán a topligákban

Minden más foci
2025.02.26. 14:35

Barcelonából indul jövőre a Tour de France

Kerékpár
2025.02.26. 11:51

Diego Simeone: Az Atlético Madrid gladiátorokból áll

Spanyol labdarúgás
2025.02.26. 07:55
Ezek is érdekelhetik